A hét játékosa: Kovács Bronson Zoltán

2018.11.13. 08:20 |

A válogatott szünet előtti utolsó játékhete szorossá tette a harmadik helyért folyó harcot, ugyanis a DEAC mindkét meccsét megnyerte, így felzárkózott a Brassó mögé, amely két találkozóval többet játszott. A debrecenieket mindkét kapu előtt segítette játékával Kovács Bronson: a védő négy góllal és egy assziszttal zárt, miközben a védekező feladatait is remekül látta el, így ő lett A hét játékosa.

Kovács Bronson az ontariói Sault Ste. Marie-ben született 1990-ben, magyar családban. Játszott a Soo Thunderbirds csapatában a NOJHL-ben is, ahol védőpárja a jelenleg a Vegas Golden Knights keretét erősítő Colin Miller volt. Szerepelt az OJHL-ben is, majd a Hobart Collage színeiben játszott az NCAA divízió 3-ban. Miután lediplomázott, egyből Magyarországra igazolt, és egy szezont Debrecenben, kettőt pedig a MAC-ban töltött. A fővárosi csapattal megnyerte az Erste Ligát tavaly, egy évvel korábban pedig a kupát. Nyáron visszatért Debrecenbe, ahol ebben az idényben már több pontja van, mint legelső teljes szezonjában. Többször szerepelt a magyar válogatottban is.

A legutóbbi játékhéten a támadójátékkal is felhívtad magadra a figyelmet, a csapat pedig remekül szerepl. Mi a siker titka?

David Musial vezetőedző taktikájához teljes mértékben ragaszkodunk. Ez egy egyszerű taktika. Emellett remek kapusunk van Hetényi Zoltán személyében, aki a nagyszerű védéseivel megadja nekünk a lehetőséget, hogy meccseket nyerjünk. Jól védekezünk és újabban a gólszerzés is működik. Kezdenek összeállni a dolgok számunkra.

Tavaly a debreceni csapat nem indult, idén pedig új klubként van ismét együttese a városnak, amelyben a korábbi DHK-ból is többen szerepelnek. Milyen a hangulat az öltözőben?

Fiatal, kevés tapasztalattal rendelkező csapat vagyunk, de van néhány rutinos játékosunk is, mint Hetényi Zoli vagy Berta Ákos, és én is itt játszom már néhány éve. Ugyan a keret fiatal,  ám a vezéregyéniségek sokat segítenek. Még a tanulási fázisban járunk. Ha betartjuk a taktikát és egységesek leszünk, akkor a folytatásban is sikeres lehet a csapat.

Mi volt a legfontosabb ok, hogy a Debrecent választottad a nyáron?

Jó lehetőség volt. A MAC más irányba indult el, és amint tudtam, hogy nem ott folytatom, a DEAC volt az egyik első csapat, amely megkeresett. Úgy tűnt, nagyszerű a klubvezetés és az együttműködés a debreceni egyetemmel, tetszettek a tervek. Nagyon élveztem az első évemet Debrecenben, ami nem úgy ért véget, ahogy szerettem volna, de mindig is szívesen gondoltam vissza a városra, és úgy éreztem, egyszer visszatérnék, ha lehetőség adódik.

A MAC és a DVTK elhagyta a ligát, miközben több új csapat érkezett. Hogy látod, mennyit változott a bajnokság?

Ha kiveszed a két legjobb csapatot, akkor a színvonal óhatatlanul esik, de ahogy eddig alakultak a meccsek, látszik, hogy több jó együttes van, több jó játékossal. Az utolsó helyezettnek is van esélye legyőzni az elsőt, mindig készen kell állni a csatára, nem lehet félvállról venni egyik meccset sem.

Az NCAA divízió 3-ban szerepeltél. Összességében mennyire nehéz egy játékosnak az Erste Liga, ha nem egy topbajnokságból érkezik?

Mindenki tud korcsolyázni és lőni, ha már a D3-ból jössz, általában jó játékosnak számítasz. Ide kell jönni és megpróbálni nevet szerezni, példát mutatni és megadni a tisztelet a többieknek és a ligának. Ha idejössz, csak hajtsd le a fejed és dolgozz keményen, és ha elvégzed a melót, akkor sikeres leszel, függetlenül attól, honnan is jöttél.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV