A franciák legyőzték a női csapatot

2019.02.08. 00:30 |

A női válogatott 3-0-ra kikapott a házigazda franciáktól az Epinalban zajló nemzetközi torna első napján.

A nagy rivális franciák ellen kezdte meg szereplését az áprilisi, hazai rendezésű Divízió I/A világbajnokságra készülő magyar együttes Epinalban. Jari Risku szövetségi kapitány Németh Anikót nevezte kezdőkapusnak, a csapatkapitány pedig Kiss-Simon Franciska volt.

A francia válogatott a 3. percben megszerezte a vezetést Marion Allemoz révén. A mieink egyenrangú partnerei voltak az A csoportos ellenfélnek, és többször is eljutottak a kapu elé, de egyenlíteni nem sikerült.

A második harmad elején gyorsan növelte előnyét a hazai csapat, Lara Escudero talált be. A magyar együttes ezt követően emberelőnyben támadhatott, és hiába szorította be ellenfelét, a gól nem jött össze. A folytatásban is megvoltak a lehetőségek mindkét csapat előtt, a franciák büntetőt is lőhettek, de Németh hárított.

Az utolsó felvonás első perceiben a mieink fogyatkoztak meg, de ezt sikerült kivédekezni, ahogy nem sokkal később egy kettős hátrányt is hősiesen kibekkeltek. Az utolsó bő tíz percben aztán kétszer a mieink támadhattak fórban, és nagy erőket mozgósítottak a szépítésért, mégsem jött össze a gólt. Két másodperccel a vége előtt aztán újra Escudero volt eredményes, beállítva a végeredményt.

A másik meccsen Szlovákia szintén 3-0-ra verte a norvégokat. Pénteken az északi szomszéd vár a magyarokra.

A program

Február 7., 20:00 Magyarország-Franciaország 0-3
Február 8., 16:30 Magyarország-Szlovákia
Február 9., 11:00 Magyarország-Norvégia

A keret

Németh

Anikó

GK

KMH Budapest

Tóth

Zsófia

GK

Óbuda Hockey Academy

Grkovic

Jelena

D

KMH Budapest

Kiss-Simon

Franciska

D

KMH Budapest

Kreisz

Emma

D

MAC Budapest

Mayer

Fruzsina

D

Vasas SC

Németh

Bernadett

D

KMH Budapest

Szamosfalvi

Petra

D

KMH Budapest

Tóth

Enikő

D

Lakers Kärnten (AUT)

Varano

Amie

D

KMH Budapest

Dabasi

Réka

F

KMH Budapest

Horváth

Tifani

F

KMH Budapest

Huszák

Alexandra

F

KMH Budapest

Jókai Szilágyi

Kinga

F

KMH Budapest

Kiss

Andrea

F

Ferencváros TC

Nooren

Averi

F

KMH Budapest

Pintér

Hanna

F

Ferencvárosi TC

Pintér

Lili

F

SDE Stockholm (SWE)

Rónai

Alexandra

F

KMH Budapest

Scott

Stacey

F

KMH Budapest

Seregély

Mira

F

MAC Budapest

Somogyi

Vivien

F

KMH Budapest

Ungár

Rebeka

F

KMH Budapest

A stáb

Jari Risku

Szövetségi kapitány

Pat Cortina

Mentoredző

Mika Väärälä

Edző

Budai Krisztián

Kapusedző

Dr. Benczenleitner Ottó

Erőnléti edző

Magyar Orsolya

Fizioterapeuta

Albert Anna

Sportmasszőr

Jasó Judit

Csapatvezető

Szabó Dávid

Felszerelésmenedzser

Dr. Széplaki Attila

Csapatorvos

(So' Photos)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV