A Fradi az új rekorder

2018.11.04. 23:00 |
Gólgazdag mérkőzéseket játszottak az Erste Ligában vasárnap. Az FTC 17. meccsét is megnyerte, javított az edzőcsere után a Csíkszereda, elégedetten utazhat haza a Gyergyó, a DEAC pedig majdnem tíz találatig jutott.

Csíkszeredai Sportklub–Fehérvári Titánok 7-5 (3-2, 4-2, 0-1)

Az edzőváltás után először játszott a Csíkszeredai Sportklub, amelyet Hozó Levente eddigi másodedző dirigált a Titánok ellen. A meccset a hazaiak kezdték jobban és alig egy perc után Panov ugrott ki, majd fejezte be góllal a szólót. A fehérvári csapat viszont nem adta fel, és öt perccel később egyenlített Beukeboom takarásból leadott lövésével. A harmad közepén újabb gólváltást láthattak a nézők: előbb Taratuhin lőtt be egy kipattanót, majd Madácsi egalizált. A 15. percben Rokaly Szilárd is eredményes volt, és mivel a vendégek nem tudtak élni első emberelőnyükkel, a Sportklub állt jobban az első harmad után.

A második felvonás elejét nagyon megnyomta a háromsoros játékra időközben átállt Csíkszereda. Közel négy perc alatt négy gólt szereztek a hazaiak: a sort Mihnyov kezdte, majd Becze, Salló és végül Rokaly Norbert is betalált. Kapust is cseréltek a vendégek, Szeles helyett Gyenes állt be. A nyolcadik hazai gól is a levegőben lógott, de Mihnyov a vasat találta el. A vezetés alaposan megnyugtatta a hazai csapatot, és erre rá is fázott, hiszen a Titánok két találatot ledolgoztak a hátrányukból.

Az utolsó felvonás helyenként oda-vissza hokit hozott, kevés helyzettel. A meccs vége felé a Sportklub két szólóig jutott, de sem Panov, sem Rokaly Norbert nem tudott gólt szerezni. A vendégektől Bennett faragott a hátrányon, ám másra már nem maradt ideje a Fehérvárnak.

A Csíkszereda így javított a csütörtöki súlyos vereség után, a Titánok együttese viszont idegenben továbbra sem nyert egy hónapja.

Nyilatkozatok

Hozó Levente, edző Csíkszeredai Sportklub: „Az elsődleges cél számunkra az volt, hogy a három pontot megszerezzük. A második harmadra nagyon határozottan jöttünk ki és ekkor sikerült eldöntenünk a meccset és a három pont sorsát is.”

Kiss Dávid, vezetőedző Fehérvári Titánok: „Sajnos a második harmad eleje döntő momentumnak számított, ott bent maradtunk az öltözőben négy-öt perc erejéig, amikor az ellenfél eldöntötte a meccset. Tetszett ugyanakkor, hogy nem adtuk fel, próbálkoztunk és megvoltak a lehetőségeink. Ha tudunk öt gólt lőni egy ilyen erős Szeredának, akkor nem szabadott volna hetet kapni, de mint mondtam, az a pár perc végzetesnek bizonyult.”

FTC-Telekom–Hokiklub Budapest 8-3 (5-1, 1-0, 2-2)

A Fradi ezúttal is remekül kezdett, már három perc után két góllal vezetett, Tóth Renátó és Myles Fitzgerald is betalált. A hazaiak sok helyzetet kihagytak, majd a 7. percben szépített a Hokiklub Budapest. A zöld-fehérek ezúttal nem engedték egyenlíteni az ellenfelet, mint a Vasas ellen, és a 10. percben Nagy Gergő passzából Tóth Adrián értékesített egy ziccert, majd Tóth Gergő is betalált. A Fradi emberelőnybe került, ezt pedig Nagy Gergő egy perc elteltével ki is használta. Mivel a harmad végén a hazaiak kivédekeztek egy hátrányt, megnyugtató vezetéssel mehettek pihenőre.

A második harmadra a vendégek kapust cseréltek, Gadácsi János helyett Hajek Márk állt be. Visszafogottabb volt a tempó, de az FTC így is növelte előnyét: a 30. percben Tóth Adrián értékesítette Nagy Gergő átadását. A HK Budapest két emberelőnyt is kihasználatlanul hagyott, majd a harmadik játékrész elején nagyobb tempóra kapcsolt, és fél perc alatt két gólt is szerzett. A Fradi edzője, Fodor Szabolcs időt kért, és rendezte a sorokat, csapata pedig két góllal tette fölényessé a diadalt: előbb Kärmeniemi szerzett korongot a saját harmadában, végigkorcsolyázott a pályán, majd távolról, lendületből bevágta, aztán fórban Jászai szúrt bele Hegyi Ádám lövésébe.

A sikerrel az FTC-Telekom megszerezte zsinórban 17. győzelmét, ezzel átadta a múltnak a MAC 2015/16-ban felállított ligarekordját.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Mostanában szerencsére mi vagyunk a favoritok, és megpróbálunk ehhez alkalmazkodni. Tanultunk a Bécs és a Vasas elleni meccsekből, és sikerült úgy elindítani és folytatni ezt a találkozót, hogy nem volt veszélyben a három pont. Kivétel némileg a harmadik harmad eleje, de az időkérés után a srácok azt csinálták, amit kellett, visszataláltunk a helyes útra, és meg tudtuk nyerni a meccset, picit könnyebben.”

Gröschl Tamás, másodedző, HK Budapest: „Sajnos az első harmad nem úgy sikerült, ahogy terveztük, több teret adtunk a saját kapunk előtt az ellenfélnek, és ez megbosszulta magát. A másik két harmaddal elégedettebbek lehetünk, változtattunk néhány dolgon, jobban odafigyeltünk a saját harmadunkra, és jobban is jöttünk ki ebből.”

DEAC–EV Vienna Capitals II 9-5 (4-1, 2-3, 3-1)

A Debrecen már az ötödik percben előnybe került, és bár tíz perccel később egyenlítettek a bécsiek, erre még háromszor válaszolt a hazai csapat az első harmadban – utóbbi két gólt emberelőnyből szerezve.

A meccs derekán szintén előnyben két perc alatt két gólt lőtt a Capitals, és ezek után kapust cserélt a DEAC, Nagy Pétert váltotta Hetényi Zoltán. A hazai együttes rendezte a sorait, és előbb egy sima, majd egy dupla fórt kihasználva ismét megnyugtató vezetéshez jutott, mégha a harmad végén a Vienna is betalált kettős előnyben.

Az utolsó felvonásban ismét visszajött egy gólra a vendég gárda, de bő egy perc után a DEAC is eredményes volt Kovács Bronson révén, majd Silló Arnold növelte az előnyt. A hajrában emberelőnybe került a Capitals, amely kapusát is lehozta, de ez megbosszulta magát, Molnár Dávid gólja pedig mindent eldöntött.

A DEAC-ban Kovács Bronson ezúttal is duplázott, mellette Németh Attila is két gólt szerzett. Hugo Turcotte és Jakub Izacky 1+3-mal zárt. A hajdúsági együttes sorozatban negyedik meccsét nyerte meg, és úgy áll egy ponttal lemaradva a negyedik helyen, hogy két meccsel kevesebbet játszott a Brassónál.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Kemény meccs volt. Novotny sérülése megfogott bennünket, három-négy hétre ki is esett. Mindig nehéz a Vienna ellen játszani, hiszen fiatalok, gyorsan korcsolyáznak és fel tudják szívni magukat egy ilyen meccsre.”

Santeri Heiskanen, vezetőedző, Vienna Capitals: „Egy élvezetes, sokgólos meccset játszottunk, de az ellenfél jobban használta ki az emberelőnyeit. Ha tovább tudtunk volna azonos létszámmal játszani, akkor kiélezettebb lehetett volna a találkozó.”

Schiller-Vasas HC–Gyergyói HK 0-5 (0-2, 0-0, 0-3)

Hibátlan mérleggel zárta idegenbeli túráját a Gyergyó. A Vasas ellen Roman Tomanek mesterhármast szerzett.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Ha pozitívumot akarunk kiemelni a mai mérkőzésből, az az első tíz perc játéka volt. Jól álltunk vele a meccsbe, ugyanakkor visszatérő hiba nálunk, hogy ilyenkor elhisszük, hogy mást kell játszani annál, mint amit megbeszéltünk. Kaptunk egy gólt emberhátrányból, aztán még egy gólt, onnantól pedig rohantunk az eredmény után. Sokan túldimenzionálták a mai meccset, ahhoz, hogy esélyünk legyen megverni egy Gyergyót, úgy kell játszani, ahogy az első tíz percben.”

Vitali Donyika, vezetőedző, Gyergyó: „Kontrolláltuk a meccset, a második harmadban voltak még gólszerzési lehetőségeink, azok kimaradtak, az egy kis hullámvölgy volt a játékunkban. Később javítottunk, és megszereztük a nagyon-nagyon fontos három pontot. Azon vagyunk, hogy meccsről meccsre jobb játékot nyújtsunk.”

(Fotó: Fradi.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV