A FEHA19 egy harmadon át szorossá tette az UTE elleni meccsét

2024.02.16. 20:22 |

A székesfehérváriak az első harmadot 0-0-ra hozták Újpesten.

Az UTE összes sérültje felépült, teljes négy sorral fogadták a fehérvári akadémistákat, akiknél első Erste Liga-meccsére készülhetett a 18 esztendős Keresztes Zsombor. Nem mondhatni, hogy egymásnak rontottak volna a csapatok. Mezőnyjátékkal telt a harmad első fele, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A 8. percben aztán a fehérvári ICEHL-keretből ezúttal is lejátszó Vértes Nátán villámgyorsan kapura húzott, Rajna Miklós eszén nem tudott túljárni. A másik oldalon Kiss Patrik riogatta az újpesti nevelésű FEHA-kapust, Márkus Leventét, akinek nem jelentett gondot a lövés. A munkás monotonitást egy nézőtérre veszélyesen kivágódó korong törte meg, szerencsére nem lett baj az esetből. A folytatásban is sok volt a ki nem kényszerített hiba mindkét oldalon, ez megakasztotta az ígéretesnek tűnő akciókat. A 15. percben a meccsen először a FEHA került emberelőnybe, Laakkonen ült ki, de hiába passzolgatták körbe a kaput Zezeljék, az ötlet hiányzott, így odalett a lehetőség. A végjátékban Just közelről ráhúzott korongja suhant el a kapuvas mellett. Nem ez volt a csapatok legizgalmasabb harmada a bajnokságban, jó, mutatta ezt a 8-7-es kapura lövési mutató is.

A középső játékrészben alaposan belehúztak a felek. A 23. percben remek hazai akció végén Laakkonen mélységi passzát Ewanyk küldte a hálóba (1-0). Ritmust fogott az Újpest, lendületük emberelőnyt kamatozott. Falus mellé nemsokára Blasko is csatlakozott, öt a háromban támadhatott a házigazda és kihasználta a lehetőséget: Kiss Patrik első átadása elakadt a blokkban, másodszorra már eljutott a korong Ewanykhoz, akinek csak az üres kapuba kellett azt továbbítani (2-0). Maradt a szimpla hazai fór, Németh Zalán mégis korongot szerzett, a kettő a semmire vezetett kontrát Farkas László gólja zárta (2-1). Nem sokáig örülhettek emberhátrányos találatuknak a fehérváriak, 30 másodperccel később Just bombája visszaállította a kétgólos differenciát (3-1). Kiss Dániel kapott hatalmas ütközést Blaskótól, vérzett és csak segítséggel tudta elhagyni a jeget. Meglepetésre a játékvezetők sima kisbüntetést ítéltek. A meccs felénél Kiss Patrik szólóját fogta Márkus. A következő lila-fehér támadást már siker koronázta: Ewanyk tuszkolta át a pakkot a gólvonalon (4-1). A sérülésből felépült támadó ezzel mesterhármast szerzett. A megszokott módon zakatoltak tovább a Bogdanov-fiúk, de egyre kevesebb meggyőződéssel, nem is tudtak zárkózni a szünetig.

Falus veszélyes lövése vezette fel a záró felvonást, Rajna bravúrral védett. A 43. percben az ellenállhatatlanul játszó Ewanyk parádés alakítása következett: lendületből körbekorcsolyázta őrzőjét, majd a rövid felsőbe emelt (5-1). Egyre feszültebbé vált az összecsapás, többször is összekapaszkodtak a játékosok. A FEHA próbált közelebb kerülni ellenfeléhez, az újpesti védelem azonban már a semleges harmadban megszűrte támadásaikat. Az utolsó tíz perchez érve lecsendesedett a mérkőzés. Az UTE előtt két emberelőny is adódott, igazán már nem erőltették a gólszerzést. Leperegtek az utolsó másodpercek is. Remek második harmadának köszönhetően, a négy gólos Ewanyk vezérletével az UTE magabiztos győzelmet aratott a FEHA19 felett, akik ezen az estén csak ideig-óráig tudták felvenni a versenyt ellenfelükkel. Sikerükkel a lila-fehérek továbbra is versenyben vannak a dobogóért és a harmadik kiemelésért.

UTE-FEHA19 5-1 (0-0, 4-1, 1-0)

Anatolij Bogdanov vezetőedző, FEHA19:

"Először is gratulálok az Újpestnek, jó volt a tervük a ma esti mérkőzésre, és végre is tudták hajtani azt. Elégedett vagyok az első harmaddal, gyors 20 perc volt, mindkét csapat kifejezetten jó dolgokat mutatott be. A második játékrészben viszont a szokásos hibáinkat követtük el. A filozófiám az, hogy a hiba a játék része, amit ki kell javítani, hogy ne ismétlődjön meg. Viszont, amikor ugyanazok a játékosok, ugyanazokat a hibákat követik el sokadszor, ráadásul olyanokat, amiket állandóan gyakorlunk az edzéseken, arra nehéz bármit mondani. Két jó harmaddal ma meccset tudott nyerni az Újpest, nem is volt kérdés, hogy ki lesz a győztes."

Markus Juurikkala vezetőedző, UTE:

"Természetesen örülünk a három pontnak és az öt szerzett gólnak. Travis (Ewanyk) négy gólja nagyon fontos volt a csapatnak, és nyilván neki is, főleg úgy, hogy sérülésből tért vissza. Az első játékrész komoly kihívás elé állított bennünket, talán az első harmad volt a legjobb, főleg ha a kombinatív játékot nézzük. A második harmadban fantasztikusan használtuk ki a helyzeteinket, főleg az emberelőnyöket. Az eredménnyel tehát elégedettek lehetünk, de ettől függetlenül még mindig javulnunk kell a játék számos elemében."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV