A DEAC visszavágott a kupavereségért

2023.02.03. 21:06 |

A Magyar Kupa-bronzmeccs után öt nappal a debreceniek legyőzték az újpestieket.

A hajdúságiak kezdőjébe visszatért Spirko és Dalecky, kimaradt viszont Mihalik Gergő és Sándor Bence. Virág Csaba számolhatott újra Jekunennel és Németh Attilával, bekerült a keretbe Erdőhelyi István is, kimaradt azonban Tornyai, Lászlóffy, ráadásul Henttonen sem húzhatott szerelést. A kapukban Hetényi és Rajna kezdtek. Álmoskásan indult a találkozó, mindkét hálóőr bemutatott néhány könnyebb védést, a kapuk viszont nem forogtak veszélyben. Később is mezőnyjáték vált fajsúlyossá, az állóvizet Szoszunov egyéni akciója, majd Kovács Sebestyén és Balogh veszélyes kontrája kavarta fel némiképp. A lila-fehérek két ízben is emberfórban támadhattak az első harmadban, mindkét előnyös szituációban veszélyesen forgatták a pakkot Benkék, de így is 0-0-s eredménnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulást követően rögtön az Újpest rendezett tűzijátékot a hajdúsági ketrec előtt, Hetényi eszén azonban nem lehetett túljárni. A játékrész derekán Versich lőtte a korongot Rajna mamutjára, a kipattanót Sági szúrta rá, néhány centi viszont hibádzott. A találkozó ezen szakaszán a hazaiak vették át a kezdeményezést, György József tanítványai több veszélyes helyzetet kialakítottak, a góllövő-ütőjét végül Izacky találta meg: Novotny szerzett vissza egy korongot a semleges zónában s vágtatott be egyedül a támadó harmadba, egy keresztpasszal pedig helyzetbe hozta a hosszún érkező honfitársát, aki könnyedén értékesítette a rutinmunkát (1-0). Kereken 37 másodperc telt el, amikor is Kiss Dániel tüzelt, a pakk visszapattant a palánkról a kapu elé, egy védőjátékos sem számított erre az eshetőségre, ezért Just nézhetett farkasszemet Hetényivel, az UTE kanadai csatára pedig a felsőbe bombázott (1-1). Beindult a találkozó, kettő perccel később Mihalik kapta le a játékszert a levegőből s vezethetett egy szólót, amit a tehetséges jégkorongozó nem hibázott el (2-1). Úgy tűnt, egy időre kihajtotta magát mindkét együttes, újra leült a meccs, a döntés így az utolsó felvonásra maradt.

A záró etap Zalamaj csilingelő kapuvasával kezdődött, a 46. percben végül megszerezte a DEAC a harmadik találatát: Mihalik lódult meg, majd a túloldalon érkező Spirkóhoz fordított, a visszatérő szlovák csatár pedig futballistákat megszégyenítő módon vette át lábbal a pakkot, kicselezvén ezzel Rajnát, s húzta be az üres kapuba (3-1), majd 12 másodperccel a vége előtt Bogesic szerezte meg szezonbeli első találatát üres kapura (4-1). A Debrecen többek között légiósaik remeklésének köszönhetően győzelmet aratott, ám a sikertől függetlenül playoff-kvalifikációra kényszerül az FTC-Telekom győzelme miatt. A DEAC vasárnap keleti rangadót játszik a harmadik helyért hajó DVTK Jegesmedvék ellen, míg az Újpest az első helyért küzdő BJAHC-ot fogadja.

Nyilatkozatok

Kecskeméti Áron, másodedző, DEAC: "Kisebb kihagyásokkal, de sikerült jó meccset játszanunk, szoros eredménnyel. A vége nagyon harcos volt, Zoli jól tartott minket, a védekező harmadban többször összeraktuk a játékot, az emberhátrányos védekezésen is sikerült javítanunk, összességében egy harcos meccs volt, örülünk, hogy sikerült nyerni. A következő mérkőzésre koncentrálunk, utána pedig ugyanaz következik, mint az előző évben, jön egy mini playoff. Az ellenfelünk hamarosan kiderül. Tudjuk azt, hogy mit kell tennünk, hogy oda kerüljünk, összességében az a célunk, hogy jól tudjunk menetelni a rájátszásban. Végre teljes kerettel tudtunk játszani.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Tudtuk, hogy ez teljesen más találkozó lesz. Debrecenben a DEAC más hokit szokott játszani, nyilván nekik a hazai pálya előnye nagyon nagy. Nagyon jól játszottunk az elején, de úgy éreztem, ahogy mentünk előre az időben, egyre kevesebbet tudunk nyújtani. Az biztos, hogy nehéz úgy meccset nyerni, hogy ennyi előnyből egy gólt tudunk szerezni, nem volt meg az a kellő hatékonyság, ami kell, hogy egy ilyen ki-ki mérkőzést be tudjunk húzni. Elég sokat szenvedtünk ezzel az egész szezonban is, ma is ebbe a problémába ütköztünk. Át kell lendülnünk ezeken a problémákon, azokon a cseréken, amik nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna, egy csapatot csak az tud előre vinni, ha pozitívak vagyunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV