Koblar győztes meccsen debütált a DEAC-ban

2023.10.15. 20:52 |

A debreceniek megszerezték az első rendes játékidős sikerüket.

A hazaiaknál továbbra is hiányzott Brice, de a negyedik sor bal szélén játékra jelentkezett az új szerzemény Koblar. A BJAHC nem számíthatott az ötgólos Schlekmann Márkra – a helyére Ravasz Csanád került be a keretbe, valamint Vorobjovra, a vasak között Hetényi és Farkas kezdett.

Jól állt bele a meccsbe a DEAC, agilis letámadásuk zavart okozott a vendég védelemben, egy ízben kapuvasig is jutottak, majd egy 2 az 1 elleni megugrást Novotny puffantott felé. A Rozsomákok is veszélyeztettek alkalomadtán, Mozer élt a leginkább. A 14. percben Mihalik Gergő lépett ki egy kontrával, leadta a korongot Koblarnak, akit csak szabálytalanul tudtak megakasztani a vendégek. Az emberelőnyt kegyetlenül kihasználták a hajdúságiak: Mingazov a kékről bombázott a rövid felsőbe. A folytatásban az orosz bekk duplázhatott volna, majd hat másodperccel a vége előtt tilosra szabadított fel a DEAC. A buli visszakerült a debreceni harmadba, a vendégek elhozták, Pozsgai távolról kiegyenlített, 1-1.

A 23. percben remek cserét produkált a debreceni negyedik sor, beszorította a BJAHC-t, a nyomást végül a társak aratták le: Bukor a kékről okosan a kapu mellé lőtte a korongot, a palánkról a másik oldalra visszapattanót Szmirnov értékesítette, 2-1. A folytatásban kimaradt egy DEAC előny, majd Dóczi és Tyeszlenko tesztelte Hetényit. A 34. percben Mihalik Gergő adta el a korongot, de szerencséjére Karppinen felédurrantott. Három minutummal később Mozer korcsolyázta körbe a komplett hazai negyedik sort, majd középre tört és kötényben eltette a korongot, 2-2.

A 46. percben Bucskin lőtt hatalmas felsővasat, majd Molnár Dávid is gólt szerezhetett volna. Hat perccel a vége előtt harmadik emberelőnyéből ismét visszaszerezte a vezetést a DEAC, már a vendégek birtokolták a korongot, ám nem sikerült a felszabadítás, Mihalik András a lecsorgóból csilingelős gólt ütött, 3-2. A hajrában Farkas kapus lekorcsolyázott, majd Vasziljev is kiszállt a büntetőpadra, ám újabb gól már nem született a 6 a 4 alatt. A DEAC 3-2-re legyűrte a BJAHC-t, ez volt Vaszjunyin mesterék első rendes játékidős sikere az idei kiírásban.

Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője:

„Szerintem egész jól kezdtünk. Ahogy beszéltük, keményen beleálltunk a meccsbe. Az első harmad rendben volt, a második harmad eleje se volt annyira rossz. Viszont egy emberelőnynél dupla fórban kellett volna játszanunk. Visszavonták a büntetést, kicsit a csapatot ez megzavarta, ebből is tanulnunk kell, nem lehet ilyen rosszul reagálni. A második harmad másik felében szétestünk, nem játszottunk jól, nem taktika szerint hokiztunk. Rengeteget hibáztunk, Zoli tartott minket meccsben. A harmadikban visszatértünk a megbeszéltekhez, próbáltuk a saját játékunkat játszani. Szerencsére sikerült gólt szereznünk. Lehozták a kapust, jól jöttünk ki belőle. Szerintem megdolgoztunk – az utóbbi meccseken főleg – a győzelemért.

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője:

„Az eleje nem volt igazán jó, de nem mondom, hogy rossz volt. Inkább olyan semmilyen. Ide-oda hoki volt, azt annyira én nem szeretem. Mindig élek a kritika lehetőségével, volt olyan 20-25 perc, amikor felborult a pálya, annyira jól játszottunk. Amit kértem, megvalósítottunk. A Debrecennek volt két-három helyzete, amiket a mi gyermeteg hibáinkból alakítottak ki. Zoli teljesítménye volt az, ami még a Debrecen felé billentette a mérleget.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV