A DEAC nyerte a HELL Szuperkupát

2022.09.11. 20:12 |

A debreceni csapat izgalmas mérkőzésen 4-1-re győzött az FTC-Telekom ellen a Tüskecsarnokban, így története során először hódította el a Szuperkupát.

A HELL Szuperkupa előtt köszöntötték a világbajnoki nyolcadik női válogatott játékosait és a stábtagokat, valamint megemlékeztek az életének 100. évében elhunyt dr. Pásztor Györgyről.

Mindkét csapat kerete alaposan átalakult a nyáron, az újak többsége lehetőséget is kapott. A FTC egyik új érkezője, Betteridge került először helyzetbe, de Hetényi védett. Aztán a DEAC percei következtek, előbb Spirko cselezte tisztára magát, ám a lövésre leért Arany. Aztán Mihalik András veszélyeztetett, majd az 5. percben a második lehetőségét már gólra váltotta: szépen lépett ki, és a kapus mellett is el tudta húzni a korongot. Három perccel később jött a második debreceni találat: elváltotta magát a ferencvárosi védelem, Dalecky egyedül lépett ki, és nagy erővel a felső sarokba bombázott. A harmad felénél kettős emberelőnyben támadhattak a debreceniek, de az FTC kibekkelte ezt az időszakot. Egy kemény ütközés után megrepedt a plexi, néhány percig emiatt állt a játék. A folytatás után nyomott a Fradi, emberelőnybe is került, de szépíteni nem tudott.

A második harmadot nagy elánnal kezdték a zöld-fehérek, sok helyzetet dolgoztak ki, Hetényi azonban nagy bravúrokat mutatott be. A 29. percben ismét a DEAC támadhatott kettős emberelőnyben, közel is járt a gólhoz, de Arany hárítani tudott. Nem sokáig folyt öt az öt ellen a játék, a Fradi került emberelőnybe, és többször is megdolgoztatta Hetényit. Ahogy letelt a kiállítás, a visszatérő Szoszunov csapott le egy korongra, és be is lőtte a ziccert, így már 3-0-ra vezetett a DEAC. Maradt a feszült, jó iramú játék, az FTC sok helyzete ellenére nem tudott szépíteni.

A Ferencváros próbált rohamozni a harmadik harmad elején is, de Tóth Adrián büntetése a lendületet lefékezte. Öt az öt ellen továbbra is több helyzete volt a budapesti együttesnek, ám Hetényi jó napot fogott ki. A 48. percben pedig újra meglépett a DEAC, ezúttal Révész ugrott ki, és belőtte a negyedik gólt. Bukornak kellett leülnie, de ezt a két percet is kihúzta a hajdúsági gárda a stabil védekezésnek köszönhetően. Az FTC az 53. percben tudott szépíteni: egy gyors akciót Kestila fejezett be góllal, Hetényi nem ért oda a rövid sarokra. Az újabb debreceni kiállítás alatt is sok lehetősége akadt a Fradinak, de nem tudta csökkenteni a hátrányt. A meccset újabb kakaskodás miatt kettős emberhátrányban fejezték be a zöld-fehérek, az eredmény már nem változott.

A DEAC 4-1-re nyert, és története során először hódította el a Szuperkupát.

Nyilatkozatok:

György József, vezetőedző, DEAC: „Összejött minden. Góllal tudtuk befejezni a helyzeteket, a védekezésben sokat blokkoltunk, sokat ütköztünk. A srácok végrehajtották, amit kértem, hatékonyak voltunk az átmenetekben, a védekezésből gyorsan tudtunk támadásba váltani. A végén próbáltunk okosan játszani, kimaradni a bunyókból, tartani a korongot. A fiatalok most is bizonyították, hogy megérdemlik a lehetőséget. Megmutatták, hogy jó úton járunk, és ha megkapják a bizalmat, akkor túl tudják szárnyalni önmagukat.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Sok új játékos érkezett a nyáron, építjük az új csapatot, de ezzel együtt bizakodóak voltunk a felkészülési mérkőzéseken látottak alapján. Ez a meccs viszont derült égből villámcsapás volt, öt hét munkája hatvan perc alatt darabokra hullott, kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk, a játék semmilyen elemében nem láttam pozitívumokat. Alaposan kielemezzük a mérkőzést, és remélem, hogy megtaláljuk annak az okát, hogy miért játszottunk így és javítani tudjuk. Az biztos, hogy ennél csak jobban tudunk játszani.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV