A DEAC megtréfálta az UTE-t

2019.02.21. 23:38 |
A DEAC fordítás után legyőzte az UTE-t, és még van esélye arra, hogy a második helyen zárja a középszakaszt az Erste Ligában. A Brassó magabiztosan nyert az éllovas Ferencváros ellen.

Corona Brasov–FTC-Telekom 4-1 (1-0, 2-0, 1-1)

A még a pályaelőnyért küzdő Brassó és a már biztosan első FTC meccsén az első percekben mezőnyjátékkal teltek, aztán felpörögtek az események, mindkét kapusnak akadt dolga bőven. Átvette az irányítást a Brassó, amely először kapuvasig jutott, majd második emberelőnyét már kihasználta: Roberto Gliga jól érkezett a Tendler lövése utáni kipattanóra.

A második harmadot is hasonló szellemben kezdte a hazai együttes, és Gliga 36 másodperc után újra csak egy kipattanót értékesítve megduplázta az előnyt. A Fradi próbált váltani, és voltak is helyzetei, de a Brassó sem lassított, és a 30. percben Bíró Mátyás korongszerzés után betalált. A folytatásban egymást érték a ferencvárosi kiállítások, a hazaiak kettős fórban is játszhattak, de újabb találat nem esett.

Az utolsó felvonásra felpörgött az FTC, de Tőke sokáig jól védett. Az 54. percben aztán Rafaj Attila szépített emberelőnyben. A hajrában a Fradi játszott emberhátrányban, de így is lehozta kapusát, ám ezt Péter Balázs megbüntette, és az üreskapus góllal eldöntötte a meccset. Tömegbunyóval zárult a találkozó, hat játékos kapott büntetést.

Nyilatkozatok

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „A motiváció legyőzi a tapasztalatot minden alkalommal. Volt még tétje a meccsnek, és ezért harcoltunk keményen ma este. Nehéz meccs volt, Tőke, a kapusunk remekül teljesített. Örülünk az eredménynek, de meg kell várnunk a többi eredményt, hogy kiderüljön, hol végzünk és milyen helyzetből várjuk a rájátszást.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Lassan kezdtük a meccset, nem tudtuk a szokásos gyors játékunkat nyújtani, nem tudtunk élni az adódó lehetőségekkel. Sok helyzetünk volt, de a Brassó igazán jól játszott. Nem küzdöttünk keményen. Az utolsó harmad jól sikerült, de ez nem elég."

DEAC-UTE 6-4 (1-1, 4-2, 1-1)

Az első harmad kiegyenlített játékot, és az utolsó percekben két gólt hozott: Nemes Benjámin találatára Hetényi Péter válaszolt.

A második felvonás fordulatosan alakult. Másfél perc után Berta Ákos a DEAC-ot juttatta vezetéshez, ám Taylor Stefishen gyorsan egyenlített egy michigani góllal. Az UTE-t az emberhátrány sem zavarta meg, és a 26. percben Benk András találatával először vezettek a meccsen a vendégek. A debreceniek aztán nagyszerű hat percet produkáltak: Hugo Turcotte egalizált, aztán fórból Berta szerzett gólt, majd Molnár Dávid is eredményes volt, így a hazaiak 5-3-ra megléptek.

Az utolsó játékrészre Duschek Dávid állt be az UTE kapujába. A vendégek nagy lehetőséghez jutottak, mert  1:44 percet kettős fórban támadhattak, aztán újabb emberelőny következett, de Hetényi Zoltán eszén nem tudtak túljárni. A hajrában Turcotte és Benk bunyózott össze, 5-5 perc lett a büntetésük. A közelebb zárkózásra az 58. percig kellett várniuk a lilamezeseknek, akkor Anze Ropret talált be. Jöhetett az újpesti időkérés és a kapus lehozatal az utolsó két percre, ám az egyenlítés nem jött össze, sőt, Németh Attila üreskapus góllal biztosította be a DEAC sikerét.

A DEAC két pontra megközelítette a fővárosiakat. Pénteken a Megyeri úton is találkoznak a felek, a tét a második hely lesz.

Nyilatkozatok

David Musial, vezetőedző, DEAC: „A második harmadban kiválóan játszott a csapat, minden dicséretet megérdemel. Az emberhátrányos védekezés is jól sikerült, ezzel ki tudtuk harcolni a hazai pályaelőnyt a rájátszásra, és ennek örülünk. Az UTE hazai pályán erős, de mindent megteszünk azért, hogy meglegyen a második hely."

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Hat gólt kaptunk, kis túlzással annyit, mint az egész középszakaszban. Nem úgy dolgoztunk, ahogy azt megbeszéltük és ahogy az elmúlt meccseken. Felelőtlenek voltunk. Elvitt minket az, hogy egy pontot kell szereznünk a két meccsen a biztos második helyért. Azt is éreztem a csapaton, hogy már nagyon az első rájátszás meccset várja. Sajnos a koronggal sem voltunk felelősségteljesek a kék vonalakon és a saját harmadunkban sem ütköztünk eleget. A négy szerzett gól pozitívum."

(Fotó: DEAC/ Szepesi Boglárka)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV