"A csapat nagyon kitett magáért"

2019.04.30. 19:05 |
Nyilatkozatok a Fehéroroszország elleni 3-1-es világbajnoki vereség után.

Majoross Gergely, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya: "Nagyot léptünk előre, hiszen nagyon jól kezdtük a meccset, egy erősebb ellenféllel szemben tudtunk uralni a játékot. A furcsa gól után sem tértünk le az útról, azt a tervet sikerült megvalósítani, hogy hatvan percig keményen dolgozva az eltervezettek szerint játsszunk, de sajnos azt nem, hogy kritikus helyzetekben betaláljunk. A kettős hátrányból kapott találat nehézzé tette a sorsunkat, de az pozitív, hogy akkor sem álltunk meg, lőttünk egy gólt, és próbálkoztunk tovább tisztességgel. Úgy, hogy nem tudtunk többet lőni, ebben a meccsben ennyi volt. A góllövésben kell előrelépnünk, több olyan helyzetet kell kialakítani, amiből lehet valamilyen lehetőség, forgalom van a kapu előtt, érkezünk a kipattanókra, és csúnya gólokat szerzünk.”

Andrej Szidorenko, a fehérorosz válogatott szövetségi kapitánya: „A magyar csapat jobban kezdett, mi nem voltunk valami aktívak. De aztán az első gól fordított az események menetén, sokkal jobban folytattuk és nyilván az emberelőnyös találatunk lezárta a meccset.”

Galló Vilmos: „Kiegyenlített, jó meccset játszottunk, amely bármelyik irányba eldőlhetett volna. Védelmi hibából kaptunk két gólt, ami kicsit szerencsétlenségnek is nevezhető. Reméljük, hogy a szerencse átbillen a másik irányba, és meg tudjuk nyerni a csütörtöki meccset. Egy ilyen jó ellenféllel szemben az ilyen hibák nem férnek bele. Reméljük, hogy a góllövésben is javulunk, az emberelőnyöket is jobban használjuk ki. A hétfői találkozóhoz képest fejlődtünk, és ezen az úton kell haladni tovább.”

Vay Ádám: „Úgy éltem meg az első gólt, hogy ezen át kell lendülni, és csak a következő lövésre kell figyelni. Keményen készülünk Litvánia ellen, tudjuk, hogy nem véletlenül jutottak fel, jó formában vannak. Okozhatnak meglepetést, de készen fogunk állni.”

Stipsicz Bence: „Elég sok helyzetet tudtunk kialakítani, de nem lőttük be őket. Még agresszívebben kell érkezni a kapu elé. A hit megvan a csapatban, a harmadik harmadban sem adtuk fel, de nem sikerült. Az, hogy ennyit tudtunk támadni és kapura lőni egy ilyen csapat ellen, önbizalmat adhat. Az lesz a lényeg, hogy a következő meccsen mi szerezzük az első gólt.”

Nagy Krisztián: „A csapat nagyon kitett magáért, igyekeztünk mindent megtenni, hogy az edzői utasításokat betartsuk. Sok kipattanónk volt, jó játékokat alakítottunk ki második, harmadik lehetőségekből, de ez sem úgy sikerült, ahogy számítottunk rá. Elő kell hozni a hitet, hogy be tudjuk lőni a helyzeteket, és akkor annak meglesz az eredménye. A közönség hihetetlen melót végez a meccseinken."

Magosi Bálint: „Sokkal gyorsabb, fizikálisabb volt a hoki, mint hétfőn, és jobban is dolgozott a csapat, de meg kell találnunk a módját, hogy több gól lőjünk, mert ez így még bajba sodorhat minket. Azon ment el a meccs, hogy nem tudtunk elég gólt szerezni.”

Bartalis István: „Nyomtunk, nyomtunk, aztán kaptunk egy szerencsétlen gólt. Utána is nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, de nem akartak beakadni a korongok. Egy lőtt góllal nem lehet meccset nyerni. Más arcunkat mutattunk, mint az előző mérkőzésen, energikusabbak voltunk, jobban működött a letámadás, hosszabb támadásokat vezettünk, egész jó helyzeteket alakítottunk ki, de nem tudtunk bekerülni a kapujuk elé. A kettős emberhátrány értékesítésével dőlt el a meccs.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV