A BJA és a Fehérvár jutott a döntőbe

2023.01.28. 22:44 |

A BJA a hajrában nyerte meg a DEAC elleni mérkőzést, míg a Fehérvár fölényesen verte az UTE-t.

BJA-DEAC 3-2

Jó iramban indult az első elődöntő, helyzeteket főleg a kiállítások alatt láthattak a nézők a Tüskecsarnokban, de mindkét kapus nagyokat védett. A vezetést másfél perccel a harmad vége előtt szerezte meg a címvédő DEAC, Szmirnov és Novotny vitt végig egy gyors akciót, a BJA védői hibáztak, a cseh csatár pedig nagy gólt lőtt.

A második játékrész elején szinte azonnal egyenlítettek a fővárosiak: Nagy Krisztián lövése lejött Hetényiről, a kipattanót Tóth Richárd ütötte be. A 25. percben pedig már a vezetett a BJA: Nagy Krisztián hozta el a bulit, Szita lőtt, a korong átjutott a debreceni kapuson. A debreceniek rákapcsoltak, Révész a kapuvasat találta el, aztán a 31. percben sikerült egyenlíteni, miután egy korongszerzés után Novotny ugratta Izackyt, aki szépen értékesítette a ziccert. A vezetéshez is közel járt a DEAC emberelőnyben. A harmad végén Tóth Richárd távoli lövése bement, de végül a gólt érvénytelenítették a videózás után.

A harmadik harmadban Novotny lőtt vasat, aztán továbbra is a DEAC-nak adódtak nagyobb helyzetei, de Farkas jó teljesítményt nyújtott. Aztán fordult a kocka, inkább a BJA játszott fölényben, egyszer Vokla a gólvonalról mentett. Mindkét csapat nagyon hajtott, hogy ne legyen hosszabbítás, és végül az 57. percben emberelőnyben a BJA talált be: Szabó Bence távoli lövését nem tudta fogni Hetényi.

Hydro Fehérvár AV19-UTE 6-1

A második elődöntő szinte telt ház előtt és kiválóan hangulatban kezdődött. Az UTE a meccs elején bátran játszott, sőt, egyszer Stipsicznek kellett nagy helyzetben mentenie. A lila-fehérek emberelőnyben is támadhattak, de ez kimaradt. Aztán a kiegészülés aktívabb lett a Fehérvár és meg is szerezte a vezetést: O’Brien távoli lövésébe Erdély ért bele Rajna előtt.

A második felvonást nagyobb fordulatszámon kezdte a Fehérvár, és a 26. percben újabb gólt szerzett, Stipsicz lövése Donaghey korcsolyájáról került a hálóba. Az UTE gyorsan szépített, egy eladott korongra Madácsi csapott le, Shirley pedig nagy erővel lőtt a kapuba. Az egyenlítés azonban nem jött össze, az ICEHL-es csapat lőtt újabb gólt: O’Brien éles szögből leadott lövése meglepte Rajnát. Az újpestieknek is akadtak ígéretes lehetőségeik, ám minden kimaradt, a Fehérvár pedig ismét büntetett, Bartalis lövése került a hálóba, miután megpattant a korong egy bekken is.

Az utolsó harmadban sem adta fel az UTE, de a Fehérvár jól menedzselte a meccset és újabb gólokat is szerzett. Magosi talált be Szabó Dániel kapu mögötti átadása után, majd Erdély is hasonló gólt lőtt. Az UTE időt kért, a felzárkózás viszont nem jött össze.

Vasárnap a bronzmeccsen 16 órakor a DEAC és az UTE csap össze a Tüskecsarnokban, a fináléban pedig 19.45-kor a Fehérvár és a BJA találkozik. Mindkét meccsre kaphatók már belépők az Eventim oldalán, de lesz helyszíni jegyértékesítés is.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV