A 3 pontos Valchar vezetésével otthon tartotta a pontokat a Brassó

2023.10.26. 20:19 |

A dunaújvárosi Lorraine hiába duplázott, a DAB csak üldözte az eredmény az egész mérkőzésen.

MacQueen mester apró, ám némileg meglepő változtatást eszközölt az összeállításban: a szakvezetés ugyanis megbontotta az eddig jól funkcionáló, Valchar-Zagidullin duót, így utóbbi hátrébb csúszott Kóger és VanWormer mellé a második egységbe, míg Zagidullin helyét Sills vette át az első ötösben. Niko Eronen nem módosított a sorokon a Ferencváros elleni bravúros győzelmet követően. Dubeau és Tóth álltak a vasak között az este folyamán.

Az első valamire való helyzetre több, mint négy percet kellett várni, Boriszenko sistergő távolija dolgoztatta meg Tóthot. A harmad derekán Ödmanék sora hosszú pillanatokon keresztül védőharmadukba préselték a hazaiakat, Dubeaunak kétszer is közbe kellett avatkoznia. A Corona szerezte meg a vezetést végül a 12. minutumban: egy remekül felépített, védőharmadból elindított lendületes akció végén Valchar szúrta kapura a korongot, a vendégek hálóőre mamuttal hárított, ám a kipattanóra Williams érkezett kiváló ütemben, s nem hibázott közelről (1-0). Kicsivel több, mint kettő percre rá az Acélbikák gyorsan reagálni tudtak a bekapott találatra. Remekül kevergettek az újvárosiak a palánk mellett, ezt követően egy középre tett korongot Varga nem tudott megszelídíteni, a bekk viszont pont úgy avatkozott közbe, hogy Lorraine-nek ütőre jött a játékszer, a vendégek 49-ese pedig középtávolról védhetetlenül a hálóba zúdított (1-1). A játékrész végén pörgős oda-vissza hoki vette kezdetét, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, az eredmény azonban nem változott.

A pihenő után másfél perccel Kóger gyors góljának köszönhetően ismét a barcaságiak jutottak előnyhöz (2-1); ezt követően sem állt le a Brassó, Tóthnak több földöntúli bravúrt is be kellett mutatnia. Nem lehetett bírni a brassóiak szorongatását, a 26. minutumban ismét zörrent a háló: Sills ellentmondást nem tűrően tört be a bekkek közé, majd fonákkal, remekül visszakészített Valcharhoz, a Corona pontgyárosa pedig könyörtelenül a rövid felsőbe bombázott (3-1). Úgy tűnt, a bekapott találatokra gyorsan reagálni tudtak Eronen-tanítványai az este folyamán. Kevesebb, mint három perccel később Lorraine duplájával újra szépíteni tudtak az Acélbikák (3-2). Felpaprikázódott a hangulat, Varga és Sills találtak egymásra, emellett Szalma és Williams is életre szóló barátságot kötöttek – a lökdösődés végén Vargát kivéve az összes résztvevőt a büntetőpadra száműzték a játékvezetők. A harmad végét irgalmatlanul megnyomta MacQueen legénysége, Szabóék sora több veszélyes lövést is eleresztett, majd Valchar is kellemetlenkedni tudott Tóth ketrece előtt – nagyon érett a negyedik hazai találat ezekben a pillanatokban, ráadásul a záró dudaszó előtti 17 másodpercben kettős emberelőnyben támadhatott a brassóiak speciális egysége.

A harmadik felvonás elején kimaradt az áthúzódó dupla brassói emberfór. A hátralévő időben becsülettel rohamoztak a látogatók – Maarnela próbálkozott távolról, nem sokkal később Sziszak betörését kellett védenie Dubeaunak. Semmi nem jött össze a piros-feketéknek, Sills az 56. percben pedig egy remek egyéni akció végén meghálálta, amiért edzője bizalmat szavazott neki az első sorban: a kanadai nehézfiú megiramodott a jobboson, s kihasználva kivételes fizikai adottságait, lerázta őrzőjét, majd kapu elé becselezést követően fonákkal elegánsan a hosszúba helyezett (4-2). A végén Tóth még lekorcsolyázott, az eredmény azonban már nem változott. Mindkét alakulat rögtön 24 órán belül bizonyíthat: a Corona holnap a DEAC-ot látja vendégül, Somogyiék pedig a Sportklub Csíkszereda otthonába utaznak.

Dave MacQueen, a Corona Brassó vezetőedzője:

"Nagyon küzdelmes meccs volt. Egy jól korcsolyázó ellenfélről van szó, és idén struktúrában játszanak, szóval nehéz ellenfél. Az első harmadban egy kicsit lassan kezdtünk, ahogy ment előre a meccs, egyre jobbak lettünk. A gólok, amiket lőttünk, különösen a negyedik, a legjobbkor estek. A hat az öt elleni játékunk a végén lenyűgöző volt. A három pont az három pont, boldogok vagyunk. Nem ott tartunk, ahol szerettünk volna, védekezésben még egy kicsir sebezhetőek vagyunk. Gliga és Schaber kiesett, nehéz így játszani, egy centerrel, Blackwaterrel. Jó lenne, ha lenne egy kis idő a gyakorlásra, hogy rendezzük a sorokat."

Niko Eronen, a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője:

"Az első 20 percben jól játszottunk, és az eredmény miatt is elégedettek lehettünk. A második harmadban viszont történt valami, és elveszítettük teljesen a fókuszt, olyan hokit kezdtünk el játszani, amit nem szeretnénk látni. A harmadik harmadban javult a helyzet, és éreztem, hogy próbálunk felfelé mászni, visszajönni a meccsbe. De húsz perc kihagyás nagyon sok, figyelnünk kell arra, hogy ez többet ne forduljon elő."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV