Másfél napig a Tüskecsarnokban készül, majd Amiens-ben játszik a férfi felnőttválogatottunk, amely zsinórban a harmadik évére készül az elitben.
Kezdődik a zsinórban harmadik A-csoportos idény és a második a Nemzetek Európai Kupája (NEK)-sorozat: a férfi felnőttválogatottunk tagjai ma reggel találkoznak a Tüskecsarnokban, majd másfél napi edzés után szerda kora délután indulnak el Franciaország felé.
Tavaly ilyenkor Épinalba, most Amiens-be telepítették az idénybeli első NEK-csoportunkat. Itt találkozunk tehát az ugyancsak sorozatban harmadik elit-vb-szereplésére készül Szlovéniával, aztán Norvégiával, amely idén májusban történelme legjobb eredményét produkálva bronzérmet szerzett Zürichben, végül a házigazda Franciaországgal, amely pedig idén februárban olimpiai résztvevő volt, a 2028-as elit-világbajnokságnak meg a házigazdája lesz.
Fel van adva tehát a lecke – és mindhárom rangadó elérhető lesz az MJSZ.TV kínálatában.
Egyetlen változás a névsorban
Az eredetileg meghirdetett játékoskeret egyetlen helyen változott: Ambrus Gergő sérülés miatt nem csatlakozhat a nemzeti csapathoz, hiányában marad a 3+9+15-ös leosztás.
Természetesen a keretrendszer nem változott: az idény három NEK-tornája (november, december, február) során legalább egyszer szeretne megnézni a szakvezetőség mindenkit, aki elérhető – de például a tengerentúli, illetve nagy-britanniai légiósok nem lesznek azok tavaszig.
Ráadásul a decemberi hazai korosztályos világbajnokság miatt ezúttal a juniorkorúak is az U20-as csapattal készülnek, a veteránok és/vagy az ICEHL-es klubok jelöltjei között pedig súlyozott a szakvezetőség, hogy kinek jusson ezúttal munka és kinek pihenő – kicsit gondolva már a decemberi Sárközy Tamás Emléktornára is.
Kevés idő, sok munka
Ami a tervezett programot illeti: kedden új szintre emelt száraz teszttel kezdődik a nap, majd dupla jeges foglalkozás következik. Szerdán reggel ismét tréning jön, aztán viszont el is indul a küldöttség Franciaország felé.
A menetrend tehát zsúfolt, kevés lehetőség és idő lesz az alapos edzésmunkára, ennek dacára a fizikai felkészítés mellett az emberhátrányos védekezés és az átmenetek gyorsítása is a célok között szerepel.
KERET
Kapusok (3): Farkas Roland (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nagy Kristóf (FTC-Telekom), Vay Ádám (Frederikshavn White Hawks, dán)
Hátvédek (9): Falus Ádám (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Farkas Olivér (FTC-Telekom), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Alex (Gyergyói HK), Horváth Donát (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (FTC-Telekom), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC/ FTC-Telekom), Tornyai Gábor (UTE)
Csatárok (15): Dobos Bendegúz (FTC-Telekom), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Farkas László (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Fehér Kolos (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Mihalik András (FTC-Telekom), Mihalik Gergő (Hydro Fehérvár AV19/FEHA19), Molnár Bálint (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Péter Donát (Eisbären Regensburg, német), Ravasz Csanád (Gyergyói HK), Schlekmann Márk (FTC-Telekom), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19)
Stáb: itt
ÖSSZETARTÁS ÉS NEMZETEK EURÓPAI KUPÁJA, B-CSOPORT
Dátum: 2026. november 3–8.
Helyszín: Budapest és Amiens (Franciaország)
Ellenfelek: Franciaország, Norvégia, Szlovénia
- November 5., csütörtök, 16:00: Szlovénia
- November 6., péntek, 16:00: Norvégia
- November 7., szombat, 19:00: Franciaország
Közvetítés: MJSZ.TV






