Miután az ICEHL-ben idén az elődöntőig jutó Hydro Fehérvár AV19 újjáalakult struktúrájában elvállalta a sportigazgató megbízatást, Kiss Dávid marad a Magyar Jégkorong Szövetség, közelebbről a válogatott-program kötelékében is.
Régóta hasznos és megbecsült tagja a férfiszakág válogatott-programjának Kiss Dávid, természetesen Majoross Gergely szövetségi kapitány stábjának is tagja, ekként részese volt a tavalyi A-csoportos szereplésnek, amely során a férfiválogatottunk a történelem során először maradt bent az elitben.
Vidéki mentorpprogram
Sőt, a legutóbbi tél óta Kiss Dávid mentoredzői feladatkört is betöltött a Magyar Jégkorong Szövetségnél: élő, folyamatos kapcsolatot és szakmai konzultációkat tartott az edzőkollégákkal, akiket sorra is látogatott szerte az országban.
Viszont a férfi felnőttválogatott felkészülése éppen hogy elkezdődött a jövő csütörtökön, a Megyeri úton Lengyelország ellen startoló VBT 2.0-ra, majd utána jön az egymásutáni második A-csoportos szereplés, amikből Kiss Dávid sem marad ki: a korábbiaknak megfelelően dolgozik tovább a nemzeti csapat mellett.
Idén tavasszal is együtt
„Beszélgettünk az új felkérése kapcsán, amihez ezúton is gratulálunk neki és büszkék vagyunk rá! – mondta Kovács Attila, a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója. – A válogatottbeli feladatát tekintve nem változik semmi, természetesen befejezi a jelenlegi évadot a felnőttcsapat stábjában, aztán majd a nyári hónapokban meglátjuk, hogyan alakulnak a feladatai.
Mi továbbra is számítunk rá, és bízunk benne, hogy a saját személyes tapasztalatait, amit a válogatottnál, kivált az A-csoportos világbajnokság során összegyűjtött, azt be tudja építeni a Fehérvár mindennapjaiba, ezáltal pedig a teljes magyar jégkorong is tovább fejlődhet a tudása és munkája révén.”
VBT 2.0 (VILÁGBAJNOKI FELKÉSZÜLÉS)
Dátum: 2026. április 7.–május 13.
Helyszín: Budapest, Győr, Szombathely; Biel, Bled, Koppenhága, Neuchatel
Ellenfelek: Dánia, Japán, Kanada, Lengyelország, Norvégia, Svájc, Szlovénia
- április 16., csütörtök, 19:00 (Megyeri út): Lengyelország
- április 17., péntek, 19:00 (Megyeri út): Lengyelország
- április 23., csütörtök, 19:45 (Biel): Svájc
- április 24., péntek, 19:45 (Biel): Svájc
- április 24., péntek, 19:00 (Szombathely): Japán
- április 25., szombat, 18:00 (Győr): Japán
- május 1., péntek, 14:00 (Koppenhága): Norvégia
- május 2., szombat, 15:00 (Koppenhága): Dánia
- május 7., csütörtök, 18:30 (Bled): Szlovénia
- május 13., szerda, 19:00 (Neuchatel): Kanada
Jegyek a VBT 2.0-ra: ITT!
VILÁGBAJNOKSÁG
Dátum: 2026. május 15–31.
Helyszín: Zürich, Svájc
Csoportellenfelek: Ausztria, Finnország, Lettország, Nagy-Britannia, Németország, Svájc, USA
- május 16., szombat, 16:20: Finnország
- május 17., vasárnap, 16:20: Ausztria
- május 19., kedd, 20:20: Nagy-Britannia
- május 22., péntek, 16:20: Németország
- május 23., szombat, 16:20: Svájc
- május 25., hétfő, 16:20: USA
- május 26., kedd, 12:20: Lettország





