20x40-es jégpályát avattak Kecskeméten

2019.10.10. 20:00 |
A szabvány méretű állandó pályáról szóló tervek is elkészültek időközben.
A szerda esti megnyitón részt vett és beszédet mondott Sipos Levente. Az MJSZ főtitkára megköszönte a szülőknek, hogy elhozzák jégkorongozni a gyerekeket, valamint a támogatóknak, hogy összefogtak a projekt érdekében, és létrejött az ideiglenes jégpálya, ahol színvonalas szolgáltatásokban részesülhetnek a sportolók. Emlékeztetett arra, hogy a 2017-ben meghirdetett Hircsák-program jegyében a cél az, hogy minden megyei jogú nagyvárosban legyen szabvány méretű fedett létesítmény is, és a kecskeméti tervek is elkészültek. Sipos Levente emlékeztetett arra is, hogy 1986-ban a Kecskemétről származó Gubicz László jégkorongozó OB I-es mezben léphetett pályára a Jászberény színeiben. Ez a cél kell lebegjen a KESI jégkorongszakosztály 60 igazolt versenyzőjének szeme előtt is.

A most felavatott ideiglenes jégpályát a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban adták át. Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója mindenkinek köszönetet mondott, akik hozzárultak a beruházáshoz, amelyet az állami támogatást kiegészítve az önkormányzat mellett cégek is finanszíroztak. Az avatáson jelen lévő Szemereyné Pataki Klaudiának, Kecskemét polgármesterének az egyik támogató egy hokismezt és a szakosztály sportolóiról készült fotót adott át.

Gyerehokizni

Válogatott termékek