12 gól és jól küzdő magyar válogatott Bécsben

2021.08.21. 19:50 |

A magyar férfiválogatott remekül kezdte a bécsi felkészülési mérkőzést (2-0), majd visszajött kétgólos hátrányból, végül az osztrákok egy üres kapus góllal alakították ki a 7-5-ös végeredményt.

A rigai olimpiai selejtezőre készülő magyar válogatott pénteken késő délután, kora este érkezett meg Bécsbe. A csapatot már várta az öltözőben Sebők Balázs, ő egyből az osztrák fővárosba utazott, hogy csatlakozzon a kerethez.

Ausztria a pozsonyi olimpiai selejtezőre készül, egyben az olaszokat, rigai csoportellenfelünket is vendégül látja a hétvégén, velük vasárnap mérkőzik meg.

Válogatottunk sétatávolságra szállt meg a Vienna Capitals otthonául szolgáló Erste Bank Arénától, így a meccsnap délelőttjén gyalog érkezett a csapat a tréningre, a meccsre azonban már busszal. A nap során már sejtettük a kommentek, bejegyzések alapján, hogy sok magyar szurkoló is ellátogat a találkozóra, a játékosok családtagjai, barátai közül is többen ott voltak a lelátón, s mivel a helyiek is mozgolódtak, egész sokan voltak a lelátón.

Ami szinte nyárias melegben várta a szurkolókat, ez persze a jégen kicsit kellemetlennek hatott. Mondhatni hidegzuhannyal próbálta ellensúlyozni a meleget a magyar csapat, Sofron István két emberelőnyös góllal nyitott, 2-0-ra vezetett csapatunk, holott az első percekben talán a hazaiak voltak lendületesebbek.

Nyilván aztán éledeztek is, miközben Hetényi Zoltán parádézott a kapuban, így egy ideig nem tudtak eredményesek lenni az osztrákok. Később igen, ráadásul a második harmadban már 4-2-re is elmentek. A meccs felénél Rajna Miklós állt be a magyar kapuba, megfelezték tehát a meccset kollégájával.

Nem tört viszont össze a kétgólos hátrányban sem a magyar csapat, olyannyira nem, hogy résen is volt minden pillanatban, például emberhátrányban, 4-3-nál: Hári János volt szemtelen.

A harmadik harmad elején rögtön betaláltak az osztrákok, akik akkor még emberelőnyben voltak, majd ugyan akadtak lövései a magyar csapatnak is, jobbára azért a hazaiak voltak már ekkor veszélyesebbek. Ez meg is mutatkozott (6-4), de Szirányi Bence lövése és gólja után még volt esélyünk az egyenlítésre. Lehoztuk a kapust is, nem jött össze a gól, ellenben az osztrákok a végén, 4 másodperccel a vége előtt megadták a kegyelemdöfést.

De nem volt kivégzés a meccs, sőt! Biztatóan alakult több periódus is, így a kapitány sem volt feltétlenül csalódott a meccs után.

Sean Simpson szövetségi kapitány így összegzett:
„Természetesen nem szeretünk veszíteni, de a fiúk keményen dolgoztak. Nem volt egyszerű a csarnokban, nagyon meleg volt, a jég sem volt tökéletes a teljes mérkőzés során, de mindkét csapatnak meg kellett ezzel küzdenie, nemcsak nekünk. A hét kapott gól túl sok, de lőttünk ötöt, ami nagyszerű dolog. Elemezni kell a hét gólt, meg kell nézni, mi az, amit rosszul csináltunk, és ha emellé minden meccsen lövünk ötöt, akkor elégedett leszek. Tetszett a játékosok erőfeszítése, keményen dolgoztak, csapatként működtek. 4-2-nél valószínű sokan azt gondolták a lelátón, ez eldőlt, de 4-4-nél egyenlítettünk, megmutatkozott a csapat karaktere. A végén is feljöttünk egy gólra, versenyben voltunk. Tetszett a játék több aspektusa is, de nem szeretek veszíteni, és a 7 gól tényleg sok… Ugyanakkor még egyszer mondom, a csapat jól dolgozott, és az eredmény alapvetően másodlagos volt ma, hiszen egy fejlődési folyamat közepén vagyunk. Még van pár napunk arra, hogy fejlődjünk; videózunk, gyakorlunk és felkészülve állunk oda a franciák elleni mérkőzésre.”

Felkészülési mérkőzés, Bécs, Erste Bank Aréna:

Ausztria–Magyarország 7-5 (2-2, 2-2, 3-1)
Vezette: Siegel, Smetana

Magyarország: Hetényi (Rajna)
Macaluay, Stipsicz – Pozsgai, Horváth M. – Szirányi 1 (1), Garát – Tóth G., Szabó D.
Bartalis (1), Sebők, Magosi – Erdély 1 (1), Hári 1 (2), Sofron 2 – Nagy K., Nagy G. (1), Terbócs – Mihály Ákos, Vas J., Szita – Benk, Papp K.
Szövetségi kapitány: Sean Simpson

Ausztria: Starkbaum 
Strong, Unterweger – Heinrich 1, Schuming – Pallestrand, Ulmer – Wolf (2), Zündel 2
Ganahl 1 (1), Hundertpfund, Schneider 2 (1) – Raffl, Baumgartner (1), Herbuger (1) – Zweger (2), Rossi (1), Lebler – Wukovits, Haudum 1 (1), Huber
Szövetségi kapitány: Roger Bader

Kiállítások: 12, ill 14 perc
Kapura lövések: 52:18

A rigai olimpiai selejtezők menetrendje (magyar idő szerint):

2021. augusztus 26., csütörtök, 14:30: Franciaország–Magyarország
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:30: Olaszország–Lettország

2021. augusztus 27., péntek, 15:00: Franciaország–Olaszország
2021. augusztus 27., péntek, 19:00: Lettország–Magyarország

2021. augusztus 29., vasárnap, 12:00: Magyarország–Olaszország
2021. augusztus 29., vasárnap, 16:00: Lettország–Franciaország

A keret:

  Név Pozíció Csapat Születési év
   
  Rajna Miklós K UTE 1991
  Hetényi Zoltán K DEAC 1988
  Arany Gergely K FTC-Telekom 1996
         
  Stipsicz Bence V Hydro Fehérvár AV19 1997
  Macaulay Scott V MAC HKB Újbuda 1990
  Szirányi Bence V DVTK Jegesmedvék 1988
  Garát Zsombor V MAC HKB Újbuda 1997
  Horváth Milán V Hydro Fehérvár AV19 2001
  Pozsgai Tamás V MAC HKB Újbuda 1988
  Tóth Gergely V MAC HKB Újbuda 1998
  Szabó Dániel V Hydro Fehérvár AV19 1995
         
  Bartalis István Cs Hydro Fehérvár AV19 1990
  Benk András Cs UTE 1987
  Sebők Balázs Cs Ilves Tampere (FIN) 1994
  Erdély Csanád Cs Hydro Fehérvár AV19 1996
  Hári János Cs Hydro Fehérvár AV19 1992
  Sofron István Cs SC Csíkszereda 1988
  Terbócs István Cs Hydro Fehérvár AV19 1996
  Nagy Gergő Cs FTC-Telekom 1989
  Magosi Bálint Cs Hydro Fehérvár AV19 1989
  Nagy Krisztián Cs SaPKo (FIN) 1994
  Vas János Cs Chamonix Hockey Club (FRA) 1984
  Szita Donát Cs No club 1998
  Mihály Ákos Cs Hydro Fehérvár AV19 1999
  Papp Kristóf Cs Michigan State University (USA) 2001

Stáb

Sean Simpson Vezetőedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Fodor Szabolcs Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Dr. Majzik Ernő Csapatorvos
Bors Attila Fizioterapeuta
Antal Dénes Fizioterapeuta
Puskás Sándor Erőnléti edző
Nagy József Felszerelés menedzser
Szilágyi Levente Csapatvezető
Vas Márton Általános igazgató

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV