A magyar U16-os válogatott az olaszországi Fondóban játszott három mérkőzést a házigazdákkal. A mieink két meccset megnyertek, az elsőt 3-1-re, az utolsót hosszabbítás után 3-2-re, és egyszer 4-3-ra kikaptak.
Az egy évvel fiatalabbak szlovéniai Négy Nemzet Tornát szerepeltek. Az osztrákoktól 4-0-s, míg a szlovénoktól 5-2-es vereséget szenvedett a csapat, majd 5-1-re legyőztes az olaszokat.
Milyen tapasztalatokkal zárult az U16-osoknak az olaszok elleni három meccs?
Tavaly is és idén is hasznos volt a három meccses széria, kicsit playoff hangulatot adott, amit kifejezetten nehéz megteremteni, hiszen csak a bajnokságok utolsó szakaszára jellemző. Novemberben Kaposváron is jókat játszottunk az olaszokkal, így nem volt kérdés, hogy lesz kihívás az összecsapásokban ezúttal is. Fontos elem volt, hogy nyolc Modo Kupát megjárt játékost feltoltunk Svasznek Bence programjába, egész pontosan Gröschl Tamás U17 keretébe, így én újabb, eddig kevesebbet szerepelt játékosokat is behívtam.
Milyen erényeket mutatott a csapat, és mi az, amivel nem voltatok elégedettek?
Fegyelmezett, nyitott, kezelhető kerettel dolgozhattunk. Zavart elsőre, hogy sok volt benne a csendesebb, visszahúzódóbb személyiség, és én nem tudom elképzelni azt, hogy érzelmek nélkül egy ilyen vibráló játékban igazán sikeresen lehessen teljesíteni. Erről beszéltünk is sokat, bele kell jönni ebbe a részébe is. Tetszett, hogy a teljesítmény javult, a játékban mutatott helyes energiák növekedtek, a higgadtan magabiztos döntések és ez irányú törekvések pedig gyakoribbá váltak, ezt célul is fogalmaztam meg a csapat számára. Nem voltam elégedett az egyéni taktikai elemek állandó használatával, különösen védekezésben és az igazi, állandó gólszerzésre törekvő gondolkodást is hiányoltam a többségben.
Látható volt fejlődés a három meccs során?
Abszolút igen. Az eredmény a táblán egy dolog, a hokiban sok-sok módon alakulhat egy meccs. Nekünk a fejlesztést és az eredményt úgy kell összhangba hoznunk ezekben az ifjabb sportolókban, hogy a jó dolgok fejlesztésén keresztül kerülhessünk győzelmi helyzetbe és semmiképpen sem fordítva. Ha például egy teljes “bunkerhokival” két kontrából nyerünk mindháromszor egy-egy góllal, akkor nem azt a célt értük el, amit a programban szeretnénk. Ez nem világbajnokság, itt akkor segítjük a legjobban a sportolóinkat, ha olyan szerszámosládát rakunk össze velük együtt az évek alatt, amiben temérdek specifikus, remek céleszköz van mindenre és ehhez mérten kifejezetten nagy maga a doboz is. Az, hogy az éppen aktuális helyzetben villáskulcs kerül elő vagy csípőfogó, ez már a jól felkészített játékos döntése lesz. Azt viszont nem teheti meg az edző a növendékével, hogy arra kárhoztatja, hogy mindent a kétféle öreg csavarhúzóval oldjon meg, mert sose mutatták-tanították meg neki, hogy milyen egyéb szerszámok mi mindenre sokkal hasznosabbak lehetnének. Az új tanulása hosszabb folyamat, újat tanulni csak fokozatos gyakorlással lehet, ebben pedig mindig is benne lesznek a hibák, amik olykor a győzelmet is nehezebbé teszik. Ekkor kell tudni és érteni, hogy mi a cél, hogy mi a fontos az úton. Természetesen győzni nagyon jó, én is nagyon szeretek, de ha a teljesítmény és a produktum kiváló, akkor nincs miért szégyenkezni. Ha vereség van így is, akkor az ellenfél többet tud, vagyis lehet tovább tanulnunk. Ha győzelem van, akkor pedig látni, hogy miből jött, ami szintén rendben van.
Több új játékost kipróbáltatok. Mennyire voltál velük elégedett, könnyen felvették a tempót?
Az új fiúk közül 4-5-nek ez volt az idei első szereplése, meglepődtek, egy-két harmadba beletelt mire belerázódtak a tempóba és különösen abba, hogy a dolgok gyorsabban történnek, mint eddig sokszor tapasztalták. Utána már szépen formálhatóbbá váltak ők is. Alapvetően akkor jó egy válogatott program, ha a srácokkal a hokiról lehet beszélni, mindenkit az inspirál. Kidobott idő és pénz, ha hozzáállás, akarat, elkötelezettség formálásban kell túlzott energiákat feláldozni, természetesen a finomításokon túl. A válogatott nem kötelező, de akkor lehet majd belőlük szerethető felnőttválogatott, ha ezt már most megértik. Címeres mezben játszani kiváltság, mert olyan szinteken fejlődhet-bizonyíthat, mint mások nem, és hatalmas felelősség is, mert ha nem tesz meg mindent zsigerből és még talán annál is többet, akkor mindenkinek hazudik a sportoló, kezdve magával, ennek pedig nem lehet helye itt. Pont a felnőttválogatott múlt hete vagy a finnek elmúlt világbajnoki sikere a közelmúlt példái erre a gondolatra.
Mi vár még erre a korosztályra a következő hetekben válogatott szinten?
A 2004-eseknek a program most hivatalosan befejeződött, természetesen ha U17/U18 viszonylatban számításba jön valaki közülük, az más kérdés. Májusra - a vb-k után - lépnek fel a korosztályok és az abban a hónapban kezdődő technikai fejlesztő táborok már a jövő szezon csoportjaival zajlanak. Egy részletes értékelést még kapnak mindannyian, hogy a szezon során tapasztaltakat egyénileg is hasznosítani tudják a továbbiakban.
Az U15-ösök nemzetközi tornán szerepeltek Szlovéniában. Hol tart ez a korosztály nemzetközi szinten?
A szezon elején két, közel 70 fős táborban néztük meg a klubok által javasolt játékosokat, belőlük 30-at választottunk ki mostanra, ebből a keretből utazott 22 fiú Kranjba. Ezek voltak tehát az első idei konkrét meccstapasztalatok nekik. Azt kell mondjam, ebben a korban nehéz tippelni, hogy ki hol jár, mert bizonyos dolgokban egyik nemzet éppen aktuális srácai jobbak, másban meg pont a mieink. Azzal együtt mélyebben elemezve vannak konkrét szakmai tapasztalatok.
Melyek voltak a pozitívumok és a negatívumok?
Minden általunk elképzelt játékos hadra fogható volt, még 4-5 külföldön játszó srác is. Fegyelmezett, dolgozni és hajtani akaró csapat volt a magyar, ez alapvető, ahogy már említettem is. Korcsolyázásban nagyjából rendben vagyunk, de a korong nélküli egyéni taktikai elemekben sajnos közel sem. Védőoldal, passzsáv, ütővel való munka, kizárás, kipattanó helyezkedés, add-és-fuss mozgás, üresre helyezkedés stb. nagyon hiányos, így rengeteg a rossz döntés és az olyan egyéni hiba, ami gólokba kerül. Ezen felül a fizikális részben is mi voltunk a legkevésbé hatékony csapat, vagy gyengék voltunk, vagy párharc technikában és határozottságban nem voltunk elegek, de az erősebb srácaink közül nem egy nincs benne a rendszeres testjátékban, nem is használja ezt a lehetséges erényét.
A Riga Kupára miben kell még fejlődni?
A fentieken túl azt kell megérteni a fiúknak, hogy a hoki egy hatalmas puzzle és abszolút mellékes, hogy az előző darabot ki és hogyan rakta bele a képbe, mert a következő elemre megint figyelni kell és megint ki kell találni a helyét. Mindegy milyen éve van a játékosnak és hol játszik, vagy hogy tavaly sok gólt lőtt-e, minden egyes csere egy új tiszta lap, ezekből az elemekből lehet összerakni a saját, illetve a sok jó saját részből a csapat jó puzzle képét. Nincs üresjárat, nincs „majd a következőt” és nincs „holnap majd hátha”, mert folyamatosan képben kell lenni. Ez adhat talajt ahhoz, hogy a legjobb arcát mutassa mindenki, mert sok érték van a csapatban, ezek kibontakoztatása a cél, hogy jó értelemben mutathassa meg mindenki, hogy mitől jó, mitől hasznos a csapat számára ő. Rengeteg plusz időt is el tudnánk tölteni a válogatott kerettel természetesen, de a klubokban dolgozó kollégák legtöbbje is kiválóan nyúl a fejlesztéshez, bízom benne, hogy a következő két hónapban is sok jó impulzus éri a csapattagokat Rigáig.
