Nehéz győzelem Új-Zéland ellen, még nem maradtunk benn.

2017.06.30. 16:24 |
A pozsonyi inline vb-n Új-Zélandot verte a magyar csapat 5-3-ra, egy nagyon szoros mérkőzésen, az utolsó negyedig kiesésre álltunk, de három gólt lőve  fordítottunk.
Megkapta a lehetőséget a fiatal kapus Garbacz Máté is a bizonyításra, vele kezdtünk a kapuban. Az elmúlt meccsek tapasztalatai alapján fontos volt, hogy jól kezdjük a mérkőzést, sajnos ez nem jött össze. A fekete mezes alakulat szerzett vezetést az 5. percben. Nem lehettünk boldogak, hogy megint nekünk kell az eredmény után futni. Azonban nagyon jókor kerültünk emberelőnybe, amit a negyed végén Galló Vilmos értékesített is.

Gyakorlatilag egy új meccs kezdődött a második negyedtől,de nagyon beregadtunk a kezdésnél. Az első négy percben 2 gólt is kaptunk, így 1-3-as állás után megint nekünk kellett az eredmény után futni. Az emberlőnyökkel jól gazdálkodtunk, ismét előttünk egy fórt, amivel egy gülra zárkóztunk a félidő előtt.

A térfélcsere után nem tudtuk huzamosan uralni a játékot és a helyzeteink nem mentek be, nagyon nem a mi szánk íze szerint alakult a negyed. Nems zületett gl, kivédekeztünk egy emberhátrányt és tovább fogyott az idő, 12 percünk maradt, hogy egyenlítsünk.

A negyedik ngyedre úgy mentünk, ki, hogy ha marad az állás elbúcsúszunk a divízió I-től. Szerencsére Feil Arnold a 39. percben kiegyenlített, kissé megnyugodhattunk. Kisvártatva Lencsés Tamás is betalált vezettünk öt perccel a meccs vége előtt. Az óceániai cspat lehozta kapusát, de ez sem segítette nekik, Kiss Ákos még üres kapura is betalált. Nagyon szoros mérkőzésen vertük meg  a papíron gyengébb Új-Zélandot 5-3-ra. Még nem maradtunk benn, ahhoz holnap Argentína ellen is győzni kell. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV