40 ÉV SZÉKESFEHÉRVÁRON – Ocskay Gábor visszavonul

2017.02.24. 13:54 |
Ocskay Gábor neve egybeforrt a székesfehérvári jégkoronggal. A 2016/2017-es szezon végén leköszönő szakosztály-igazgatóval múltról, jelenről és jövőről beszélgetett a Fehérvár stábja.

Idén negyven éves a klub. Melyek azok a folyamatok, amelyek ide vezettek és milyen mérföldköveket tudna kiemelni?
Pontosan negyven éve, hogy a jégkorong a fővárosból ide került a székesfehérvári, akkor még nyitott pályára. Amellett, hogy akkor volt egy Pesten székelő, teljes mértékben fővárosi játékosokból álló felnőtt csapat, amely 1977 őszétől itt játszotta bajnoki mérkőzéseit, az 1977/78-as szezonban már megkezdődött az utánpótlás alapjainak megteremtése. Ez olyan szempontból fűződik a személyemhez, hogy az akkori székesfehérvári Volán SC vezetése engem kért fel az utánpótlás szervezet kialakítására, majd később a versenyeztetésére. A mérföldkövek közül elsőként azt emelném ki, hogy amellett, hogy az akkori időszaknak megfelelően az országos utánpótlás bajnokságban már az 1978/79-es szezonban indítottunk csapatokat, a felnőttek is itt játszottak. Az első komolyabb mérföldkő az 1981-ben megnyert magyar bajnoki cím, ami az első vidéki klub által megszerzett jégkorong bajnoki cím volt, . Az első generáció tagjai közül sokan eljutottak 1982/83 környékén válogatott szintre: Hegyi Zoltán, Kóger István vagy Pesti Zoltán korosztályos válogatottakban is képviselték Fehérvárt a nemzeti csapatban. Abban az időben csak ifjúsági válogatott volt, nem volt junior világbajnokság. Elkezdődött a fehérvári utánpótlás játékosok beépülése az egész magyar jégkorong vérkeringésbe. 1981-et követően volt egy hullámvölgy a teljesítményben, a felnőtt csapatnál is folyamatos változások voltak. Aztán jöttek olyan edzők, akiknél a csapat már állandóan Fehérváron edzett, ez is okozott problémákat, de mindig megoldottuk. A következő ilyen mérföldkőnek nevezhető időszak az, hogy az első fehérvári, saját nevelésű játékosok kijutottak világbajnokságra. Itt mondhatom még egyszer Hegyit, Kógert vagy Pestit.

Az 1990-es évek elején megérkeztek az első székely jégkorongozók Székesfehérvárra, majd egy remek orosz szakemberrel erősödött a csapat. Ezekre az évekre hogyan emlékszik?
A romániai forradalom hatására sok székelyföldi játékos került ide, ezért nagyon nagy mértékben megváltozott a csapat összetétele. Érkezett Fekete Albert, Bedő Lajos, Bartalis József, Sofron Árpád és sorolhatnék még egyszer ennyi nevet legalább. Igazi mérföldkőnek szerintem a 92-93-as időszak nevezhető, amikor Puskarjov idekerült Jászberényből, először egy szezonra légiós játékosként, majd utána öt nagyon sikeres évet dolgozott a klubnál edzőként. Ekkor 1981 után kétszer is bekerültünk a magyar bajnoki döntőbe, amit nem tudtunk saját pályán játszani, mert abban az időben még kötelező volt fedett pályán és a Budapest Sportcsarnokban játszani. Nekünk ez nem volt előnyös a Ferencvárossal szemben. Először elég simán elvéreztünk a döntőben, holott favoritként mentünk be. A második döntő elvesztése az egy kicsit még fájóbb, mert ott kimondottan nyerő pozícióból vesztettünk, de hát ez az emlékek kategóriájában mindenféleképpen mérföldkőnek számít. Ebben a csapatban a már említett Kógeren, Pestin kívül már a második saját generációból, a 74-75-76-os születésűekből is sokan jégre léptek: Balajthy Viktor, Horváth Balázs, Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor vagy Zalavári Miklós. 1981 után újra, 1999-ben, 18 év után bajnoki címet tudott nyerni Fehérvár.

Egy nagyon sikeres időszak vette ezzel kezdetét. Mondhatjuk, hogy ez volt a klub „aranykora”?
Magyar bajnoki címeket szereztünk, szerepeltünk és nyertünk az Interligában, és ez kevés edző tevékenysége alatt zajlott. Az elején hosszú időket eltöltöttek edzők, gondolok itt Puskarjovra, majd jött a Kiss Tibor-Kóger István edzői időszak, ezt követően érkezett Pat Cortina, aki a sikeres szereplést végül tetézte a válogatottal és a hőn áhított A-csoportba kerüléssel is. Fehérvár 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben is olyan Kontinental Kupa Szuperdöntőt rendezett, ami az akkori időben kiemelkedő esemény volt. Láttuk játszani Datsyukot, aki a világ egyik legjobb játékosa és még mondhatnék mellé négy-öt NHL sztárt, akik azon a 2005-ös tornán részt vettek. Talán ennek a három döntőnek, a fehérvári szerepvállalásnak a magyar válogatottban, és a 2007-es EBEL-es debütálásnak volt köszönhető a 2008-as feljutás is. Persze szükség volt négy év kemény munkára és Pat Cortinára, aki komoly főszereplő volt ebben. Az EBEL-indulásunknak kevés támogatója volt a jégkorongsporton belül, sőt, ettől több ellenségünk lett, mint barátunk. Ezt követően, amikor Szapporóban bejött a nem várt siker, sokan köszönték meg és gratuláltak nekünk a szakmán belül is, még olyanok is, akik ellene voltak annak, hogy az EBEL-be menjünk. Akkor úgy engedtek el minket, hogy mellette a magyar bajnokságban is kellett csapatot indítanunk - akkor is Fehérvári Titánok néven indult a csapat. Ők is tisztesen helyt álltak, tele voltak fiatal, tehetséges sportolókkal, akik a mai MOL Ligában, illetve a válogatottban szereplő játékosok. Olyan nevek voltak akkor a csapatban, mint Kóger Dániel, Bálizs Bence, Hegyi Ádám, aki ma már edző, Sofron István, Nagy Gergő vagy Roczanov Dezső, mellettük Hajós Roland vagy Tóth Adrián. Az akkori Titán csapat legalább fele ma is aktívan játszik a MOL Ligában. Az igazán nagy mozgás és edzőkeringő csak 2007-től számítható, amikor bebocsátást nyertünk az EBEL-be, és ebbe a kihívásban a város, valamint a főszponzor, azaz a Volán segítségével a klub elsőként és azóta is egyetlenként elindult. Abban az időszakban is tisztában voltunk vele, hogy ez milyen nehézségekkel jár. Egy olyan kávéházba akartunk bemenni, ahol tudtuk, hogy a ruházatunk még nem megfelelő, ahhoz, hogy naponta oda járjunk. Próbáltunk ennek az elvárásnak megfelelni, és az elmúlt tíz év arról szólt, hogy hol kisebb, hol nagyobb eredményeket értünk el. Én úgy érzem, hogy a tíz év talán legnegatívabb szezonja az idei, idén messze a várakozások alatt teljesített a csapat. Hogy ide jutottunk, abban természetesen a vezetés és személy szerint az én felelősségem is óriási. Az ok-okozat kérdések boncolgatása az elkövetkezendő napokban meg kell, hogy kezdődjön, nem szabad még egy ilyen produkcióval a fehérvári közönség elé lépni. Az elmúlt tíz évben végig a hátunk mögött álló, csodálatos közönség szembeköpése volt ez a teljesítmény, ezt a csütörtöki évzáró csapatebéden el is mondtam a csapatnak.

A fehérvári klub több, mint egy évtizede adja a válogatott gerincét. Milyen hatása van ennek a magyar jégkorongra?
Az elmúlt évtizedben óriási jelentősége volt annak, hogy a magyar válogatott játékosok magja Székesfehérváron játszott, ugyanakkor kisebb volt a verseny. 2005 környékén még kiemelkedő kettős verseny volt két klub között, majdnem egy évtizeden keresztül Dunaújváros és Székesfehérvár vívták a bajnoki döntőket. Akkor már látszott az, hogy a válogatott zöme ebben a két klubban játszik. Amikor a vasmű problémája miatt anyagilag meggyengült a dunaújvárosi klub, többen is érkeztek hozzánk onnan. A kétezres évek elejétől az EBEL-indulásig Székesfehérvár volt a legerősebb klub, sok játékost igazoltunk a fővárosból is, Kangyal Balázst, Majoross Gergelyt vagy a dunaújvárosiak közül Simont, Orsót vagy Tőkésit. Később érkezett az ellenfél legjobb játékosa, Ladányi Balázs is.Az EBEL-induláskor nagy különbség volt a magyar bajnokság és az EBEL között. Ez a különbség most is megvan, csak már nem olyan nagy. Vannak olyan magyar klubok, akik vannak olyan helyzetben, hogy tudnak venni hat jó légióst és szerencsére több magyar játékos is van a piacon a TAO-nak köszönhetően. Ezért egy sokkal erősebb és színvonalasabb magyar bajnokság van. Az is nehezíti a magyar válogatott játékosok igazolását, hogy 2008-at követően a piacon megváltozott a magyar játékosok ára. A-csoportos játékosként megfogalmazódott bennük az a jogos igény, hogy magasabb fizetésért játsszanak, mint öt évvel azelőtt. A magyar játékosok bére emelkedett, mind az EBEL-ben, mind pedig a magyar bajnokságban játszóké, és a magyar klubok lehetőségeit figyelembe véve ez a folyamat azóta is tart. Az áttörést az fogja jelenteni, amikor a mostani ifjúsági és serdülő bajnokságból felbukkan a felnőttek között az a nagy játékosállomány, ami tíz évvel ezelőtt még nem volt. Nagyobb lesz a merítési lehetőség, hiszen most több a horgász, mint a méretes hal. Remélhetőleg sok hal bekerül abba a halastóba, ahol a klubok horgásznak. És bár új klubok is belépnek majd, és ők is horgászhelyet kapnak, lesznek olyan játékosok, akik kiesnek, mert nem fognak maguknak csapatot találni. Ez a verseny a minőséget fogja javítani. Ha a mostani helyzetet nézzük, most jó formában kell odaadnunk azt a több, mint kétsornyi játékost a válogatottnak, akik itt játszanak. Nem tudjuk őket tűzben tartani, ha február 20-tól április közepéig nem tudnak játszani. Ez mindenkinek hátrány, a válogatottnak és a játékosoknak is. Sokszor gúnyosan jegyezték meg nekem, hogy az elmúlt 15 évben a klub mindig a magyar jégkorong érdekeit helyezte előtérbe, sokszor a klub érdekei elé is, de ez most nem működik. A klubérdekek lesorolták a válogatott érdeket és nagyon remélem, hogy ez nem lesz kihatással a kijevi teljesítményre.

Az elmúlt 10 évben min ment keresztül a klub az EBEL-ben? Hogy jutott el oda, hogy az első évben hasonló eredménye volt, mint most, az utolsó évben, de közben volt egy pozitívabb ív? Hogy lehetne összefoglalni ezt a tíz évet?
Az első szezon és annak az első 17-18 meccse vereséggel járt. Bevittük egy új közegbe a csapatot, amit összeraktunk nagy nehézségek árán és nagyon nehéz anyagi körülmények között, de tudtuk, hogy ezáltal egy jóval magasabb osztályba kerül a hokink. Ennek ellenére vállaltuk ennek kockázatát, és tisztában volt azzal az akkori szurkolótábor is, ami 2000 fő körül mozgott, hogy most nem az Újpesttel, nem a Dunaújvárossal és nem a Ferencvárossal vagy a Miskolccal fogunk játszani, hanem a legnagyobb, osztrák proficsapatok közé kerültünk. Hozzá kell tenni, hogy abban az időszakban, 1995 és 2007 között, magyar és osztrák nemzeti csapat nem is játszott egymással, mert olyan nagy szintkülönbség volt a két válogatott között, hogy barátságos mérkőzésen sem nagyon találkoztak. Ezért volt nekünk nagy dolog, és nagy szerencse, hogy a Ljubljanával együtt bebocsátást nyertünk az EBEL-be. Az első időszakban hatalmas segítségünkre volt maga a Volán, ezt követően az ő anyagi helyzetük folyamatosan romlott, a támogatások mértéke nem emelkedett, hanem inkább stagnált vagy csökkent. Nagy nehézségek árán, nagyon sok szponzor és a nézőszám emelkedése tudta azt elősegíteni, hogy még mindig itt vagyunk. Mindig kapkodott a csapat a szezon végén, attól függetlenül hogy playoffban voltunk, vagy nem, de mindig nekimentünk annak, hogy muszáj továbbmennünk. Ez egy tíz éves folyamatos előremenekülés volt ebben a helyzetben és ez mind a mai napig tart. A stabilitás most attól függ, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város hogyan segíti át a klubot a holtpontokon. Az elmúlt 10 év és a mostani kirívóan gyenge szereplésével kapcsolatban azt tudom mondani, hogy körülbelül a csapat a költségvetési arányokat figyelembe véve mindig a 8-12 közötti helyen ingázott, sajnos többször maradtunk le a rájátszásról, mint ahányszor sikerült. Megízleltük azt, hogy milyen jó dolog rájátszásba kerülni, milyen jó dolog a közönséget azzal kiszolgálni, hogy egy Bécs vagy egy Ljubljana ellen is nagyon közel voltunk ahhoz, hogy a legjobb négybe kerüljünk, amit én aktív vezetőként még szerettem volna megélni. Sajnos ez nem sikerült, de nagyon drukkolok az utódoknak, hogy nekik előbb jöjjön és adasson meg az eredmény. Még egyszer kihangsúlyoznám, hogy megemelem a kalapom az előtt a közönség előtt, ami itt az utóbbi 10 évben kialakult, mert parádés nézőszámokat produkáltunk. Az idei évben a tragikus eredmények ellenére is elfogadható volt a nézőszámunk. Ezt kettesre értékelném, de ez nem a szurkolók, hanem a csapat osztályzata, hiszen ők érték el, hogy ennyivel csökkent a nézőszámunk. Mindig azt mondom mindenkinek, hogy a sport ilyen, egyszer nyersz, egyszer veszítesz. Ha vesztesz, akkor gratulálsz a győztesnek, felállsz és nekiállsz annak, hogy legközelebb te kerülj ki győztesként. Az az igazi sportember, aki ezt megoldja, ebbe beleáll.

Most beszéltünk arról, hogy az elmúlt tíz évben ez volt a legsikertelenebb szezon, de ha visszanézünk, akkor melyik volt a legsikeresebb?
Mindenféleképpen a Primeau-vel elért siker. Ott a Ljubljana ellen mi rontottuk el, hogy nem kerültünk a négybe, vagy a Tolvanennel a playoff, az egy nagyon jó, nagyon erős csapat volt. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy olyan játékosok játszottak nálunk, mint például Derek Ryan, aki most a Carolina Hurricanesnél az NHL-ben üti a korongot.

Melyik edzőtől, mit kaptunk, ki volt az, aki nagyot lendített a csapaton?
Már az EBEL-szereplés kezdetekor elkezdődött ez az edzőmozgás. Akkor az első évben visszahoztunk Jan Jaskot, akivel sajnos nagyon rövid időn belül szerződést bontottunk. Utána valahogy mintha egy Canossa-járás lett volna, folyamatosan vagy mellényúltunk, vagy ha sikeres volt valaki, akkor más okok miatt nem tudtuk itt tartani, gondolok itt a kiemelkedő teljesítményt nyújtó finn edzőnkre, Tolvanenre, akinél személyesen is nagy hibának rovom fel, hogy partnere voltam a csapatnak abban, hogy ne tartsuk meg. Ez törést is okozott a csapatnál, ezt követően törés törést követett, emellett hihetetlen nagy játékosmozgás is volt. Sajnos ennek több oka van. Egy-egy edző nagyon rövid ideig dolgozott nálunk, általában egy szezont. Aki ennél hosszabb időt töltött itt, az Ted Sator, vagy Kevin Primeau. Aki pedig nagyon rövid szakaszokat dolgozott itt, például Weinstock vagy Neliba, áthidaló megoldásként kerültek ide. Legrövidebb ideig tulajdonképpen Tyler Dietrich dolgozott itt, aki a nyári négy hónap után ismert okok miatt távozott. Rob Pallin hosszú ideig volt itt a csapatnál, ő is bevitte playoffba az első évében a társaságot. 10 év, 10 EBEL szezon, és Benoit Laporte a tizenötödik edző, de ebben persze vannak nagyon rövid időszakos szakemberek is, például Énekes Lajos, aki kétszer is beugró volt a listán. Azt lehet mondani, hogy átlagosan évente egy edzőt megeszünk, aminek több oka van. Először is az, hogy az elmúlt 10 évben nagyon sokszor mellélőttünk igazolások és légiósok terén. Az edzők nemzetiségében is ugrabugráltunk. Tény, hogy volt egy olyan időszak, amikor nagyon rosszul álltunk anyagilag. A legdrágább a tengerentúli vonal, mindenféle szempontból, nemcsak a bérekre gondolok, hanem az egyéb költségekre is. Például míg egy finn edző a Budapest-Helsinki távolságot oda-vissza hetvenezer forintból megrepüli, addig egy tengerentúli edzőnek ez körülbelül félmillióba kerül. Természetesen amikor északi edzőink voltak, a légiósaink is általában svédek vagy finnek voltak, és ezt is a gazdasági helyzetet figyelembe véve próbáltuk kialakítani. Még egyszer mondom, hogy részemről a tíz éves EBEL-korszak legnagyobb hibája az volt, hogy Jarmo Tolvanen szeretett volna itt maradni, és eredményes is volt a munkája, de nem hosszabbítottunk vele.

Térjünk rá az idei EBEL-szezonra. Mi történt a nemzetközi szünet után, mi változott meg?
Ennek a megfejtéséhez biztos, hogy nekem is kell majd egy kis idő, de látva a számokat, az eleje abszolút nem volt szívderítő, de meg lehet magyarázni azzal, hogy az augusztus elején távozó Tyler Dietrich helyére Benoit Laporte villámgyorsan érkezett. Az új edzőnek legalább 4-6 hétbe telt, amíg egyáltalán megismerte a játékosokat. Egy nem általa összerakott csapattal kezdett el dolgozni, kellően döcögött is az a bicikli. A novemberi szünet után jött egy nagyon szép és sikeres egy hónap, amikor meccsről meccsre győztünk. Idegenben pedig nálunk jobb csapatokat is sikerült megverni. Ez a szakasz azért volt olyan sikeres, mert sok csapat azt a részt nagyon kemény munkával töltötte, mi pedig mentünk erőből. Úgy gondolom, hogy igazából a két Winter Classic meccs után kezdődött meg a zuhanórepülés az újévi bécsi vereséggel. Azt követően összesen két mérkőzést sikerült megnyernünk rendes játékidőben. Voltak hosszabbításos meccseink, de nagyon kevés, és ahogy nőtt a teher, a meghatározó embereinkkel az alapszakasz végétől a középszakasz végéig valami történt, és a teljesítményük gyakorlatilag minősíthetetlenül gyengévé vált. Két embert emelnék ki, Maylant és Beauregardot: amit ők az utolsó 15 mérkőzésen produkáltak, az egyszerűen felfoghatatlan. Decemberben még úgy tűnt, hogy Maylannel szerződést hosszabbítunk, mivel annyira kiemelkedően teljesített, itt persze nem a gólok számára utalok, hanem a megszerezett pontokra, a mutatott játékra, és úgy tűnt, hogy vezéregyénisége a csapatnak. Általában a többi csapat légiósainak a formaemelkedése a középszakaszban, valamint a playoffban látszik meg. Profi játékosokra azt szokták mondani, hogy azok a nagyon jók, akik playoffban tudnak teljesíteni. Gyakorlatilag az egész osztály megbukott a vizsgán, ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy tisztában voltunk vele, hogy hány fiatal játszik a csapatban. Három fiatalt ki kell emelnem: Erdély Csanád, Reisz Áron és Szabó Dániel, akik meghálálták azt, hogy lehetőséget kaptak és alapemberré váltak. A válogatott tapasztalt játékosainak teljesítménye változó volt. Kóger Dánielnek voltak nagyon jó időszakai, de én úgy érzem, hogy több van benne, és több is tudna benne lenni, ha nem lenne annyi kiállítás perce. Neki kell lennie a jövőbeli csapatunk egyik vezéregyéniségének .

Sokszor elhangzott, hogy Laporte gyakorlatilag egy kész csapatot vett át. Eltelt egy egész szezon, miért nem tudta eddig az ő szemléletére formálni a társaságot?
Nagyon rosszul sikerültek a szezon közbeni átigazolások. Az ő javaslatára kerültek ide azok az emberek, akiket szükségből, gyorsan igazoltunk. Először a Tyler Dietrich által javasolt játékosok közül kettőtől hamar megváltunk (Makowski és Courchaine), a helyükre igazoltunk játékosokat, az ő bérüknek megfelelő ár-érték arányban. Gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy vettünk három használt autót, de sajnos kiderültek rajtuk a gyári hibák: műtétekből épültek fel, sérülésekkel bajlódtak, és Schiestel kivételével egyik sem hozta még a minimumot sem. Vernace állapota nem volt megfelelő, Beauregardnak volt pár jó meccse, valamint egyszer lőtt egy mesterhármast, amit a szurkolók megemlítenek, mivel ritka a hokiban, de az utolsó tíz meccsen egy pontot sikerült szereznie. Ezt érzem tragikusnak, hiszen egy jó szerepléssel még el lehetett volna érni egy playoff-helyet.

Miért nem jött olyan dolog, ami felrázta a csapatot?
Vissza kell térni az anyagi helyzetre. A legtöbb csapat a végjátékban nagyon jó játékosokat igazolt, felmerültek itt is olyan nevek, akik Vernace, Schiestel vagy Beauregard helyére érkezhettek volna, de sajnos mi a boltban az alsó polcról válogatunk. A boros polcon a felső, drágább kategóriás borok helyett mi az olcsókat kell, hogy válasszuk, de ugyanakkor azt várjuk tőle, hogy ugyanolyan finom legyen, mint a drága. Remélem, hogy az új vezetésnek lesznek olyan anyagi lehetőségei, hogy minőségi légiósokat tudjanak igazolni. Ahhoz, hogy komoly rájátszás-esélyekkel vágjanak neki a bajnokságnak, erre szükség van.

Többször szó esett már a felelősségvállalásról a szerepléssel kapcsolatban. A jelenlegi helyzetben megoszlik a felelősség menedzsment, edzők és játékosok között. Az új szezonban is Benoit Laporte-tal vág neki az együttes a szereplésnek. Mivel indokolják a szerződéshosszabbítást és mik a célok az új vezetőedzővel kapcsolatban?
A menedzsment felelősségét egy személyben magamra vállalom. Ugyan az elmúlt pár évben közös döntések voltak, de nagyjából 15 éve egyedül dolgozó ember vagyok. A szerződések megkötésében a szezon előtt az egész menedzsment részt vett, ott voltak a beszélgetéseken, együtt döntöttük el, kit szerződtetünk és kinek milyen kérését teljesítjük. Az edzővel kapcsolatban egy sikeres november-december után döntöttünk a hosszabbítás mellett. A szerződése tartalmazta, hogy decemberben kell döntenünk a jövőjéről. A menedzsment mind a négy tagja egyhangúlag úgy döntött, hosszabbítunk. Egyrészt azért, hogy ne legyen újabb edzőváltás, illetve úgy gondoltuk, kapjon lehetőséget, mert sokat használja a fiatalokat, erről a játékosok is pozitívan nyilatkoztak. Elmondták, hogy rengeteget foglalkozik velük, a nekünk szükséges fejlesztő edzéseket tart. Fontos, hogy az akadémiáról kikerülő fiatalok játéklehetőséghez jussanak, és a fejlődésük megfelelő ütemű legyen a továbbiakban is. Ennek persze az eredményességben ára van, hiszen egy fiatal több hibát csinál, mint egy rutinos játékos, de ez az út a későbbiekben sem fog megváltozni. 

Ha újrakezdhetnék, mit csináltak volna másképp?
Nehéz kérdés. Ha például Tyler Dietrich esetét vesszük, augusztus közepén elengedtük, a pótlása pedig komoly problémát okozott. Az ő szájíze szerint főztük meg az ételt. A légiósok és a magyar játékosok kiválasztásában is csak az ő egyetértésével döntöttünk. A végjátékban a klubnak komoly problémát okozott és erkölcsi problémákat is felvetett Sofron István kiesése: akár az EBEL-középszakaszban, akár a MOL Liga rájátszásában szükségünk lett volna egy jól játszó Sofronra. Az ő teljesítménye is nagyon hullámzó volt.

Értékeljük a játékosok teljesítményét!
Ha csak az idei, óriási csalódást okozó szezonra nézek, az okok között nagy szerepet vállal az – összehasonlítva egy Innsbruckkal vagy egy Dornbirnnal, vagy esetleg egy Bolzanoval, ahol van 12-14 külföldi, akik minőségükben nagyon jók –, hogy a mi légiósaink nem tudtak húzóemberré válni. Ha a statisztikákat nézzük, egyértelműen látszik az, hogy külföldi játékosok vezetik a listákat. A mi légiósaink idén nem nyújtottak minősíthető teljesítményt. Én úgy érzem, hogy egyetlen egy légióst tudok kiemelni, aki kimondottan jól játszott és a közönség egyik kedvence lett, ő Antonin Manavian. A többi légiós játéka vagy felejthető, vagy pedig minősíthetetlen. Ez a két kategória van, amit nem szeretnék tovább taglalni. Manavian mellett Erdély Csanád és Reisz Áron szereplése is pozitív. Szabó Dániel is majdnem a szezon egészén keresztül jól tudott játszani és ezzel nagyon sokat lépett előre. A fiatalok közül, a MOL Liga-csapatból többen vannak, akik már az EBEL-ben is debütáltak vagy rengeteget fejlődtek, mint például Láday Tamás vagy a bekkek közül Szabó Bence, a támadóknál pedig Hamvai Szilárd. Nagyon sok tehetség van itt. Junior korosztályban rengeteg ügyes játékos van, ifjúsági és serdülőben pedig még több és még ügyesebb. Remélem, hogy pár éven belül berobban a következő Erdély Csanád. Viszont ennek a 10 évnek az EBEL-ben mindig megvoltak a magyar közönségkedvencei, akik a pontlistán is jól láthatóan elől szerepeltek, és ez most nincs így. A legelején egy hosszú évtizedig volt egy Palkovics-Ocskay páros, majd ezt követőn következett Vas, Ladányi, Tokaji és Sofron korszaka. Volt olyan, hogy az EBEL pontlistájának első tíz helyén három magyar volt. Ezek a dolgok azok, amik a gyenge szezon okai lehettek: elsősorban a légióskontingens nagyon “vékony” volt, valamint a magyar játékosok között sem voltak meg azok a kiemelkedő pillérek, akik kellettek volna. Ide sorolnám a kapusok teljesítményét is, hiszen mind a kettő egységesen közepesre minősíthető. A Fehérvár, amikor jól szerepelt ebben a tíz évben, ahhoz mindig remek kapusteljesítmény párosult. Például Hetényi Zoltánnak volt olyan középszakasza, hogy tízből nyolc meccsen 95% feletti védési hatékonysággal rendelkezett, és úgy kerültünk be a playoffba. Szuper Leventével, aki ugyan csak egy szezont volt itt, de a szezon elején nyolc forduló után az első helyen állt a Fehérvár és minden meccsét 3-2-re nyerte meg, hasonlóan sikeresek voltunk. Idén ez nem működött. A csapat védekezésében egy olyan mutató sincs, ami jónak nevezhető. Az emberelőnyös játékban tizedikek vagyunk, igaz volt olyan időszak, amikor nagyon szépen felmásztunk a hatodik-hetedik helyre. Kiállításpercekben legelsők vagyunk, ami felháborító, hiszen meghatározó embereknek van nagyon sok büntetőperce. A szezon eleji, erős emberhátrányos játékunk a szezon végére teljesen eltűnt. Óriási probléma az, hogy hosszú idő után nem volt a csapatnak vezére, kapitánya, meghatározó személyisége, aki vagy akik az egész csapatot tudják vezetni, példát mutatni és kezelni a kritikus helyzeteket. Nagyon fontos lenne a fehérvári hokinak az, hogy szerethető, részben saját nevelésű, vagy valamikor az akadémiára került játékosok alkossák a magot, akik lokálpatrióták és mindent megtesznek a városért, a szurkolókért és a közegért. A mai rohanó világban, ahol a pénz sok mindent elront, ezt a mentalitást kellene visszahozni.

Az interjú folytatása a fehervarav19.hu oldalon olvasható.

Gyerehokizni

Válogatott termékek