Hivatalosan is bejelentette Szirányi Bence, hogy nem játszik többet a magyar válogatottban. A 36 éves hátvéd 150 (vagy 151) mérkőzés és 10 vb után búcsúzik. Interjúnkban felidézte a legszebb pillanatokat és beszélt a generációváltás fontosságáról is.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy befejezed a válogatottban?
Sokat tűrt miattam a családom, amikor hetekre, hónapokra elmentem a válogatott edzőtáborába és a tornákra. A gyerekek szülinapján sosem tudtam ott lenni, a nagyobbik fiamat most tudtam először valóban a születésnapján felköszönteni, amikor 11 éves lett, ráadásul a születésük után szinte mindig edzőtáborba kellett mennem. Köszönöm a türelmüket és a támogatásukat! Emiatt már megfogalmazódott bennem a 2022-es vb előtt, hogy meddig is akarom folytatni a válogatottban. Sok mentális és fizikális energiát igényel, hogy jól teljesítsen az ember nemzetközi szinten, és ebben a korban többet számít egy hónappal több pihenés, hogy a klubszezon is jól menjen. Ljubljanában már szóltam az edzőknek, hogy az A csoportban még ott szeretnék lenni, ha számítanak rám. Ha nem számítottak volna rám, akkor is kerek lett volna a történet, mert Ljubljanában játszottam életemben először vb-n. Úgy voltam vele, hogy Tampere után befejezem a pályafutásomat a válogatottban. Volt még egy személyes célom, hogy a 150 mérkőzést elérjem - lehet, hogy túl is léptem, mert valahol 151 van beírva a nevem mellé. Köszönöm a szövetségnek, hogy partner volt abban, hogy elérjem ezt a célt novemberben, a Sárközy Tamás Emléktornán, ahol beöltözhettem és egy harmadot játszottam.
Most hogy zajlik a válogatott felkészülése, nem érzed úgy, hogy jó lenne mégis velük lenni?
Lehet, hogy csúnyán hangzik, de nem. Ha a korosztályos tornákat is számolom, akkor 20 éve minden tavasszal vb-ken játszottam. Nem maradt bennem hiányérzet és kereknek érzem a válogatott karrierem, talán ezért is tudtam könnyebben elengedni. Olyan sokáig voltam távol a családomtól, hogy most velük szeretnék lenni. Most is ugyanúgy a jég mellett vagyok, csak már a gyerekeimet támogatom, amikor az edzésüket vagy a meccsüket nézem.
Tíz világbajnokságon szerepeltél, ebből kettő A csoportos volt. A feljutást bebiztosító krakkói gól a legemlékezetesebb pillanat?
Az volt az első gólom vb-n, nem is tudom, hogy utána lőttem-e vb-n gólt. Bár az is fontos pillanat volt, mégsem azt emelném ki. A következő évben az A csoportban meccset nyertünk a fehéroroszok ellen, ami előttünk több mint 70 évig nem sikerült magyar válogatottnak, és nagy dolog, hogy rendes játékidőben sikerült. Ráadásul két asszisztot adtam, az egyiket Sebők Balunak a győztes gólnál, az az egyik legemlékezetesebb pillanat az életemben. Az én korosztályomat az a meccs vitte be a hokitörténelembe.
Hogy élted meg ezt a 15 évet?
Nagy élmények fűződnek ehhez az időszakhoz, voltam lent és fent is, mindenhol jártunk a csapattal. Először 2005-2006-os szezonban kerültem be a keretben, akkor a 88-as korosztályt elvitték egy lengyelországi tornára. Pat Cortina volt a szövetségi kapitány, aki közölte velem, hogy meccsen nem fogok játszani, miközben rajtam kívül mindenki lehetőséget kapott. A bemelegítésre felmehettem, de utána át kellett öltöznöm. Az utolsó meccsre kaptam annyi engedményt, hogy beöltözhettem és megnézhettem a kispadról a meccset. Vagyis nem indult nagy lendülettel a pályafutásom. Nem volt sima az út, lentről kezdtem, izgultam, hogy mikor jutok el a válogatottságig. Aztán 2010-ben vittek el először vb-re, akkor lettemteljes jogú tag, sokat is játszottam. Utána a budapesti vb-k nagy élményt jelentettek, azzal együtt is, hogy 2013-ban és 2018-ban is közel jártunk a feljutáshoz. Rengeteg olyan pillanatot tudok felidézni, amelyekből sokat tanultam mint ember és sokat formáltak rajtam, volt olyan is, amikor úgy éreztem, hogy miénk a világ.
Gyerekként gondoltad volna, hogy eléred a 150 válogatottságot?
Nem, nem is nagyon foglalkoztatott, hogy mennyi lesz. Ahogy telt az idő, úgy fogalmaztam meg a célokat. A Covid előtt a 200 is elérhetőnek tűnt, de aztán újra kellett fogalmazni a terveket. Gyerekként csak az volt a vágyam, hogy szerepeljek a válogatottban legalább egyszer, utána pedig az, hogy meghatározó játékos legyek.
A Pók becenevet is a jégkorongnak köszönheted?
Igen, sőt, már a családomon kívül mindenki így hív, a gyerekek is, akiket most edzek. Volt szerencsém még együtt játszani az előző generációval, Kangyal Balázzsal, Svasznek Bencével a Budapest Starsban is. Bemelegítésként mindig fociztunk, és egy erdélyi túrán, miután mindig elértem a labdákat, Kangyal Balázs mondta, hogy vigyem már innen a póklábaimat. Innentől kezdve rám ragadt ez a név.
Hogy látod, mire lehet képes a válogatott Bolzanóban?
Sok fiatal tehetséges játékosa van a válogatottnak, talán nem voltunk még ennyire elengedve. Ez is egy oka volt a visszavonulásomnak, hogy lehet, még benne lennék a keretben, de szerettem volna lemondani a fiatalok részére, hogy nemzetközi szinten tudjanak bizonyítani, magas színvonalon edződni. Lehet, hogy ez az átállás és tapasztalatszerzés egy-két évbe beletelik. Nem lesz könnyű dolga a csapatnak, mert átalakult, szélesebb a mezőny, mint 10-15 éve volt, viszont a nagyobb ellenfelekkel szemben is helyt tudunk állni. Ezzel együtt erős a csoport, Románia az Erste Ligából jól ismert honosított játékosokkal áll fel, az olaszokat és a szlovéneket régóta ismerjük, Dél-Korea és Japán pedig gyors és fegyelmezett játékra képes. Ha azonban összeáll minden, képes a magyar csapat jó eredményt elérni.
