Befejezte profi pályafutását a 37 éves Benk András. Érzelmes bejegyzést tett közzé a Facebookon a napokban, melyben köszönetet mondott a sportágnak, a jégkorong révén megismert barátoknak, csapattársaknak, valamint családjának, kiemelten feleségének. Már a civil életben építi útját, de a hokitól nem szakadna el, még az is lehet, hogy egyszer a kispad mellett vagy épp a sportág irányításában találkozhatunk vele. Interjú „Csöpivel” a visszavonulás apropóján.
Az Alba Arénában rendezett Audi Hungaria Szuperkupa-mérkőzésen a Ferencváros szerzett vezetést, de a hazai csapat fordítani tudott, és 2019 után elhódította a kupát.
Az FTC legutóbb tavaly, a Hydro Fehérvár AV19 pedig 2019-ben hódította el a Szuperkupát. A fehérváriak a BL-ben négy, a ferencvárosiak az Erste Ligában két vereséggel indították a szezont, aki tehát megszakítja a rossz sorozatát, megnyeri a serleget.
Minden tudnivaló a keddi dupla mérkőzés előtt.
A jégkorong is jelen lesz a Merkapt Sportközpontban.
További két évig az Erste Bank marad a magyar bázisú jégkorongbajnokság névadó főszponzora.
Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság a Pesti Vígadóban.