Megvan a végleges vb-keret

2018.04.20. 20:35 |

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja kijelölte a 22 fős keretet a vasárnap kezdődő, budapesti divízió 1/A-s világbajnokságra, és kiderült, ki lesz a csapatkapitány, valamint a helyettesek.

Az edzői stáb másfél napos pihenőt adott a játékosoknak az ukránok szerdai legyőzése után, a csapat így pénteken délután az utolsó gyakorlását tartotta a Jégpalotában, mielőtt átköltözik a vb helyszínére, a Papp László Budapest Sportarénába.

Az öt felkészülési mérkőzés alapján a stáb úgy döntött, hogy Rajna Miklóst és Vay Ádámot jelöli a keretbe, Duschek Dávid pedig vésztartalék lesz, vagyis a csapattal edzhet, de csak sérülés esetén nevezik be.

A szapporói hősök egyike, az NHL-be is draftolt Vas János lesz a csapatkapitány, helyettesének pedig Magosi Bálintot és Pozsgai Tamást választották. Mindhárman dunaújvárosi nevelésűek.

Pénteken a kapusok rövid edzésen vettek részt, a mezőnyjátékosok pedig 80 percet töltöttek a jégen, hogy újra mozgásba hozzák a lábakat.

Farkas Tamás kapusedző: „Nehéz döntést kellett meghoznunk. Szerencsések vagyunk, hogy négy kapusunk van közel azonos szinten, sajnos közülük Bálizs Bence sérülés miatt kiesett. Fontos, hogy a vb-nek olyan kapusokkal vágjunk neki, akiknek van nemzetközi tapasztalata, ez volt a döntő faktor, amikor választottunk. Mindketten képesek arra, hogy jó teljesítményt nyújtsanak, és biztos támaszai legyenek a csapatnak. Emellett sok mást is figyeltünk, a meccseken nyújtott teljesítményt, a testbeszédet és azt, hogyan kezelnek bizonyos helyzeteket. Ezen kívül az egész szezonban nyújtott teljesítmény is szerepet játszott a döntésben.”

A program

2018. április 4., szerda: Magyarország-Ausztria 4-3 (hosszabbítás után)
2018. április. 5., csütörtök: Ausztria-Magyarország 1-3
2018. április 11., szerda: Szlovénia-Magyarország 2-3 
2018. április 13., péntek, Magyarország-Japán 3-2 (hosszabbítás után)
2018. április 18., szerda, Magyarország-Ukrajna 5–4 szétlövésben

A keret
# Név Pos Klub
Kapusok
29 Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
31 Rajna Miklós G Fehérvár AV19
30 Vay Ádám G Rapid City (USA)
Védők
7 Garát Zsombor D MAC Budapest
3 Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
4 Pozsgai Tamás D MAC Budapest
12 Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
6 Szirányi Bence D Fehérvár AV19
5 Varga Arnold D UTE
2 Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
Támadók
9 Benk András F UTE
17 Bodó Chris F MAC Budapest
26 Erdély Csanád F Fehérvár AV19
8 Galló Vilmos F Timra (SWE)
22 Hári János F Fehérvár AV19
16 Kóger Dániel F Fehérvár AV19
25 Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
10 Nagy Gergő F Quad City (USA)
13 Nagy Krisztián F MAC Budapest
15 Sarauer Andrew F Villach (AUT)
14 Sebők Balázs F KalPa (FIN)
20 Sofron István F Villach (AUT)
21 Vas János F DVTK Jegesmedvék
A stáb
Jarmo Tolvanen Szövetségi kapitány
Majoross Gergely Másodedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Kiss Dávid Videoelemző
Levy Evan Erőnléti edző
Puskás Sándor Erőnléti edző
Majzik Ernő Csapatorvos
Bagonya Imre Fizioterapeuta
Sashalmi Tamás Fizioterapeuta
Nagy József Felszerelés menedzser
Tornyi Gábor Felszerelés menedzser
Imre Lajos Csapatmenedzser
Szilágyi Levente Csapatmenedzser
Závodszky Szabolcs Média menedzser

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV