Újabb győzelem a ráadásban

2018.04.13. 21:31 |
A divízió 1/A-s vb-re készülő magyar válogatott hátrányból fordítva nyert 3-2-re Japán ellen Miskolcon. A csapat ezzel továbbra is veretlen a felkészülési meccseken.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja döntése alapján a japánok elleni meccsen Vay Ádám kezdett a kapuban, Duschek Dávid volt a tartalék. A pénteki összecsapást kihagyta Erdély Csanád, Galló Vilmos, Hári János és Stipsicz Bence, valamint két kapus, Bálizs Bence és Rajna Miklós. A szlovénok elleni kerethez képest Wehrs Kevin, Nagy Nilan, Benk András és Sebők Balázs került vissza.

A mieink uralták a nyitó perceket. Gőz Balázs a kék vonalról eresztett el egy nagy lövést, ám a kipattanóra nem érkezett senki. Az első emberelőnyös helyzetből Sofron István lőtt közelről, de a korong nem jutott túl a japán kapuson, ahogy később Somogyi Balázs próbálkozása sem került a kapuba. A következő magyar helyzet Bodó előtt adódott, aki Sebők passzát lőtte rá, ám Fukufuji ezt is hárította. A magyarok többször vették célba a japán kaput, ám a kipattanókra nem tudtak érkezni, így az első harmad gól nélkül ért véget.

A második felvonás első percei is hasonlóan alakultak, a mieink beszorították az ellenfelet a kapuja elé, a legnagyobb ziccer Sofroné volt, aki a kapuvasat találta el. Magosi kapott kiállítást a 24. percben, de sikerült kivédekezni a hátrányt. A fór után a japánok maradtak támadásban, és többször megdolgoztatták Vayt. A harmad második felében a magyar csapat újra többet birtokolta a korongot a rivális kapuja előtt, és Garát távoli lövése és Bodó próbálkozása is veszélyes volt. A japán együttes a 31. percben kapust cserélt, Narisawa állt be a remekül védő Fukufuji helyett. A hajrában a mieink megfogyatkoztak, és Bodó kiállítását pár másodperccel a vége előtt ki is használta az ázsiai csapat: Vay védése után Takagihoz került a korong, higgadtan Hashibához passzolt, aki közelről nem hibázott (0-1).

A harmadik játékrész elején is a magyarok akarata érvényesült, és a 46. percben összejött az egyenlítés. Emberelőnyben játszott a csapat egy perce, amikor Sofron passzát Magosi lőtte rá, de ezt még a kapus védte, ám a kipattanót Nagy Gergő behúzta (1-1). Fél percen belül két japán is a büntetőpadra került, és ezt is kihasználta a magyar együttes: 5 a 3 ellen Bodó volt eredményes közelről Nagy Gergő keresztpasszából (2-1). A kétgólos előny is összejöhetett volna, ugyanis Bodó és Sebők egy védőre vezették rá a korongot, de az utolsó passz nem sikerült. Az 55. percben aztán váratlanul egyenlítettek a japánok, egy kontrából Furuhashi lőtt nagy gólt (2-2). A hajrában nem született döntés, így ismét jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás ezúttal sem tartott sokáig, 50 másodperc után Sofron játszott Sebők elé, aki szép cselek után bevette a japán kaput (3-2). A magyar válogatott ezzel továbbra is veretlen a felkészülési meccseken, és a négyből három diadal hosszabbításban jött össze.

A válogatott következő, egyben a vb előtti utolső felkészülési találkozóját jövő szerdán játssza Ukrajna ellen.

Jarmo Tolvanen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: „Tudtuk, hogy Japán nagyon fegyelmezett csapat, nehéz betalálni ellene. Szerencsére a harmadik harmadban jöttek az emberelőnyök, amik nyilvánvalóan segítettek – általában szoktak a szoros mérkőzéseken… Nem voltunk elég kreatívak az egy az egy elleni helyzetekben, úgyhogy a világbajnokság előtti utolsó héten szükségünk van még a finomhangolásra.”

Vay Ádám, a magyar válogatott kapusa: "Van egy apró térdsérülésem, most is be van durranva a térdem, picit fáj, de szerencsére nincs komolyabb gond. Jó volt végre a válogatottal lenni, ugyanazokkal a srácokkal, akikkel az első vébémen a világelitben szerepelhettem. Mindig nagy örömmel jövök hozzájuk, és igyekszem megadni nekik a lehető legtöbb segítséget! Hazai jégen képviselni az országodat mindig hatalmas megtiszteltetés. Ennél jobb érzés nincsen, amikor a közönség szurkol nekem és a csapatnak. Aztán majd az edzők eldöntik, hogy a vébén is ott lehetek-e – most minden kapus kap egy meccset, utána meglátjuk…"

Szirányi Bence, a magyar válogatott hátvédje: „Minden győzelem segít, főleg, hogy ilyen szoros meccseket játszunk. Mindegyik kiélezett küzdelemben dőlt el, és ez segíthet a világbajnokságon, mert ott sem lesz egyszerű dolgunk. Az edző minél egyszerűbb játékot kért tőlünk, azt, hogy minél gyorsabban lőjük ki a korongot, és lendüljünk át támadásba, szerintem ezt sikerült végrehajtani.”

Benk András, a magyar válogatott csatára: „Jól beleálltunk a meccsbe, sok helyzetet alakítottunk ki az elején. Sajnos ez az eredményben nem mutatkozott meg, mert nem tudtunk betalálni, de sokszor lőttünk kapura. Jó út ez, lesznek olyan ellenfelek a vb-n, akik ellen ugyanígy tudunk játszani.”

Nagy Krisztián, a magyar válogatott csatára: „Sok lövésünkből lett kipattanó, de ezekre érkezni is kell. Én a legtöbb helyzetben a kapu előtt álltam, próbáltam kitakarni a kapust a lövés elől. Ez kevésbé sikerült, mert ebből nem született gól, de remélem, hogy legközelebb ez is összejön.”

A sorok Japán ellen:

Nagy G., Sebők, Bodó
Benk, Vas, Terbócs
Kóger, Sarauer, Sofron
Somogyi, Nagy K., Magosi

Wehrs, Varga
Pozsgai, Nagy N.
Garát, Gőz
Szirányi, Kiss

Vay (Duschek)

A program

2018. április 4., szerda: Magyarország-Ausztria 4-3 (hosszabbítás után)
2018. április. 5., csütörtök: Ausztria-Magyarország 1-3
2018. április 11., szerda: Szlovénia-Magyarország 2-3 
2018. április 13., péntek, 19:00: Magyarország-Japán 3-2 (hosszabbítás után)
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország-Ukrajna (Vasas Jégcentrum)

A keret

Név Poszt Klub
Bálizs Bence G MAC Budapest
Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
Rajna Miklós G Fehérvár AV19
Vay Ádám G Rapid City (USA)
     
Garát Zsombor D MAC Budapest
Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
Kiss Dániel D UTE
Nagy Nilan D UTE
Pozsagi Tamás D MAC Budapest
Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
Szirányi Bence D Fehérvár AV19
Varga Arnold D UTE
Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
     
Benk András F UTE
Bodó Chris F MAC Budapest
Erdély Csanád F Fehérvár AV19
Galló Vilmos F Timra (SWE)
Hári János F Fehérvár AV19
Kóger Dániel F Fehérvár AV19
Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő F Quad City (USA)
Nagy Krisztián F MAC Budapest
Sarauer Andrew F Villach (AUT)
Sebők Balázs F KalPa (FIN)
Sofron István F Villach
Somogyi Balázs F MAC Budapest
Terbócs István F MAC Budapest
Vas János F DVTK Jegesmedvék

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV