U20: megvan a válogatott programja

2018.07.14. 00:00 |

Az U20-as válogatott Svédországban és hazai közönség előtt is tornán vesz részt, míg a világbajnokságra Lengyelországba utazik.

Az U20-as csapatnak mindig rövidebb a programja, mivel a világbajnokságot decemberben tartják. Emiatt a csapat korábban kezdi el a munkát, és nincs is annyi ideje felkészülni, mint a többi korosztály együttesének és a felnőttválogatottnak.

Vas Márton és stábja egy háromnapos edzőtáborral kezdi meg a munkát július végén. A keretbe behívott játékosok listáját itt lehet olvasni.

Augusztusban a svédországi Karlstadba utazik a keret az U20 Super Challenge nevű viadalra. Az előző idényben még hat csapat vett részt a tornán, de idén már nyolcan indulnak. A magyarok a B csoportba kerültek, ahol Ausztriával a svájci Servette és a svéd Vaxjö Lakers csapatával találkoznak majd. A csoportmeccsek után az egyenes kieséses szakasz következik. A másik csoportban a házigazda Farjestad, a francia és a norvég válogatott, valamint a lett Riga szerepel.

Október első három napján újabb minitábor vár a keretre a felkészülés újabb állomásaként, ezt követően pedig novemberben a Négy Nemzet Torna következik, amelynek Budapest ad otthont. A magyar csapat Szlovéniával, Olaszországgal és Franciaországgal játszik majd itthon.

A Divízió I/B világbajnokság előtt a közvetlen felkészülés december 5-én indul, a torna pedig december 10-én rajtol a lengyelországi Tychyben. A mieinkre a házigazda lengyelek mellett a szlovén, az ukrán, az olasz és a japán gárda vár majd. Az edzői stáb tervei szerint a vb előtt két felkészülési meccset játszik a csapat.

Ahogy az előző idényben is, ez a korosztály a februári nemzetközi szünetben tornán vesz részt, de ezúttal U19-es játékosokkal: a válogatott Ausztriába utazik, ahol Norvégia és Franciaország is ellenfél lesz.

A program

Július 25-27. Mini edzőtábor

Augusztus 20. Edzőtábor

Augusztus 21-26. U20 Super Challenge (Karlstad, Svédország)

Október 1-3. Mini edzőtábor

November 5-7. Edzőtábor

November 8-10. Négy Nemzet Torna (Budapest)

December 5-9. Edzőtábor

December 10-16. Divízió I/B világbajnokság (Tychy, Lengyelország)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV