Már vagy fél órája véget ért a leány U18-as divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokság záróceremóniája, de a budai Tüskecsarnokba még mindig karneváli hangulat uralkodott. A feljutó németek az aranyérmüknek örültek, a norvégok az ölükbe hulló bronznak, a magyarok pedig annak, hogy nem csupán a fő célt teljesítették, azaz bennmaradtak, hanem a negyedik helyen fejezték be a tornát. A lányok boldogan álltak meg egy-egy szelfire ismerősnek és ismeretlennek egyaránt.
Buzás Norbert szövetségi edzőt sem volt könnyű kiragadni az ünneplők közül. A 37 esztendős szakember ezzel együtt az öröm pillanataiban is visszafogottan, higgadtan értékelte honlapunknak a világbajnokságot.
– Idén volt könnyebb kiharcolni a bennmaradást, vagy egy évvel ezelőtt Miskolcon?
– Könnyű egyik sem volt, akkor és most is keményen megküzdöttünk a célunk valóra váltásáért. Kétségtelen azonban, hogy idén nem a vb utolsó napján dőlt el a sorsunk, ráadásul az ötből két ellenfelet is legyőztünk. Hasonló bravúrra régen volt képes a leány ifjúsági válogatott. De az elvesztett meccseken is – már ami a hokitudást illeti – közelebb voltunk a vetélytársakhoz, mint egy évvel ezelőtt Miskolcon.
– Pedig nehezen indult a vb. Félő volt, hogy a szlovákoktól és a németektől elszenvedett vereség megtöri a lányok önbizalmát, de szerencsére nem így lett. Sőt, mintha ez a két meccs segített volna felvenni a világbajnokság tempóját.
– Mi előzetesen is úgy számoltunk, hogy az első két mérkőzés lesz a legkeményebb dió, és majd a másik hármon lehet keresnivalónk. Ez így is történt, hiszen e három találkozóból kettőt megnyertünk, és sokáig a későbbi bronzérmes norvégok ellen is jól tartottuk magunkat.
– Összességében tehát elégedett?
– Igen, úgy gondolom, magyar szempontból nagyon sikeres világbajnokságon vagyunk túl.
– Mivel tudta a csapat kellemesen meglepni az edzőjét?
– Nagyon jó volt látni, hogy többen is milyen remek egyéni teljesítménnyel rukkoltak ki a franciák, a norvégok és az osztrákok ellen. De talán ennél is örömtelibb, hogy – a közvetlen vb-felkészülést is beleszámítva – tizennégy napon át igazi csapatként tudtunk működni. Akik ismerik a csapatsportok belső világát, tisztában vannak azzal, hogy ezt a bizonyos egységet fenntartani a legnehezebb. A lányoknál gyakran előfordul, hogy a vereségek szétzilálják a közösséget, minket viszont nem tört meg az első két csatavesztés, sőt még inkább egybeforrt a társulat, s ezért különösen büszke vagyok a játékosaimra.
– Feltűnően fiatal együttes képviselte ebben az esztendőben a magyar színeket a vb-n. A tavalyival összevetve milyen játékerőt képvisel ez a mostani társulat?
– Szerintem nem lenne szerencsés efféle összehasonlítást tenni, hiszen minden világverseny más. Annyi hasonlóság azonban van a két csapat között, hogy tavaly és idén is remek közösséget alkottak a lányok, és mindkétszer igencsak kemény feladatot kellett megoldaniuk. De megoldották, mert a magyar női hoki általában nemzetközi szinten is szállítja az eredményeket.
– Mit szól a németek vb-aranyához és a legutóbb még az elitben szereplő franciák kieséséhez?
– Én magam a németeket évről évre az esélyesek közé sorolom; idén élni tudtak a lehetőséggel. A franciákról sejteni lehetett, hogy ez alkalommal nem tartoznak a torna meghatározó együttesei közé. Az viszont őszintén szólva meglepett, hogy végül nekik kellett búcsúzniuk. De a leányhoki már csak ilyen. Az elit mögötti országok nem tudnak évről évre azonos tudású nemzeti csapatot kiállítani. Akadnak lyukas évfolyamok, s ilyenkor bizony becsúszhatnak efféle kellemetlen eredmények.
– S mi a helyzet itthon?
Bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Jó generáció öregszik ki az ifiből, viszont ígéretes érkezik, amellyel persze nagyon sokat kell majd dolgozni. Hozzáteszem, a minőségi utánpótlás a klubokban dolgozó szakemberek érdeme, az ő minőségi munkájuk nélkül nem lehetne ütőképes válogatottat építeni.
– Tett-e valamilyen fogadalmat előzetesen arra az esetre, ha sikerül kiharcolni a bennmaradást?
– Nem, ilyesmire most nem került sor. Talán majd akkor, ha feljutunk a legjobbak közé…
