U15: Vereség a nyitányon

2018.02.14. 17:16 |

U15-ös válogatottunk Ausztria ellen lépett jégre és maradt alul szoros csatában.

Az első harmadban a magyar válogatott akarata érvényesült, támadóbban léptek fel a mieink, azonban egyik helyzetet sem sikerült gólra váltani. Az osztrákok csak elvétve jutottak el a magyar kapuig, ám ezeket a támadásokat sikeresen szűrte meg a magyar védekezés. Az emberelőnyös és emberhátrányos szituációk az egész mérkőzést meghatározták, rengeteg kiállítást ítéltek a játékvezetők mindkét oldalra, de egyik fél sem tudott élni a lehetőségekkel.

Pedig a második harmad legelején még egy percen keresztül kettős emberelőnyben is játszhattak az osztrákok, de ezt sem tudták értékesíteni. A középső játékrész sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, mint az első. Ekkor már az osztrákok is veszélyesebbek voltak a kapura, mint az első húsz perc során, ennek pedig meg is lett az eredménye. Elias Koller találatával Ausztria szerzett vezetést. A gólt követően felpörgött a játék ritmusa, a magyarok kétszer is emberelőnybe kerültek, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker, így 1-0-ás osztrák vezetéssel fordultak az utolsó játékrészre a felek.

A mieink mindent megtettek az egyenlítésért, de ez nem jött össze, hiába kaptak megint két alkalommal emberelőnyt, nem sikerült bevenni Kropiunig kapuját. Az osztrákok remek védekezésüknek köszönhetően meg tudták tartani egygólos előnyüket a mérkőzés végéig.

Horváth András, vezetőedző: "A hozzáállással nem volt probléma, keményen dolgoztunk és mindenki hozzátette a magáét, azonban a kapu előtti területeken nem voltunk elég bátrak. A helyzeteink megvoltak, sajnos nem sikerült ezeket ma értékesítenünk, ellenben az osztrákokkal, akik az egyik hibánkat kihasználva nyerték meg a mérkőzést. Azt gondolom, hogy nagyjából hasonló szintet hozott mindkét csapat. A jövőben harcosabbnak kell lennünk még ennél is. Annak kifejezetten örülök, hogy sokat ütköztünk, a taktikánkat sikerült végrehajtanunk. A legfontosabb viszont még mindig az, hogy a kapu előtti területekre bejussunk és onnan kapura tudjunk lőni. A speciális szituációkban, emberelőnyben és emberhátrányban kell javulnunk. Létszámfölényben rengeteg helyzetet puskáztunk el, hátrányban pedig voltak helyezkedési hibáink. Az persze mindenképp pozitívum, hogy még a hosszú kettős emberhátrányban sem kaptunk gólt."

A magyarok holnap 20:15-től a házigazda olaszok ellen javíthatnak, míg Ausztria válogatottja Szlovéniával csap össze.

További program:

Február 15. 20:15 Magyarország-Olaszország

Február 16. 9:30 Magyarország-Szlovénia

Keret

Név Poszt Klub
BALÁZS Olivér K VASAS
KAMONDY Dominik K IOGJA
PAPP Áron K UTE
ANTAL Simon H DHK
BALÁZSI Márton H UTE
HORVÁTH Donát H MAC
JÉCSAI Dávid H MAC
LÁSZLÓFFY Botond H UTE
MÁRKUS Márkó H Vasas SC
MODOK Balázs Sándor H Pesterzsébeti HC
SZABÓ Bálint H IOGJA
ÁDÁM Zsolt Cs MAC
ALAPI Márton Cs IOGJA
AMBRUS Csongor Cs IOGJA
BARTÓK András Cs DHK
FEKETE Alex Cs IOGJA
FÜLÖP Bence Cs MAC
ILLÉS Márton Cs DVTK Jegesmedvék
JÁBOR Bendegúz Cs IOGJA
KECELI-MÉSZÁROS Mátyás Cs IOGJA
NYERGESI Dominik  Cs MAC
PAPP Tamás Cs FTC
SIMON Levente Cs UTE
     
Stáb    
HORVÁTH András   Vezetőedző
ZALAVÁRI Bence   Edző
GALSI Péter   Edző
SZÉKELY Csaba   Kapusedző
SARKADI Csaba   Fizioterapeuta

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV