Továbbra is nyeretlen a DEAC

2023.10.05. 21:22 |

Debrecenből ezúttal a bajnoki címvédő vitte el a pontokat erős első harmadának köszönhetően.

Vaszjunyin Artyom alaposan belenyúlt az összeállításba a Fradi elleni csúfos vereséget követően: az első egységet ezúttal az Usnyev-Dobmayer-Bucskin-Szmirnov-Vaszilev ötösfogat alkotta; Mingazovék hátrébb csúsztak a második sorba. Szilassy Zoltán a harmadik egységben változtatott a legtöbbet, Sándor-Székely és Silló hiányában Szigeti mellé ezúttal DiDiomete és Csiszer lépett fel az utolsó egységből. Ádám Zsolt ezúttal sem öltözött be a mérkőzésre. Gönczi és Rinne kezdtek a vasak között.

Nem teketóriázott sokat a tavalyi kiírás bajnoka, egy gyönyörű háromszögelést követően Szilassy Zoltán együttese már a 3. minutumban magához ragadta a vezetést: Bodó korcsolyázott le a kapu mögé, aki ezt követően a vele egyvonalban helyezkedő Császárnak kiosztott egy hátrapasszt, a gyergyóiak 68-asa kiválóan vette észre a kapu elé berobbanó Orbant, a vendégek pontgyárosa pedig nem hibázta el az ajtó-ablak ziccert (0-1). Hiába adódott egy nagyobb lehetőség a debreceniek előtt, a következő találatot szintén a piros-fehérek rámolták be – Császár és Orban között remekül működött a kémia. Előbbi vezethette rá zavartalanul a korongot Gönczire, viszont érzékelte, hogy Orban érkezik a baloson, a végig remekül játszó fiatal székely támadó pedig önzetlenül társa elé tálalt, aki megszerezte második gólját a mérkőzésen (0-2). Félelmetesen érezte az egyérintős figurákat a Császár-Orban-Bodo hármas: az újabb remek korongjáratás végén ezúttal Bodó ragasztott egy óriási bombát Gönczi ketrecébe – a harmadik erdélyi találat kapuscserét eredményezett, Hetényi váltotta a csalódottan lekorcsolyázó Gönczit (0-3). A 12. percben DiDiomete-et sújtották kisbüntetéssel a játékvezetők, aminek következtében a hajdúságiak azonnal magukra találtak: ügyesen játszotta meg az emberfórt a hazaiak speciális egysége, az akció végén Mingazov ütőjén landolt a pakk, a hatalmas tűzerővel rendelkező orosz bekk óriási bombát eresztett el a kékvonal közeléből – a Rinne előtt kellemetlenkedő Brice még bele tudott érni a löketbe, ezért a vendégek hálóőrének esélye sem lehetett hárítani (1-3). Feszültséggel tarkítva fejeződött be az első játékrész, ami a házigazdáknak kedvezett, ugyanis Mingazovék egy ízben 5 a 3 ellen támadhattak – az óriási lehetőséggel nem tudott élni a Debrecen, ezért 1-3-as állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

A középső játékrész egy kőkemény DiDiomete ütközéssel indult, ezt követően egészen a harmadzáró dudaszóig fojtogató GYHK-nyomás nehezedett a több ízben is emberhátrányban játszó hajdúsági védelemre – Hetényi elképesztő bravúrokkal, a túloldalt Sylvestre pedig a jól megszokott szemkápráztató cselekkel szórakoztatta a publikumot. A 34 esztendős hazai portás védései kifizetődtek, hiszen a 43. minutumra újra nyílt lett a találkozó: Krollis köszönt be Rinnének, a DEAC új szerzeménye egy hatalmas gólt ragasztott a jobb felső ficakba középtávolról (2-3). Nem tarthatott sokáig a debreceniek öröme, ugyanis kevesebb, mint 3 perccel később az erdélyiek belőtték a negyediket: Bodó centerezését a tavalyi idény legponterősebb gyergyói bekkje, Haaranen váltotta gólra (2-4). A bekapott találat után mindent megtett a szépítés érdekében a Debrecen, s ami Bucskinnak még nem sikerült emberelőnyben, az Vaszilevnek összejött – a francia Anglet csapatától cívisvárosba szerződő játékos lapos lövése Rinne mamutja mellett vágódott be a rövid sarokba (3-4). Felpörögtek az események, újabb fórt játszhatott meg a Debrecen, Hetényi viszont ekkorra már lekorcsolyázott a kispadra, ezért egy előrevágott korongra Sylvestre startolt rá, s könnyűszerrel értékesítette üres kapus ziccerét (3-5) ; majd az utolsó minutumban a kanadai cselgép egy újabb üreskapus találattal beállította a találkozó végeredményét.

Vaszjunyin Artyom alakulata legközelebb október 10-én látja vendégül a Sportklub Csíkszeredát, Szilassy Zoltánék azonban rögtön pénteken, a DVTK Jegesmedvék otthonában vendégeskednek majd.

Nyilatkozatok

Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: „Megint 0-3-ról kezdeni, megint tönkre tenni a kapusunkat, ez most megy nekünk. 10 perc után elkezdtünk normálisan játszani. Voltak helyzeteink. A küzdés ma meg volt, nem úgy, mint az előző meccsen. Más hozzáállással jöttünk ki, de mindig van egy-két ember, aki a megbeszélteket nem csinálja. Így nem lehet játszani.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „A 6-3 magabiztosnak tűnik, de azért szorossá tettük a végét. A Debrecen nagyon keményen bele állt a mérkőzésbe az utóbbi nagy vereségük után. 3-0-nál nem gondoltuk, hogy megvan a meccs, de szokásos kispálya-szindróma, itt az eladott korongok hamar megbosszulják magukat. Az mutatja a mi erőnket, hogy amikor magunkat ilyen kellemetlen helyzetbe hozzuk, tudunk lőni még egyet az ellenfél góljára.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV