Női válogatott: hosszabbításos vereség a franciák elleni második meccsen

2018.02.16. 22:33 |
A magyar női válogatott az első harmadban vezetett is a franciák ellen a két csapat második felkészülési meccsén, végül azonban hosszabbításban 2-1-re kikapott.

Az első öt percben többször is veszélyben forgott a magyar kapu, a franciák azonban nem tudtak betalálni. Sőt, a 14. percben Nooren Averi révén a magyar csapat szerezte meg a vezetést emberelőnyben. Az ellenfél erre intenzív támadásokkal reagált, amelynek a 19. percben meglett az eredménye, Lara Escudero talált be. 

A második és a harmadik harmad is kiegyenlített játékot hozott, lehetőség mindkét oldalon adódott, újabb gól azonban nem született. A rendes játékidő végéhez közeledve a franciák emberelőnybe kerültek, de azt kihasználatlanul hagyták, így 60 perc után 1-1 állt az eredményjelzőn. 

A hosszabbításban mindössze 42 másodperc telt el, amikor a franciák Gwendoline Gendarme góljával 2-1-re megnyerték a meccset.

Marton Tibor, szövetségi kapitány: Voltak tervezett és nem tervezett változások a keretben. A terveknek megfelelően a másik kapusunk, Horváth Vanessa kapott bizalmat, aki élt is a lehetőséggel. A nem tervezett viszont az volt, hogy ma két hátvédre sem számíthattunk. Ma sokkal energikusabban és bátrabban kezdtünk, mint csütörtökön. Védekezésünk sokkal határozottabb volt, és ez adta meg az alapot, hogy többet támadjunk. Ami a legfontosabb, több begyakorolt elem sikeresen köszönt vissza a jégen: kihozatalok, létszámfölények kialakítása. A mérkőzés második felében több lehetőségünk volt, hogy a magunk javára fordítsuk a mérkőzést, de ezeket sajnos elpuskáztuk. A hosszabbításra áthúzódó emberhátrányt nem tudtuk kivédekezni. Nem jó veszíteni, de nem vagyok elégedetlen.

Rónai Alexandra, a női válogatott védője: A mai meccset sokkal jobban kezdtük, mint a tegnapit. Mindenki száz százalékot adott bele és hajtott. Több kapura lövésünk volt, nagyobb helyzeteket tudtunk kialakítani. Sikerült megcsinálni az emberelőnyös korongkihozatalokat és gólt is lőttünk belőle. Jó volt a játék tempója, gyors iramú mérkőzést játszottunk, tudtuk blokkolni a lövéseket és ezzel segíteni a kapusunkat. Sajnos a végén kikaptunk, de holnap ugyanilyen hozzáállással jövünk ki a harmadik meccsre és igyekszünk jobban értékesíteni a helyzeteinket. 

Nooren Averi, a női válogatott csatára: Nagyon jól játszottunk azt figyelembe véve, hogy milyen fiatal csapattal álltunk fel és sokan most játszanak egymással először. Ma sokkal felkészültebben jöttünk ki a jégre, mint az első meccsen. Gyors iramban kezdtük a meccset, könnyen tartottuk a lépést a franciákkal és a kapusunk is remekül védett. Remélem holnap a győzelem is meglesz. 

Horváth Vanessa, a női válogatott kapusa: Nagyon jó iramú, jó tempójú meccs volt, az első harmadban a franciák domináltak, de ez tipikusan az a mérkőzés volt, amelyen végig küzdöttünk, egy percig nem adtuk fel. A hátvédek rengeteget blokkoltak, voltak szép megindulásaink, korongkihozatalaink. Nem volt annyira nehéz dolgom, mert a védők rengeteget segítettek, takarították az embereket a kapu elöl, miközben a csatáraink próbáltak mindent megtenni. Persze voltak helyzetek, amik nem mentek be, de összességében ez egy nagyon jó meccs volt és büszek vagyok a csapatra. 

Szombaton 17:30-tól mérkőzik meg a két csapat. 

Női válogatott felkészülési mérkőzései:
2018. február 15., csütörtök,19:00: Magyarország–Franciaország 1-3
2018. február 16., péntek, 19:00: Magyarország–Franciaország 1-2 h.u.
2018. február 17., szombat, 17:30: Magyarország–Franciaország

A női válogatott kerete:

Vezetéknév Keresztnév Poszt SZN Klub
1 Horváth Vanessa GK 1999.02.07 Popradske Lisky
2 Németh Anikó GK 1996.09.06 KMH Budapest
3 Grkovic Jelena D 1997.08.30 KMH Budapest
4 Holzer Bernadett D 1998.05.22 KMH Budapest
5 Kreisz Emma D 2003.09.02 MAC Buapest
6 Mayer Fruzsina D 2000.07.16 Vasas SC
7 Németh Bernadett D 1996.09.06 KMH Budapest
8 Pártos Réka D 1996.01.26 Karlskrona HK (SWE)
9 Rónai Alexandra D 1993.12.08 KMH Budapest
10 Szamosfalvi Petra D 2002.05.10 KMH Budapest
11 Brgles Nóra F 1991.01.25 SDE Stockholm (SWE)
12 Dabasi Réka F 1996.12.24 KMH Budapest
13 Gottlibet Zóra F 1998.12.18 Southampton Spitfires (GBR)
14 Gowie Alexandra D 1993.02.02 Bolzano
15 Horváth Imola F 2002.08.02 Ifj Ocskay Gábor JA
16 Horváth Tifani F 1996.05.28 KMH Budapest
17 Huszák Alexandra F 1995.06.18 KMH Budapest
18 Jókai Szilágyi Zsófia F 1992.09.25 Lulea HF (SWE)
19 Kiss Andrea F 1996.12.04 Gepárd JE
20 Pavuk Petra F 1998.08.17 Ferencvárosi TC
21 Nooren Averi F 1994.05.17 KMH Budapest
22 Seregély Míra F 2003.04.27 MAC Buapest
23 Somogyi Vivien F 1995.04.12 KMH Budapest
24 Ungár Rebeka F 1997.03.26 KMH Budapest

Szakmai stáb:

Marton Tibor Szövetségi kapitány
Mika Vaarala Edző
Budai Krisztián Kapusedző
Bedő Botond Videó edző
Gallyas Gabriella Rehabilitációs edző
Kozák Attila Erőnléti edző
Szabó Dávid Felszerelés-menedzser
Jasó Judit Csapatvezető
dr. Kolbenheyer Zsuzsanna GM női szakág

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV