Kinek jön össze a győztes rajt?

2018.09.11. 11:24 |

Újabb három csapat mutatkozik be az Erste Liga új idényében.

Három találkozóval folytatódik az Erste Liga kedden. Bécsben finn edzők csapatai csatáznak, ugyanis a szezont győzelemmel kezdő Vienna Capitals a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja. Santeri Heiskanen, a nyáron megerősített osztrák együttes vezetőedzője azt mondta: csapata meccsről meccsre fejlődik, és hazai közönség előtt is a győzelem a céljuk. A DAB-ot vezető Antti Karhula arról beszélt, hogy gyors ellenféllel találkoznak, így a tempójukat élesben is tesztelhetik, és fontos lesz, hogyan játsszák meg a korongot nyomás alatt.

Első hazai mérkőzésére készül a DEAC, amely a Schiller-Vasast fogadja. Ladányi Balázs, a budapestiek szakvezetője korábban játszott és edzőként is dolgozott Debrecenben, most pedig ellenfélként tér vissza. A két csapat a felkészülés során kétszer is összecsapott, a DEAC nyerte mindkét meccset.

Két fiatal csapat találkozik Fehérváron, a Titánok a HK Budapestet látják vendégül. A hazaiak kispadján immár Kiss Dávid ül, aki az elmúlt években az utánpótláscsapatokkal ért el sikereket. A fehérváriaknál az egyik nyáron érkezett légiós, a kanadai Curt Gogol máris távozott, a helyére szerződtetett Brock Beukeboom bemutatkozására viszont még várni kell. A szezont vereséggel kezdő HK Budapestnél is lesz hiányzó, Lakatos Levente egymeccses eltiltását tölti.

A program:

EV Vienna Capitals II (osztrák)-Dunaújvárosi Acélbikák 17.50
DEAC - Schiller-Vasas HC 18.00
Fehérvári Titánok-Hokiklub Budapest 18.30 

Gyerehokizni