Már készül az U25 -ös válogatott a hétvégi mérkőzésekre

2017.04.06. 15:07 |
Teljes erőbedobással készül az U25-ös válogatott 28 játékosa és a szakmai stáb a hétvégi, csehek elleni két mérkőzésre.

Miután a szakmai stáb kihirdette az U25-ös válogatott végső keretét, a játékosok kaptak egy szabadnapot, mielőtt szerdán visszatértek volna a jégre. Csütörtökön két, míg pénteken egy jeges edzés szerepel a programbana hétvégi mérkőzések előtt. A kapusedző, Farkas Tamás mindkét napon külön edzést tart a kapusoknak.

Szilassy Zoltán, a csapat edzője, és Németh Attila csatár adott helyzetjelentést, miképpen mennek a dolgok az edzőtáborban.

Szilassy Zoltán, az U25-ös válogatott edzője: A két cseh meccs előtt öt edzésen vesz részt a csapat, ezeken próbáljuk a játékrendszert a lehető legjobban átvenni, amely egyébként összhangban van a felnőttválogatottéval, hiszen van lehetőség átjárásra a két csapat között. A védekezéssel kezdtük a gyakorlást, délelőtt a letámadást, majd utána a korongkihozatalt a harmadunkból, a délutáni edzésen pedig már a támadóharmadba való behatolást és ott az öt az öt elleni játéké a főszerep, lehetőség szerint minél több kapuralövéssel és a korong kipattanókból történő megjátszásával. A péntek déli edzésen a speciális játékelemek kerülnek sorra, emberelőny, emberhátrány és szeretnénk pörgős edzést tartani, sebességet generálni, hiszen szombaton csak átmozgató edzésünk lesz és a videózásé lesz a főszerep és a mérkőzés előtti finomhangolás. A játék, illetve a struktúra nem ismeretlen egyébként a játékosok többsége előtt, hiszen az elmúlt években is részt vettek válogatott programban. Persze van, amit fel kell frissíteni és akadnak új dolgok is, de a mai játékosoknak a rendszer ismeretében ez már könnyebben megy, mint mondjuk a mi időnkben.


Németh Attila, a magyar válogatott csatára: Szombaton és vasárnap is megmérkőzünk a csehekkel, azt gondolom, ez remek lehetőség, hogy felmérjük, hol tartunk. Napról napra fejlődünk, egyre jobban összeáll a csapat. Taktikai elemeket gyakorlunk most leginkább, de játszottunk a hétvégén egymás elleni meccseket is, amelyeken visszajött az erőnlét. Folyamatosan kondizunk, így egyre jobb a fizikális állapotunk is. Februárban már játszottunk mérkőzéseket Koreában, akkor is nagyon jó volt a hangulatban a csapaton belül és most is remek az atmoszféra az öltözőben.

Az U25-ös válogatott 28 fős kerete

Név Poz. Csapat
Varga Arnold V Debreceni HK
Hruby Gellért V Dunaújvárosi Acélbikák
Vojtkó Mátyás V DVTK Jegesmedvék
Szabó Bence V Fehérvár AV19
Szabó Dániel V Fehérvár AV19
Láday Tamás V Fehérvár AV19
Imre Patrik V Fehérvár AV19
Tóth Gergely V MAC Budapest
Herner Olivér V University of Maine (USA)
Dósa Krisztián V Újpesti TE
Kovács Attila V Újpesti TE
Kiss Zsombor CS Davos HC (SUI)
Molnár Dávid CS Debreceni HK
Németh Attila CS Debreceni HK
Miskolczi Márk CS DVTK Jegesmedvék
Sárpátki Tamás CS Fehérvár AV19
Kocsis Ferenc CS Fehérvár AV19
Reisz Áron CS Fehérvár AV19
Hamvai Szilárd CS Fehérvár AV19
Szita Donát CS Fehérvár AV19
Keresztury Erik CS MAC Budapest
Terbócs István CS MAC Budapest
Nemes Benjamin CS Újpesti TE
Tóth Gergő CS Újpesti TE
Pápa Márton CS Újpesti TE
Gyenes Dávid K Debreceni HK
Kiss Bence K DVTK Jegesmedvék
Arany Gergely K MAC Budapest

Az U25-ös válogatott programja:
Április 8., szombat, 18:00: Magyarország−Csehország 
Április 9., vasárnap: 13:00: Magyarország−Csehország

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV