Hosszabbításos győzelem Szlovénia ellen

2018.04.11. 21:13 |
Fordulatos mérkőzésen 3-2-re vertük hosszabbítás után Szlovénia válogatottját.

A Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésre Jarmo Tolvanen és stábja Bálizs Bencét nevezte a kapuba, cseréje Rajna Miklós lett. Az első felkészülési mérkőzésen lépett pályára a vb előtt Chris Bodó, Vas János, Galanisz Nikandrosz, Magosi Bálint, Somogyi Balázs, Nagy Krisztián, Terbócs István, Pozsgai Tamás, Garát Zsombor és Gőz Balázs. 

Pihenőt kapott Vay Ádám, Duschek Dávid, Nagy Nilan, Wehrs Kevin, Benk András és Sebők Balázs.

Az első öt perc jobbára tapogatózó játékkal telt komolyabb ziccerek nélkül. Az ötödik percben aztán Kóger Dániel csente le a védő ütőjéről a korongot, bent tartotta azt, majd nagyszerűen passzolt Erdély Csanádhoz, aki szabadon lépett ki és lőtt a jobb felső sarokba 0-1. Fel se ocsúdhattak a szlovénok, 3 perccel később egy remek összjáték után Nagy Krisztián közvetlen közelről kettőre növelte az előnyt. Szemmel láthatóan nem erre számítottak vendéglátóink, megfogta őket  a két gól és már a következő találatért támadtunk. Váratlanul emberelőnybe kerültek Ticarék, de nem volt átütő az ellenfél támadása, mi pedig jól védekeztük. A harmad utolsó perceiben nagyon jól támadtunk le amivel láthatóan nem tudott mit kezdeni az ellenfél, gólt mégis mi kaptunk. Fél perccel a harmad vége előtt Pavlin kékvonalas lövésébe a fehérvári Music szúrt bele, a korong pedig védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba.

Az első harmad magyar fölénye után jóval kiegyenlítettebb játékot hozott a második harmad, zömében a szlovénok birtokolták a korongot, de mindkét kapu előtt volt bőven helyzet. Előbb az előre lépő Kranj lőtt óriási ziccerben fölé a 27. percben, majd Magosi mehetett szólóban, de Terbócs előtt is adódott lehetőség. Dacára a rengeteg óriási helyzetnek, sokáig úgy tűnt, találat nélkül pörög le a harmad. Az utolsó két percre sajnos emberhátrányba kerültünk, amit remek összjáték után Miha Verlic értékesített közvetlen közelről, így döntetlennel mehettek pihenni a felek az utolsó harmadra.

A harmadik harmad egy kapuscserével indult, Rajna is lehetőséget kapott a bizonyításra. Az első percben Ticar és Sofron kapott kisbüntetést, de sajnos Sofron duplát, így emberhátrányban kellett védekezni. Jól oldották meg a fiúk a feladatot, maradt a döntetlen állás. 4 perccel a vége előtt többen gólt kiáltottak, mikor átcsorgott a korong Rajna Miklóson, de a védelem tisztázott. Az utolsó két percet emberelőnyben töltöttük, de nem sikerült a győzelmet megszerezni, jöhetett a hosszabbítás. A hosszabbítás 3. perce meghozta a döntést, Sofron István léphetett ki, aki nem is hibázott, idegenben 3-2-re vertük Szlovéniát hosszabbítás után, ilyen eredménnyel alighanem két hét múlva is kiegyeznénk.

A győztes mérkőzést Jarmo Tolvanen értékelte: "Nagyon jó csapattal játszottunk és elég hullámzó mérkőzésre sikerült, hiszen két gólos előnyből jött vissza az ellenfél, de mégis tudtunk nyerni. A felkészülés mostani szakaszához illő meccset játszottunk, kemény edzéseket végzünk mostanság, de jól menedzseltük a játékot, ez mindenképpen pozitívum. Még mindig sok mindent kell kijavítanunk, de a fiúk jól végrehajtják amit kérek, nagyon sok jó játékosunk lesz, komoly kihívás lesz kiválasztani az optimális csapatot a vb-re."

Garát Zsombor: "Ismerjük a szlovén válogatottat, tudtuk, hogy jó meccs lesz, és ez így is lett. Mindkét csapatnak vannak még hiányzói, mi talán előrébb vagyunk a felkészülésben. A szlovénok az első harmad után érkeztek meg igazán a mérkőzésre.

Gőz Balázs: "Vissza kell még szokni az európai pályához, de alapvetően lassan belerázódok a játékba. Sokkal inkább a korongtartás van a fókuszban az új szövetségi kapitánynál, mint Rich Chernomaznál volt, ez szerintem sokkal jobban fekszik a srácoknak is. Mindenki a saját játékára fókuszál, most is arra kell figyelni inkább, hogy a hibákat kijavítsuk, ezért messzemenő következtetést nem érdemes levonni a mai meccsből."

Nagy Krisztián: "Az elején lassan kezdtünk, de utána felpörgött a sorunk és a csapat is, szerencsére be is találtunk. Összességében nagyon jó, hajtós mérkőzés volt, fizikálisan mindkét csapat odatette magát. Voltak felesleges kiállításaink, de kivédekeztük és szerencsére meg is nyertük a meccset."

Kari Savolainen: – "Elégedett is vagyok, meg nem is, mert a mérkőzés elején és végén rosszul hokiztunk, közte viszont jól. Van még javítanivalóink, főleg a korongkezelésünkben, de persze még időnk is. A magyarok és mi nagyjából azonos játékerőt képviselünk, és sokszor találkozunk, úgyhogy nem várhatóak nagy meglepetések a vb-re, ami viszont rendkívül kiegyenlítettnek ígérkezik, nem lesz könnyű meccs."

A program

2018. április 4., szerda: Magyarország-Ausztria 4-3 (hosszabbítás után)
2018. április. 5., csütörtök: Ausztria-Magyarország 1-3
2018. április 11., szerda: Szlovénia-Magyarország 2-3 
2018. április 13., péntek, 19:00: Magyarország-Japán (Miskolc)
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország-Ukrajna (Vasas Jégcentrum)

A keret

Név Poszt Klub
Bálizs Bence G MAC Budapest
Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
Rajna Miklós G Fehérvár AV19
Vay Ádám G Rapid City (USA)
     
Garát Zsombor D MAC Budapest
Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
Kiss Dániel D UTE
Nagy Nilan D UTE
Pozsagi Tamás D MAC Budapest
Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
Szaller Márk D Fehérvár AV19
Szirányi Bence D Fehérvár AV19
Varga Arnold D UTE
Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
     
Benk András F UTE
Bodó Chris F MAC Budapest
Erdély Csanád F Fehérvár AV19
Galanisz Nikandrosz F DVTK Jegesmedvék
Hári János F Fehérvár AV19
Kóger Dániel F Fehérvár AV19
Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő F Quad City (USA)
Nagy Krisztián F MAC Budapest
Sarauer Andrew F Villach (AUT)
Sebők Balázs F KalPa (FIN)
Sofron István F Villach
Somogyi Balázs F MAC Budapest
Terbócs István F MAC Budapest
Vas János F DVTK Jegesmedvék

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV