Horváth Tifani hazatér

2016.08.07. 18:30 |
2013-ban gólt lőtt Kanada ellen a női U18-as A-csoportos világbajnokságon, azóta pedig már a felnőttválogatott alapembere. Egy légiós évet követően Svájcból visszatér a magyar fővárosba.

Miután túlkorossá vált ahhoz, hogy tovább játszhasson a fiú utánpótlás bajnokságokban, válogatottbeli csapattársával a svájci SC Weinfelden együtteséhez igazolt, ahol tizenegy mérkőzésen öt gólt és két gólpasszt jegyzett. A nyár során úgy döntött, hazatér a KMH Budapest csapatához, amellyel a női EBEL-ként emlegetett EWHL-ben szerepel majd a 2016/2017-es szezonban.

Milyen volt az első légiós szezonod?

- Elég nehéz volt. Én nem hittem el, amikor azt mondták, hogy a légiós élet nem fenékig tejfel, de sokáig honvágyam volt, aztán volt egy sérülésem, ami miatt többször haza kellett jönnöm kezelésekre, ami még jobban megnehezítette a kinti játékot. A szezon második felében normálisan tudtam játszani és onnantól már nagyon tetszett, jó ellenfeleink voltak a bajnokságban.

Hogy telt a nyarad?

- Remek volt felkészülés szempontjából, talán idén dolgoztam a legtöbbet. Jó edzésprogramom volt. Nagyon felkészültnek érzem magam a következő szezonra.

Hogyan született meg a klubváltás gondolata?

- Visszahívtak Svájcba, a klubhoz, ahol tavaly voltam, miközben itthon hívtak a KMH-ba is. Nehéz volt a döntés. Azért választottam végül a KMH-t, mert ez edzés mennyisége és minősége itt jobb. Ez volt a legfontosabb szempont számomra, hiszen idén az olimpiai selejtezőben veszünk részt a válogatottal, ahol a lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani.

Néhány meccsen léptél már jégre az EWHL-ben is korábban, így nem lesz teljesen ismeretlen terep számodra. Milyen várakozásokkal indulsz neki a szezonnak?

- Mindenképpen egy nagyon kemény szezont várok nagyon sok meccsel. Már a válogatott tábor előtt elkezdtük a felkészülést, ami eddig nagyon pozitív. Új edzőnk van, aki a szintén EWHL-es Vienna Sabres-től jött, ezért én nagyon nagy reményekkel várom a következő szezont és minél jobb helyezést szeretnék elérni. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV