Fontos DAB-siker a dobogóért

2017.12.17. 00:36 |
A Dunaújvárosi Acélbikák csapata hátrányból fordítva nyert 3-1-re a Csíkszereda ellen az Erste Ligában.

Az Acélbikák nagy elánnal kezdték a találkozót, jelentős fölényben járatták a korongot, és több komoly helyzetet is ki tudtak alakítani a vendégek kapuja előtt, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, és a Sportklub játékosai önfeláldozóan védték kapujukat. A vendégek jóval kevesebb lövésig jutottak el, de így is megszerezték a vezetést: a 15. percben Szcsasztlivij távoli lövését nem tudta védeni Duschek.

A második harmadból mindössze tíz másodperc telt el, mikor a pályára repülhettek a jótékonysági akció keretében kihozott plüssállatok, mert Turcotte előbb korongot csent, majd átverte Onodit is, kiegyenlítve az állást. Az Acélbikák lendületbe jöttek, s a 25. percben Borbás hatalmas góljával már a vezetést is sikerült átvenniük. Ettől rákapcsolt a Csíkszereda is, s a második harmad hajrájában át is vette az irányítást, de Duschek lehúzta a rolót.

A harmadik harmadra rendezte védekezését a hazai alakulat, mely a 45. percben támadhatott az újabb gólért, ám ezt a fórt sem sikerült kihasználni. Közben persze a vendégek is igyekeztek mindent elkövetni az egyenlítő találat megszerzéséért, de hiába kerültek többször is szembe Duschekkel, a párbajokat rendre a DAB kapusa nyerte. Az 52. percben jött a harmadik hazai fór, és ugyan ezzel sem éltek a Bikák, egyenlő létszámban Odnoga már nem hibázott, é megszerezte a Bikák harmadik találatát. A hátralévő bő öt perc már nem hozott izgalmakat, a hazaiak taktikus játékkal megőrizték előnyüket.

A DAB sorozatban tizenegyedik alkalommal nyert, és megerősítette harmadik helyét az Erste Liga tabelláján.

Dunaújvárosi Acélbikák-SC Csíkszereda 3-1 (0-1, 2-0, 1-0)

Nyilatkozat

Jason Morgan, Dunaújváros: „A legnehezebb dolog, amikor egy csapatnak jól mennek a dolgok, hogy hatvan percen keresztül koncentrált tudjon maradni. Az első harmad után nem lettünk frusztráltak, bár rengeteg helyzetünk volt, kicsit csaltunk is a támadások során. A szünetben emlékeztettem is a fiúkat, hogy ha keményen dolgoznak tovább, akkor meglesz a helyzetek gyümölcse is. Ez bejött, hiszen tíz másodperc alatt betaláltunk a második harmadban. Duschek újra nagyot játszott, mind a négy sorunk kiváló volt támadásokban is - Borbás a győztes gólt is megszerezte nekünk. A hátvédek közül is ki lehetne mindenkit emelni. Nagyszerű csapatjátéknak köszönhetjük a mai pontokat.”

Leo Gudas, Csíkszereda: „Közel álltunk a pontszerzéshez, ám élesebben játszott a DAB, nekünk ezt nem sikerült elérnünk. Jó meccset vívtunk, sajnálom, hogy nem tudtunk többet kihozni belőle.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV