Fináléban a MAC

2018.03.12. 22:12 |

A MAC negyedszer is nyert a Brassó ellen, ezzel bejutott az Erste Liga döntőjébe.

A MAC jobban játszott az első harmadban, és ennek egy kivédekezett emberhátrány után meg is lett az eredménye: a 12. percben Tóth Gergely talált be. A 19 éves csatár nagyon elkapta a fonalat, és négy perccel később ismét eredményes volt – egy harmad alatt szerzett annyi gólt, mint előtte összesen a szezonban.

A Brassó a második felvonásra sem tudta rendezni a sorokat, 51 másodperc után Macaulay növelte a MAC vezetését, majd bő másfél perc után Somogyi is betalált emberelőnyből. A hazaiak kihagytak egy fórt, majd a 37. percben Brown kettős emberelőnyben szerzett újabb gólt, eldöntve a meccset.

A Brassó próbálkozott becsülettel, de ezúttal a szépítés sem jött össze, az utolsó harmadban pedig Orban állította be a végeredményt.

A MAC sorozatban harmadszor jutott be a bajnoki döntőbe. A másik ágon a DVTK Jegesmedvék 2-0-s előnyből folytatja a Csíkszereda elleni párharcot.

ASC Corona Brasov (román)-MAC Budapest 0-6 (0-2, 0-3, 0-1)
A párharc végeredménye: 4-0 a MAC javára

Nyilatkozat

Strenk Hunor, Brassó, másodedző: „Először is elnézést kell kérnünk a szurkolóinktól a mai meccsért, tudom, hogy két győzelmet vártak a két hazai találkozón. A legfontosabb, hogy a legjobb négy között végeztünk. Most egy kis pihenő után a román bajnokságra fókuszálunk. A jó dolgokra kell gondolnunk, és összetartanunk a szurkolókkal a szezon hátralévő részében.”

Majoross Gergely, MAC: „Jól játszottunk, minél előbb le akartuk zárni a meccset. A fiataljaink két gólt szereztek, és utána is ugyanúgy folytattuk, koncentráltak voltunk végig. Úgy érzem, az ellenfelünk elvesztette a hitét, utána csak a meccs végét várta mindkét csapat. Örülök, hogy sérülések nélkül ért véget a találkozó.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV