Fegyelmi eljárást indult Hári János nyilatkozata ügyében 

2023.01.31. 20:51 |

Az MJSZ Fegyelmi Bizottsága csütörtökön hozza meg határozatát.

Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 játékosa a vasárnapi Magyar Kupa-döntő harmadszünetében adott televíziós interjúban a játékvezetésről is beszélt. A Játékvezetői Munkacsoport vezetője már a mérkőzés alatt hivatalosan jelezte a Fegyelmi Bizottság elnökénél az eljárás kezdeményezését a nyilatkozattal kapcsolatban. A testület a mérkőzés másnapján a játékost foglalkoztató sportszervezetet tájékoztatta az eljárás megindításáról, a fegyelmi vétség elkövetésének gyanújáról. 

A Sportfegyelmi Szabályzat 3. § (1) f) aa) alapján „fegyelmi vétséget követ el az, aki nagy nyilvánosság előtt az emberi méltóságot sérti. Azt a versenyzőt, vagy sportszakembert, aki a jégkoronggal összefüggésben bárkit nyilvánosan, súlyosan becsületsértő kifejezésekkel illet, az ellenfél versenyzőit, saját játékostársát, az edzőket, sportvezetőket, illetve a versenyrendszert kiíró szövetség, és az abban résztvevő sportszervezetek sportszakembereit illetően, fegyelmi felelősségre kell vonni.” A Sportfegyelmi Szabályzat 3. § (2) szerint „különösen súlyos sportszerűtlenségként értékelendő a versenybíróság és a játékvezetők sértegetése.” 

Az ügyben jelenleg információgyűjtés zajlik. A Fegyelmi Bizottság minden körülmény megismerése után a csütörtöki ülésén hozza meg határozatát. 

Az MJSZ elkötelezett a versenyrendszer és szereplői védelme, valamint a sport tisztasága mellett. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV