Csata a felsőházért

2017.12.16. 12:13 |
A DAB a Csíkszereda ellen folytatná győzelmi sorozatát, az Újpest pedig visszavágna a Brassónak az Erste Liga szombati játéknapján.

Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda 18.00

A sorozatban tíz győzelmet arató Dunaújváros a Csíkszeredát fogadja. Az eddigi három találkozóból kettőt a Sportklub nyert meg, igaz, a legutóbbi alkalommal a DAB idegenben diadalmaskodott. A két csapat tabellaszomszéd, hiszen az Acélbikák a harmadik, míg a Csíkszereda a negyedik helyen áll, és a különbség egy pont, igaz a székely együttes három meccsel többet játszott.

„Ez az év egyik legfontosabb mérkőzése, növelhetnénk az előnyünket, úgy, hogy három mérkőzéssel kevesebbet játszottunk. Nagyon jó emberelőnye van a székelyeknek, így a szokásosnál is fegyelmezettebben kell játszanunk. A koronggal jól és okosan kell bánnunk, mivel nagyon veszélyesek, gyors kontrákat vezetnek, és kegyetlenül megbüntetik a védekező harmadban ejtett korongvesztéseket. Nagyon remélem, hogy hasonló mentalitást és teljesítményt látok, mint a Fehérvár ellen” – mondta Jason Morgan, a DAB edzője.

A Sportklubba visszatérhet Peter Fabus eltiltása után. Szükség is van a friss erőre, mert a csapat hosszabbításos csatát nyert meg pénteken este a Fradi ellen.

UTE–ASC Corona Brasov 18.30

A szintén a felsőházba igyekvő Újpest az idegenben gyengén szereplő Brassót látja vendégül. A Farkasok pénteken a Fehérvár ellen nyertek először rendes játékidőben vendégként, korábban nem sok babér termett nekik. A Brassó már rabolt pontot Újpestről ebben az idényben: novemberben hosszabbításra mentették a meccset Patrik Polc remeklésének köszönhetően.

Szilassy Zoltán, az UTE edzője a hétközi kupameccsen több fiatalnak is lehetőséget adott, így reméli, hogy szombaton frissebbek lesznek a játékosai. A tréner a három pontot nevezte célnak, ez azért is fontos lenne, hogy az Újpest visszavágjon a decemberi 5-2-es brassói vereségért.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV