Az UTE nyolcat lőtt Brassóban

2024.03.02. 20:30 |

Az újpestiek már az első harmad után 4-0-ra vezettek.

A hazaiaknál Tőke, a vendégeknél Rajna kezdett a kapuban. A brassóiaknál Gliga a szezonbeli első Erste Liga-találkozóját játszotta. A mérkőzést a minél jobb alapszakaszhelyért küzdő újpestiek indították jobban, de a Coronának is megvoltak a lehetőségei. A lila-fehérek a 7. percben kétszer is betaláltak, előbb Saarelainen, aztán 23 másodperccel később Coatta révén. A 14. minutumban Kiss Patrik korongot szerzett, lőtt, Tőke hiába védett, Just érkezett a kipattanóra és meglőtte a harmadik UTE-gólt. Tizenöt percnyi játék után már 0-4 állt az eredményjelzőn, Metsavainio kapu mögüli passzát Nyquist verte be.

A második felvonás 11. másodpercében eljött a mérkőzés első kiállítása, az újpestiek játszhattak öt a négy ellen, sőt 53 szekundummal később már kettős fórban voltak a vendégek, amivel éltek, miután Nyquist bombája átjutott Tőkén. Nem sokkal később kapust cserélt a Corona, Polc érkezett a vasak közé, ezt követően kiegyenlítetté vált a játék képe, Rajnának sokkal több feladata akadt, mint azt megelőzően. A meccs közepén emberelőnybe kerültek a hazaiak, kihasználták, Kóger zárta sikerrel a korongjáratást. A harmad hajrájában öt a négyre támadhatott az UTE, sikerrel járatták a pakkot, Silfver avatta fel Polcot. A szünet előtt újabb újpesti találat jött, Tornyai szerezte meg egy pontos kapáslövésből a szezonbeli második gólját, így a csapatok 7-1-es lila-fehér előnnyel vonultak a második szünetre.

A harmadik harmad a kapusokról szólt, Polc és Rajna is remekelt a vasak között. Úgy tűnt, nem születik gól az utolsó játékrészben, ám a véghajrában Just gólra váltott egy újpesti fórt. Az UTE 8-1-re győzött, kedden a BJAHC otthonában zárja az alapszakaszt. A Corona számára véget ért a szezon első fázisa, második kiemeltként várhatja a rájátszást.

Corona Brasov–UTE 1-8 (0-4, 1-3, 0-1)

Markus Juurikkala vezetőedző, UTE:

"Természetesen örülünk a három pontnak, a győzelemnek és a lőtt gólok számának. Az elmúlt mérkőzéseken nem azon a szinten játszottunk, amelyiken szeretnénk, most akartunk egy kis választ adni minderre. Megmutattuk, hogy tudjuk játszani a hokit, ráadásul azon értékek és elvek mentén, amiben hiszünk. Ma a srácok nagyon-nagyon jó munkát végeztek. Hosszú az út Brassóig, és most értéket adtunk ennek a hosszú útnak, ez jó érzés. Még van egy meccs kedden, aztán jön a rájátszás, a legfontosabb meccsekkel, és a legizgalmasabbakkat. Minden játékos, edző és szurkoló ezt várja a legjobban. A legjobbunkat akarjuk majd nyújtani."

Dave MacQueen vezetőedző, Corona Brassó:

"Ez nem volt valami szép, de valójában egy kis pihenőt akartunk azoknak a játékosoknak adni, akik kisebb sérülésekkel bajlódnak, és olyanoknak lehetőséget adni, akik eddig keveset játszottak. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy megnézzük, kire számíthatunk a rájátszásban. Le fogunk ülni, és meg fogjuk beszélni a mait, aztán megyünk tovább az utunkon. Nagyon jó alapszakaszt zártunk, amit a mai eredmény ellenére sem szeretnék elvenni a játékosoktól, elvégre nagyon keményen dolgoztak minden este, tették a dolgukat, ez eredményezte a második helyet. Most nincs itt az ideje annak, hogy negatív legyek. Készen kell állnunk majd péntekre, edzünk majd sokat, elő fogunk állni a megfelelő játéktervvel."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV