A Négyes Döntő legjobbja: Sean Escobedo

2017.01.30. 01:22 |

20 év után ismét budapesti csapat nyerte a Magyar Kupát, miután a MAC először hódította el a trófeát azóta, hogy visszakerült a magyar jégkorong élvonalába. A Magyar Kupa elődöntői és döntője során a MAC védője, Sean Escobedo góllal és három gólpasszal a négyes döntő legjobb játékosa lett.

Az elmúlt évben a Fehérvár kapusa, Rajna Miklós érdemelte ki ezt a címet, ezúttal egy védőjátékoson volt a sor. Sean Escobedo az elmúlt időszakban a MOL Ligában is rendszeresen javította a kijelző mutatóját találataival, és sikerült ezt a formát a Magyar Kupa záróakkordjaira is átmentenie.  A New Yorkból származó játékos junior éveiben az EJHL-ben és az USHL-ben játszott, ahol olyan későbbi NHL-játékosok is bontogatták szárnyaikat, mint Anthony Bitetto vagy Chad Ruhwedel. Escobedo később a Boston University-n is NHL-sztárokkal játszott, így Kevin Shattenkirk, David Warsofsky és Nick Bonino mellett pallérozódott. Egyetemi csapattársa volt Zach Cohan és Ryan Ruikka is – ezek a nevek pedig a MOL Liga fanatikusoknak is ismerősen csenghetnek. Három ECHL-ben és AHL-ben töltött szezon után döntött úgy a játékos, hogy Európába költözik, a nyáron pedig aláírt a MAC-hoz.

Nagyon termékeny voltál a támadó oldalon is mind az elődöntőben, mind pedig a döntőben, védőként pedig szerdán és a döntőben is mindössze 1-1 gólt engedtél be. Mi volt a siker kulcsa?
Nagyon jó volt a taktika, amelyet az edzőinktől kaptunk, igyekeztünk támogatni egymást, mindig a megfelelő lenni, biztonságosan, okosan játszani. Amikor így tudunk mindent kivitelezni, az ellenfél védekezése kinyílik – nem csak előttem, az egész csapat előtt.

Képesek lesztek a kupagyőzelemből származó lendületet megtartani a MOL Liga szezon utolsó mérkőzéseire és a rájátszásra is?
A mai estét szeretnénk kiélvezni, de utána vár ránk a Fehérvár és szeretnénk az alapszakaszt erősen befejezni, majd tovább vinni a lendületet a rájátszásba is.

Ha visszanézel a szezonra, azt kaptad a MAC-tól, amit akkor vártál, amikor úgy döntöttél, hogy ide igazolsz?
Amikor aláírtam a szerződést, arra számítottam, hogy jól fogom magamat itt érezni. A csapat remek és jó időre sikerült összeszoknunk, hiszen továbbjutottunk a rájátszásba is.

Ha felmerülne a lehetősége annak, hogy a következő szezonra ismét visszatérj ide, jönnél?
Oh igen, NANÁ! :)

Ajánlanád Magyarországot korábbi ECHL-es vagy AHL-es csapattársadnak is?
Persze, Európa már önmagában véve remek tapasztalat, és nem nagyon tudtam, mit várjak Magyarországtól, de remekül érzem magamat itt, szuper minden.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV