A negyeddöntő legjobb játékosa: Kovács Bronson

2017.02.28. 00:27 |

Az idei MOL Liga rájátszás első fordulója a bajnokság eddigi történetének legizgalmasabb negyeddöntőit hozta. Ez azt is jelenti egyben, hogy több olyan játékos volt, aki megérdemelte volna a forduló legjobbjának járó címet – Keegan Dansereau és a két Jesse a Debrecentől, vagy Ladislav Sikorcin az UTE-ból, csak hogy néhányat említsünk közülük. Az öt mérkőzésen lőtt négy jól időzített góljával, valamint kemény védekezésével Kovács Bronson lett a negyeddöntők legjobb játékosa.

Kovács Bronson Zoltán Sault Ste. Marie-ben nőtt fel, Kanadában, ahol kiskorától kezdve jégkorongozott – egészen junior éveinek végéig itt pallérozódott. Játszott a Soo Thunderbirds csapatában a NOJHL-ben is, ahol védőpárja a jelenleg a Boston Bruins keretét erősítő Colin Miller volt. A Hobart Collage színeiben szerepelt az NCAA divízió 3-ban, ahol végzősként a csapatkapitány lett. Miután lediplomázott, egyből a MOL Ligába igazolt, hiszen keszthelyi nagyapja révén magyar állampolgár. A bajnokságban töltött első szezonja után költözött Budapestre és szerződött a MAC-hoz. Edzés után beszélgettünk vele.

Egy öt mérkőzéses sorozat és az azt követő pihenő után is meglesz még a lendület az elődöntőkre?
A rájátszás mindig hosszadalmas, és ha éppen jut néhány plusz pihenőnap a kikapcsolódásra és a sérülésekből való felépülésre, az mindig jól jön, főleg, ha a következő ellenfél hét meccses sorozatot tud maga mögött és egy nap pihenővel utazik Budapestre.

Ez a debreceni csapat nem ugyanaz már, mint az elmúlt szezonban. Jelent számodra extra motivációt, hogy korábbi gárdád ellen lépsz majd pályára?
Elég kiegyenlített párharc lesz, nagyon magas színvonalon játszunk mi is idén. Nem kell egy-két játékosra hagyatkoznunk, mindenki remekül illeszkedik a csapatba és hozzá tudja tenni a magáét, igazi csapatjátékot hozunk. Mivel már a rájátszás második fordulója jön, már most nagyon motiváltnak érzem magamat. Tavaly nagyon jó volt Debrecenben játszani, de ez most másik szezon, és én egy új csapattal szeretnék bajnokságot nyerni.

Kanadai-magyar vagy, aki novemberben debütált a magyar válogatottban. Gyakran felhozták a tengerentúlon magyar származásodat, vagy Kanadában, ami kultúrák olvasztótégelye, nem volt ebből problémád?
Ahonnan én származom, valóban igazi olvasztótégely, a legtöbben Olaszországból emigráltak és olasz származásúak, csak egy maréknyi magyar családról tudok: mi voltunk csak Kovácsok, de voltak még Hildebrandok és Nagy család is. Gyerekkoromban így inkább az olasz gyökereim voltak előtérben, hiszen olaszok sokkal többen voltak. Ez a két év, amit itt töltöttem eddig, hihetetlen, hatalmas élmény felfedezni ezt a kultúrát és a magyar konyhát, megismerkedni a nagypapám családjának kulturális hátterével. Remek a hoki is itt, örülök annak, hogy lehetőséget kaptam bemutatkozni a magyar válogatottban a novemberi nemzetközi szünet során, és remélem, hogy sikerült lenyűgözni néhány embert a teljesítményemmel, és ismét pályára léphetek majd.

Mi volt a legfőbb oka annak, hogy a MAC-hoz igazoltál az elmúlt nyári szünetben?
Nyáron átgondoltam a lehetőségeimet. A MAC még csak a második szezon óta szerepelt akkor a ligában, igazi mintacsapatnak tűntek és most is úgy látszik, hogy igyekeznek mindent a legjobban csinálni. Hallottam nagyszerű dolgokat volt MAC játékosoktól és olyanokkal is beszéltem, akik nem akarnak Budapesten élni. A szezon végén beszélgettem Majoross Gergellyel és úgy látszott, minden klappol. Én egy új kezdetre vágytam, hálás vagyok érte, hogy megkaphattam ezt, és remélem, hogy tovább fejlődhetek itt.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV