A MAC hódította el a Szuperkupát

2018.09.09. 22:26 |

Izgalmas, színvonalas mérkőzést hozott a Roland Divatház Szuperkupa, amelyen a MAC Újbuda 3-2-re győzött a Fehérvár AV19 ellen

Mindkét együttes szurkolói szép számmal képviseltették magukat a Tüskecsarnokban, és remek hangulatot teremtettek. A korongbedobást Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere végezte el a Roland Divatház Szuperkupa előtt.

Nagy iramban kezdődött a meccs, már az első percben mindkét együttes helyzetet alakított ki. A visszatérő Sofron Istváné volt a találkozó első kiállítása, majd néhány másodperccel később Nagy Krisztián is leült. A 4 a 4 elleni játék a MAC-nak ment jobban, Mac Carruth előbb még Cameron Burt lövését tudta védeni, de a 3. percben már tehetetlennek bizonyult: védelmi hiba után Bodó Chrishez került a korong, megszelídítette, és higgadtan belőtte (1-0).

A másik oldalon Bálizs Bencének is akadt dolga, de Sofron újabb büntetése alatt ismét a MAC volt a jobb, és Carruth spárgázása mentette meg a fehérváriakat az újabb góltól. A másik oldalon Bálizst fejen találta egy korong, majd Tomás Klempa fonákkal próbálkozott, de nem tudott betalálni. Nem úgy Orbán Brance, akinek a lövése becsúszott a fehérvári kapus mellett a 10. percben (2-0).

Felpörgette a játékot a Fehérvár is, kemény, tekintélyt parancsoló ütközésekkel és sok lövéssel próbálkozott. Terbócs István kapott büntetést, és ezt sikerült kihasználniuk a vendégeknek, akik egy szépen kijátszott akció végén Hári János találatával szépítettek három perccel a harmad vége előtt (2-1).

A második harmadot a MAC kezdte aktívabban, és Orbán közel járt a második góljához, de az oldalhálót találta el. Nagy Krisztián kapott ismét két percet, ám ezt átvészelték a fővárosiak, majd kiegészülve újra magukhoz ragadták a kezdeményezést, és többször eljutottak Carruth kapujához, a legnagyobb lehetőség Langkow előtt adódott. Bálizsnak is volt dolga, Harty löketét kellett hatástalanítani.

Nagy volt az iram, nem volt üresjárat. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de mindkét kapus jól teljesített. A hajrát a MAC nyomta meg jobban, előbb Jared Brown tesztelte rövid időn belül kétszer a fehérvári kapust, majd Dansereau közeli pöccintése ment kevéssel mellé.

Dudás Jesse kapott 2 percet a harmadik felvonás elején, az emberelőnyben pedig a Fehérvár közel járt az egyenlítéshez, de Kóger lövését szép mozdulattal fogta Bálizs. Az EBEL-résztvevő játszott fölényben egyenlő létszámnál is, és sok lövéssel kísérletezett, ám a MAC gyors megindulásai is veszélyesek voltak.

Az 50. percben aztán újabb gólt szerzett a fővárosi alakulat: Dudás remek passzal találta meg a kapu előtt álló Bodót, akinek első próbálkozása még kijött a kapusról, de másodjára már nem hibázott (3-1).

Két perccel később közelebb zárkózott a Fehérvár egy remek egyéni megmozdulás révén. Erdély lépett ki, Macaulay nem tudta akadályozni, elhúzta a kapus mellett is a korongot, és még pont be tudta lőni, mielőtt elesett volna (3-2).

Az utolsó percekben nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a fehérvári csapat, még a kapust is lehozták, de a MAC önfeláldozóan védekezett, és megnyerte a meccset.

A MAC története során először hódította el a Szuperkupát.

Roland Divatház Szuperkupa:
MAC Újbuda-Fehérvár AV19 3-2 (2-1, 0-0, 1-1)
gól: Bodó (3., 50.), Orban (10.), illetve Hári (18.), Erdély (52.)

Majoross Gergely, MAC Újbuda, vezetőedző: „Lényeges volt, hogy jó tempójú legyen a meccs, ez a legfontosabb, amit meg kell tudnunk ugrani a szintlépés közben, hogy magasabb az iram, kevesebb az idő és a hely. A meccs nagy részében jól tudtunk játszani, de a végére némileg fogyott az energiánk, ami ilyenkor még rendben van, bár engem elgondolkodtat, hogyan tudjuk majd ezt minden héten háromszor csinálni. De van bennünk tartalék, a fiataljaink is játszhatnak többet, és az Extraligában sem lesz minden ellenfél olyan, mint a Volán.  Erősségünk, hogy az elmúlt két évből jó alapunk van, amire tudunk építeni.”

Hannu Järvenpää, Fehérvár AV19, vezetőedző: „A kapuk előtt veszítettük el a mérkőzést, jól játszott az ellenfél. Vannak tapasztalt, de fiatal játékosaink is, akik most picit többet hibáztak. Tanulni kell a hibákból, ez hozzátartozik a fejlődéshez.”

Gyerehokizni