A hét játékosa: Keegan Dansereau

2016.12.01. 18:45 |

Miután Dunaújváros a mezőny második felében végzett tavaly, idén ismét az élbolyt célozta meg, ennek eléréséért pedig az elmúlt játékhéten mindent meg is tett. Kétszer győzött 6-3-ra hazai pályán, a Csíkszereda mellett a MAC Budapest skalpját is megszerezte. A DAB légiósa, Keegan Dansereau három góllal és három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez, így ő a hét játékosa a MOL Ligában.

Dansereau a kanadai Saskatoonban született, a bantam drafton az első körben vitte el a Calgary Hitmen, junioréveit a WHL-ben töltötte. Ebben az időszakban olyan későbbi NHL sztárokkal játszott együtt, mint Ryan Getzlaf, Martin Jones, vagy Andrew Ladd, de itt találkozott például Jesse Dudással is. Profi karrierjét is Észak-Amerikában kezdte, majd Európába igazolt, ahol Svédország volt az első állomása, onnan jött a MOL Ligába, ahol a DVTK Jegesmedvék együttesét erősítette az elmúlt két évben, vagyis két bajnoki címet is ünnepelhetett a miskolci gárdával. Az elmúlt nyáron érkezett a Dunaújvárosi Acélbikákhoz.

Az elmúlt héten Dunaújváros hazai pályáján idén másodjára győzte le a MAC Budapestet és Csíkszereda ellen is otthon tartotta a három pontot. Mi volt a siker kulcsa?

Tartottuk magunkat a taktikánkhoz és csapatként játszottunk. Amikor ettől eltérően teszünk, szenvedni kezdünk, de ezeket betartva nagyon jó csapat tudunk lenni.

Jelenleg vezeted a MOL Liga kanadai táblázatát, milyen Azari Zsolttal és Justin Cseterrel egy sorban játszani idén?

Jól működünk együtt, mindegyikünk hozzátesz valamit a sor egészéhez, ez sikeressé tesz minket együtt. Ez remélhetőleg így marad az év további részében is.

Két sikeres év után távoztál a DVTK-tól idén nyáron, mi hozott Dunaújvárosba?

Azt hiszem, ideje volt egy váltásnak. Dunaújváros vezetőedzője, Lee Gilbert keresett meg, sokat beszélgettünk a nyár során. Láttam, milyen típusú srácokat igazoltak le és egy friss lehetőséget láttam abban, ha itt folytatom.

Ez tehát a harmadik szezonod a MOL Ligában, hogy látod, mennyit változott a játék szintje ezalatt?

A játék szintje jó! Úgy gondolom, a liga teljes egészében egyre jobb minden évben!

A WHL kétség kívül a világ egyik legjobb juniorligája, milyen volt Getzlaffal és Laddel játszani és ki volt a legkeményebb játékos, akivel találkoztál?

Getzlaf nagyon rendes ember és az egyik legjobb játékos, akivel volt szerencsém egy csapatban lenni! Azt hiszem, a leginkább megfélemlítő és kemény játékos, aki ellen játszottam, az Dustin Byfuglien lehetett.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV