A hét játékosa: Adorján Attila

2016.10.07. 15:25 |

A DVTK letudta szezonbeli első romániai túráját, amelyről hármas győzelemmel tért haza, köszönhetően többek között a bravúros kapusteljesítménynek. A címvédő 5-2re győzte le Galacot, Csíkszeredát 4-1-re, Brassót pedig 1-0 arányban. A három mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján e hét játékosa Adorján Attila lett.

A csupán 19 éves Adorján Attila a bajnok csapat kezdő kapusa. A csíkszeredai születésű hálóőr a tavalyi szezon elején szegődött Miskolcra és a szezon nagy részében fogta a lövéseket, csupán a rájátszásban érkezett és vette át helyét Gyenes Dávid. Az elmúlt nyáron Gyenes Debrecenbe szerződött, a DVTK menedzsmentje pedig légiós szerződtetése helyett Adorjánba és másik fiatal hazai kapusába, Kiss Bencébe fektetett bizalmat. A túra három mérkőzése alatt háromszor talált utat a pakk Adorján hálójába, 95,4%-os hatékonysági mutatóval zárt, vele beszélgettünk.

Hogy élted meg a múltheti túrát? Mivel csíkszeredai vagy, hozzászoktál már ehhez a hosszú úthoz, de kétségtelen, hogy megterhelő volt az egész csapat számára.

Nagyon hosszú volt a múlt hét, sokat utaztunk, de a fiúk ennek ellenére nagyon jól játszottak. Mindenkinek az energiaszintje rendben volt, nem volt gond a fáradtsággal sem. Még úgy sem, hogy nagyon sokat játszottunk hátrányban.

Mindhárom meccsen megadtad az esélyt a csapatodnak a győzelemre és végül sikerült is behúzni a kilenc pontot. Hogy értékeled a személyes teljesítményedet?

Azért sikerült ilyen jó teljesítményt nyújtanom, mert a fiúk mindenben segítettek, nagyon sokat blokkoltak és a védekezésben is nagyon kevés hibával játszottak. Megkönnyítették a dolgomat amiben csak lehet.

Majd’ minden MOL Ligás csapatnál történtek jelentős változások és idén is két csapattal bővült a mezőny. Mit gondolsz az idei MOL Ligáról?

Erősebb az idei bajnokság mint a tavalyi. Több csapat nagyon megerősödött, mint pl. a Dunaújváros vagy a Ferencváros, mindenkivel nehéz mérkőzéseket játszanunk. Persze minden csapatnak vannak hullámvölgyei is, de összességében erősödött a bajnokság. A mi célunk továbbra is az, hogy megvédjük a címünket.

Némileg átalakult a DVTK együttese is, milyen a hangulat az öltözőben idén?

Az öltözőben remek a hangulat. Játékban mindig van hová fejlődni, de nagyon jó a csapat és rendkívül örülök neki, hogy ebben a klubban játszhatok.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV