A GYHK hetet lőtt a Sportklubnak

2023.10.15. 19:52 |

A csíkiak hiába vezettek, a címvédő nagy arányú győzelmet aratott.

Hiába kezdett jól, s produkált remek első játékrészt Csíkszereda, a GYHK még a nyitó harmadban kiegyenlített, majd rendkívül simán 7-1-re kiütötte a Sportklubot a székely derbin – ez egyben azt is jelenti, hogy Bradlay Gratton alakulata továbbra is nyeretlen az idei szezonban.

Hazai oldalon Imre Patrik hiányában Kozma lépett fel Horvath bekkpárjává a harmadik egységbe. Visszatért Tranca, aki szintén a harmadik ötösben centerezhetett Szigeti és DiDiomete között. Csiszerre ezúttal a negyedik sorban számított Szilassy Zoltán. Vendég oldalon Bradley Gratton alaposan megkeverte a lapokat: Masonius eggyel visszább lépett a második szekcióba, helyét Ferencz-Csibi vette át a kezdő egységben, aki Riccivel alkothatott egy védőpárost. Az első fogat támadószekcióját ezúttal a McNally-Milan-Brown trió alkotta, Becze ma este a harmadik sorban kapott szerepet, Reisz pedig a negyedikben. Rokaly Szilárd nem öltözött be a mérkőzésre. Rinne és Adorján álltak a vasak között.

Remek tempójú, igazi oda-vissza hokival kecsegtetett a székely rangadó első húsz perce. A Gyergyó kezdett jobban, Adorjánnak néhány könnyedebb védést be kellett mutatnia rögtön az első percekben. A harmad derekán Sylvestre lövésébe Masonious vetődött bele hősiesen, néhány pillanattal később Brown ugorhatott ki szólóban, a korong már Rinnén is túljutott, de a hálóőr és a bekkek együttes erővel végül elhárították a veszélyt. Felpörögtek az események, egy gyönyörű centerezés után Orban nézhetett farkasszemet Adorjánnal, a vendégek hálóőre nagyot fogott. Az első vendégfór rögtön gólt eredményezett a 10. percben: a Sportklub rendkívül kompakt módon játszotta meg az emberelőnyt, az elképesztően nagy nyomást nem lehetett kivédekezni – végül Szkacskov vette észre a hosszú kapufánál lesipuskás módjára helyezkedő Beczét, a csíkiak 20-asa pedig közelről a gólvonalon túlra pofozta a pakkot (0-1). A 13. percben újra a szeredaiak veszélyeztethettek előnyben, viszont Sylvestre-ék léphettek ki kettő az egyben, a kanadai kiválóságnak ezúttal nem volt szíve leadni a korongot, s mellépuffantotta az ordító lehetőséget. A 17. minutumban a Gyergyószentmiklós került emberfórba, Sylvestre tanult előző hibájából, s lövés helyett ezúttal az átadást választotta. A kanadai cselgép a bal oldali bedobókörből egy zseniális no-look passzal hozta helyzetbe a túloldalon álldogáló Orbant, a gyergyóiak gólfelelőse pedig megszerezte idei 10. találatát (1-1). A hátralévő időt nagyon megnyomta Szilassy Zoltán alakulta, Adorján jól állta a sarat.

A középső etap elején kihasználatlanul maradt egy csíki emberfór, amit rögtön megbosszult a GYHK: a 25. percben Szigeti vette át a pakkot a felezővonalnál, s egyedül bevágtatott a támadóharmadba, majd távolról, egy irgalmatlanul nagy bombával kipókhálózta a felsőt – a csíki védelem talán nem gondolta, hogy onnan rázúdítja a 24 éves csatár (2-1). A harmad közepén Becze léphetett ki remek sebességgel szólóban, Rinne a lepkéssel hatástalanította a rávezetést – immár másodszorra a mérkőzésen. A 34. minutumban újra kihasználta emberelőnyét a Gyergyó: a kapu előtéréből Vincze kaparta ki valahogy a korongot, s miután újrakezdődött a figura, a magyar válogatott támadó Sylvestre lövésébe tette bele mesterien az ütőjét – Adorjánnak esélye sem lehetett hárítani (3-1). Csak úgy, mint az első húsz percben, a záró dudaszó előtti periódust újra megnyomták a hazaiak, Adorján elképesztő lélekjelenléttel tartotta meccsben csapatát.

A záró felvonás első percében Szilassy Zoltán legénysége berámolta negyedik gólját is: a védőharmadban Jalonen tolta tovább Bodóhoz kiváló ütemben a korongot, amivel a csatár meg is iramodhatott, – ezzel egyidejűleg a túloldalon Orban végig tüzelőállásban várakozott – a piros-fehérek 91-ese a kapu közelében fonákjára tette a pakkot, s gyönyörűen a hosszúba helyezte a játékszert (4-1). A remek kezdés ellenére szétesni látszott a Sportklub, a 49. minutumban Haaranen próbálkozásába Császár egy leheletfinom mozdulattal tette bele az ütőjét, s négy gólosra növelte a differenciát (5-1). Császárék sorát lehetetlen küldetés volt tartani az este folyamán, 5 perccel később Jalonen palánkról visszapattanó lövését Haaranen juttatta be a ketrecbe éles szögből (6-1). Alig több mint három perccel a vége előtt Bodó használt ki közelről egy emberelőnyt, s állította be a találkozó végeredményét (7-1).

A biztató első játékrész ellenére csúnya pofonba szaladt bele idegenben a Csíkszereda. Mindkét erdélyi alakulat október 19-én lép jégre legközelebb: Szilassy Zoltánék az eddig hibátlan újpestiekkel vívhatnak rangadót hazai pályán, a csíkszeredaiak pedig a DVTK Jegesmedvéket fogadják majd a Vákárban.

Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője:

"Az a jó, hogy a nyolcból hét gól a miénk volt, és tagadhatatlan, hogy az idei legjobb meccsünkön vagyunk túl. Minden játékelemben felülmúltuk az ellenfelet, és ez azért érdekes, mert amúgy jól játszott a Sportklub. Mindig azt szeretem, ha három kapott gól alatt tartjuk az épp aktuális ellenfelet, ahhoz pedig, hogy ez a Szereda ellen sikerüljön, akiket ráadásul egy gólon tartottunk, bizony kell egy jó kapusteljesítmény és egy jó egyensúly a támadó és a védekező játékunkban. A negyedik gól, azt hiszem, kedvét szegte az ellenfélnek, elvesztette a hitét a Csíkszereda, illetve azt láttam, hogy amikor próbáltak mögénk lépni és hosszú passzokkal elugrani, a lábaink is jobban mentek."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV