A BJAHC legyűrte a FEHA19-et

2024.03.03. 20:04 |

Szoros csatában sorozatban negyedik sikerét aratta Kangyal Balázs együttese, amivel megelőzte a Sportklubot a tabellán.

A BJAHC és a FEHA19 két napon belül másodjára csapott össze egymással. Pénteken 1-0-ra nyert Kangyal Balázs csapata az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ezúttal pedig Káposztásmegyeren feszült egymásnak a két gárda, az alapszakasz második fázisának utolsó előtti játéknapján. Erősen kezdett a FEHA: a 2. percben Csollák lövésébe a kapu előtt belekapott Fekete Alex, a korong pedig Farkas mögött kötött ki (0-1). Nem sokkal később Dobos nagy helyzetben mellélőtt. A 7. percben válaszolt a BJAHC: Galoha csodás egyéni akciója végén centerezett Mozerhez, aki könnyedén fejezte be az akciót (1-1). A 10. minutumban már a hazaiak vezettek: Nagy tette oldalra a korongot, Dóczi bombája pedig átcsúszott Melnyicsuk lábai között (2-1). Falus büntetésénél nem tudtak igazán veszélyesek lenni Galoháék. A 15. percben Sági visszakészítését Molnár habozás nélkül lőtte el, a vasról pörgött le a korong. Culiginnak akadt még két nagy helyzete a harmadban, a másik oldalon Keresztes Zsombor lőhetett volna gólt, de maradt a 2-1.

Az első harmadhoz hasonlóan a második elejét is megnyomta a FEHA, beszorították a BJAHC-t – Blasko ziccerben éppen csak mellé húzott fonákkal. A 25. percben Galoha és Németh Zalán akaszkodtak össze, mindkét játékost kiállították, egyenlő létszámban folytatták a csapatok. Ulamec helyzeteinél Farkasnak kellett figyelnie. A 31. percben a hazai kapu előtti hatalmas kavarodás végén nem esett gól, majd az ellentámadást Csollák szabálytalanul akadályozta meg, kisbüntetésért cserébe. Előnyben Culigin lövését és Nagy ismétlését is Melnyicsuk hárította. A 35. percben Schlekmann mindenkit kicselezett, de a kapuba nem tudta behúzni a pakkot. Gól nélküli középső harmad után nyitott maradt minden kérdés.

Harmadjára is a vendég csapat indított veszélyesebben, Zezelj tett vissza egy kipattanót, Farkas nagyot védett. A második Zezelj-Farkas párharcot szintén a magyar kapus nyerte. Tóth Richárd büntetése nyomán először került előnybe a FEHA, ám nem sikerült az egyenlítés. A 48. percben növelte előnyét a BJAHC: Schlekmann Márk lövése átcsorgott a Melnyicsukon – nem a vendég kapus napja volt, a második ilyen gólt kapta (3-1). Zezelj nem adta fel, de harmadik ziccerénél Farkas lekapta a levegőből a korongot. Az 50. percben Mozer kapott kiállítást. Újabb vendég lehetőség, amit már kihasznált Bogdanov mester csapata: Fekete lövése még lepörgött Farkas Rolandról, de Farkas László volt a legszemfülesebb és kapuba segítette a pakkot (3-2). Keresztes Zsombor jobbról leadott kísérletét bárddal tolta ki Farkas. Később Falus kapott két percet, de maradt a 3-2. Egy perccel a vége előtt időt kért Bogdanov, Melnyicsuk is lement, ami fordítva sült el: Schlekmann passzából Mozer talált az üres kapuba, beállítva a 4-2-es végeredményt. Ezzel a sikerrel már biztosan negyedik helyen zárja az alapszakaszt a BJAHC. A második fázist kedden zárja Kangyal Balázs csapata az UTE ellen, a FEHA19-nek egy miskolci vendégjáték maradt.

BJAHC–FEHA19 4-2 (2-1, 0-0, 2-1)

Kangyal Balázs vezetőedző, BJAHC:

"A vesztes meccsek után is elmondom, ha jól játszottunk, így az az igazságos, ha most is elmondom, szerintem még nem volt ilyen rossz első harmadunk, mint ez a mostani. De az egész meccs az egyik legrosszabb volt, amit idén játszottunk. Tíz döntésünkből nyolc rossz volt. Nyertünk, ez jó, de a meccs rámutatott pár dologra, amivel foglalkozni kell. A tavalyi nyolc meccset is beleszámítva, az elmúlt két évben volt tizennégy meccsünk a Fehérvár ellen, és mindet megnyertük, szerintem ez senkinek sem sikerült ebben a ligában, ez elismerendő teljesítmény. Felkúsztunk a negyedik helyre, itt a sansz, hogy ezt kedden meg is tartsuk."

Anatolij Bogdanov vezetőedző, FEHA19:

"Az első 15 percben jól játszottunk, a vezetést is megszereztük. Ezután viszont - ahogyan a fiatal csapatokra ez gyakran jellemző - elhittük, hogy könnyű lesz a meccs. De a BJA ellen sosem könnyű, minőségi játékosaik vannak. A második és a harmadik harmadban is jól nyomtunk ezzel együtt, megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre és akár arra is, hogy visszaszerezzük a vezetést. Mégsem találtuk meg a módját ennek, az ellenfél kapusa kiválóan védett. A jégkorongot gólokra játsszák, ez nem műkorcsolya, ahol a szép kísérletekért is jár elismerés. Gratulálok a BJA-nak és sok sikert kívánok nekik a rájátszásban."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV