Vereség Ausztrália ellen a vb eddig legfontosabb mérkőzésén.

2017.06.29. 16:59 |

Ausztrália ellen lépett pályára a magyar inline válogatott a pozsonyi vb-n, nem kis tétje volt a mérkőzésnek, a győztes a feljutásért, a vesztes a kiesés elkerüléséért folytatja.  Az óceániai csapat nagyon fegyelmezett játékkal 4-2-re nyert.

Öt perc után már vezettünk, Rafaj Attila remek cselek után nagyszerű fonák lövéssel szerzett vezetést. Növelhettük volna az előnyt, de minden kimaradt és a zöld-sárgák is idővel magukra találtak. A negyed második fele már az övék volt, sajnos a 10. percben ki is egyenlítettek (1-1).

A második negyed óriási ausztrál ziccerekkel kezdődött, sokszor már Duschek is verve volt, de az égiek velünk voltak. Többször hibáztunk a kapu előtt, de mindent kihagyott az ellenfelünk. A negyed második felére magunkra találtunk és egyértelműen érett a vezető gólunk. Sajnos gólt 14 másodperccel a félidő vége előtt, gyönyörű akció végén az óceániai csapat szerzett.

A harmadik negyedben túlzott vehemenciával kezdtünk, a 3. percben kitámadtunk, az ellenfél pedig mintaszerűen befejezte a 3 az 1 ellen szituációt (1-3). Megzavart minket a gól, sokszor pontatlanok voltunk, feleslegesen szabálytalankodtunk. Két emberhátrányt is kivédekeztünk, de a támadásaink esetlegesek voltak.

Rosszul kezdődött a záró játékrész is, egy felesleges kiállítást góllal büntetettek az ausztrálok. Maradt 9 percünk, hogy 3 gólt lőjünk. Frissebbnek tűnt ebben a periódusban az ellenfél, fizikálisan és mentálisan egyaránt. Négy perccel a vége előtt Galló Vilmos lőtt gyönyörű gólt. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodtunk ekkor, a maradék 4 percben felállt védelem ellen is remekül játszottunk. Érett az újabb gólunk, lehoztuk a kapust, öt mezőnyjátékossal támadtunk. Az eredmény azonban nem változott. Ausztrália a felsőházban, míg Magyarország a kiesés elkerüléséért folytatja szereplését. Folytatás holnap 15 órától a Lettország- Új-Zéland mérkőzés vesztese ellen.

Gyerehokizni