U18: sima győzelem a vb-rajton

2018.04.14. 21:20 |
A magyar U18-as válogatott magabiztos játékkal 5-0-ra nyert Románia ellen a divízió 1/B-s világbajnokság első körében, Kijevben. Vasárnap az olaszok következnek.

A magyar válogatott a vb első napjának utolsó meccsén lépett jégre a kijevi Sportpalotában. Az ukránok találkozójára kis híján megtelt a csarnok, de a mieink játékát is több százan tekintették meg. A nyitóünnepségen nem vett részt a csapat, hiszen nem sokkal dél után kezdődött, de az osztrák-olasz csatába belenézhettek a játékosok. Már a bemelegítés során csupa elszánt tekintetet lehetett látni.

A divízió 1/B-be feljutó román csapat tizenegy csíkszeredaival, köztük a már az Erste Ligában is 15 meccsen szereplő Eduard Casaneanuval, valamint három Magyarországon szereplő hokissal érkezett.

Az első meccsen a mieink kapuját Gönczi Lajos védte. A magyar együttes aktívan kezdett, az első lehetőség Kozma Ferenc előtt adódott a 2. percben, majd Kovács Sebestyén veszélyeztetett kétszer. Bottal akasztásért kapott kiállítást a román csapat, és a válogatott hat másodperc alatt ki is használta az előnyt a csapatkapitány Szécsi Patrik bombájával a 4. percben (1-0). A vezetés birtokában sem vett vissza Glen Williamson vezetőedző legénysége, és 40 másodperc múlva megduplázta az előnyt, közelről a keret legfiatalabbja, Keresztes Levente kotorta be a korongot (2-0).  

Egy perccel később Seregély Máté ült le a büntetőpadra, és a román csapat szinte először jutott el a kapunkig, de Gönczi védte a távoli kísérletet. Egy plexi lemez kilazulása miatt néhány percre állt a játék, de ez nem zökkentette ki az együttest, és Papp Kristóf eresztett meg bátor lövést. Akadályozásért Pokornyi Dávid is két percet kapott, és ekkor vezette legveszélyesebb akcióját a rivális, amelynek végén Casaneanu a kapuvasat találta el.

Visszatérése után Pokornyi tesztelte Demeter Arnoldot, majd a 12. percben megszületett az újabb magyar találat: Révész szép cselek után a hosszúba lőtt (3-0). Nem állt vissza a magyar csapat, hosszú periódusokra beszorította ellenfelét, de több gól már nem született az első harmadban.

A második felvonást ott folytatta a válogatott, ahol az elsőt abbahagyta: sorra alakította ki a helyzeteket, Horváth László, Révész és Almási Márk is közel állt a különbség növeléséhez. Gönczit háromszor tették próbára az egész harmadban, de magabiztosan védett, és jól akadályozta meg azt is, amikor emberelőnyben egy hiba után rávezették a korongot.

Egy magyar gólt magas bot miatt nem adtak meg a játékvezetők, de ez sem szegte a csapat kedvét, rohamozott tovább. Keresztes többször is ígéretes helyzetben került a kapu elé, de Demeter kifogott rajta. Arról, hogy ne érjen véget gól nélkül a harmad, Révész gondoskodott: az utolsó percben korongszerzés után egyedül vezette rá a kapusra, és ezúttal sem hibázott (4-0).

Az utolsó harmadra sem változott a játék képe, a mieink domináltak, a román csapat pedig hosszú ideig nem is lőtt kapura. Veszélyesek voltak Szécsi távoli bombái, de Almási és Kozma is megtornáztatta a kapust. Az 51. percben Horváth Milán kapott kiállítást, majd nem sokkal később Révész is a büntetőpadra került, és ekkor némileg kijött a szorításból a rivális, ám egy kontra végén, még szimpla emberhátrányban Dézsi Bence megszerezte az ötödik gólt az 53. percben higgadt megoldás révén (5-0).

Az utolsó bő négy percet emberelőnyben játszhatta le a magyar válogatott, miután Andrei Filip kapott 5+20 percet egy durva ütközés miatt. A mieink többször is körbeadogatták a korongot, és a lövések sem maradtak el, még az utolsó másodpercben sem, de több gól már nem született.

A magyar csapat legjobbjának Szécsi Patrikot választották.

A magabiztos kezdés után vasárnap este Olaszország lesz az ellenfél.

Sille Tamás másodedző: Sikeresen megtettük az első lépést a vb-n. Az első meccs egy tornán bármilyen ellenféllel szemben nehéz. Nem volt egyszerű dolgunk, meg kellett küzdeni a pontokért. A meccs nagy részén uraltuk a játékot, több helyzetünk volt, de az ellenfélnek is voltak lehetőségei. Néha hátrányba kerültünk, mert feleslegesen bonyolítottuk a játékot, de összességében több pozitívumot láttunk. Bízunk abban, hogy a folytatásban még fejlődünk, és a végén majd örülhetünk. Az olaszok ellen vasárnap nehezebb lesz, de mi a saját játékunkat szeretnénk ráerőltetni az ellenfélre mindig.

Révész Marcell: Jó volt, hogy a románokkal játszottunk elsőnek, mert a győzelem önbizalmat ad. Jó volt, hogy gyorsan megszereztük a vezetést, utána nem kapkodtunk, nem idegeskedtünk. Jól játszottunk, arra koncentrálhattunk, ahogy mi szeretnénk játszani, és ez fontos, hogy a vb további része is jól sikerüljön. Az olasz csapat erősebb ellenfél lesz, de azt szeretnénk, hogy rögtön az elején kapjuk el a fonalat, és utána áthajtunk rajtuk.

Falus Ádám: Jól kezdtük a meccset, megfelelő volt a tempó, fókuszáltan játszottunk. Azt mondják, a bemutatkozás a legnehezebb, de jól helytálltunk. Ennél is több kell a folytatásban, meccsről meccsre megyünk előre, és remélem, hogy egyre jobbak leszünk.

Keresztes Levente: Ez az első világbajnokságom, jól éreztem magam a meccsen. Az egész csapat jól mozgott, úgy éreztem, a mi sorunk különösen jól ment. A gólomnál szerencsém is volt, mert egy jó lövés után a kipattanót ütöttem be.

Az összeállítás Románia ellen:

Papp, Révész, Keresztes
Kozma, Almási, Kovács A.
Ambrus, Péter, Dézsi
Kovács S., Horváth L., Szűcs/Sárdi

Falus, Ortenszky
Szécsi P., Horváth M.
Seregély, Farkas B.
Pokornyi, Szécsi P.

Gönczi
(Horváth D.)

További eredmények:

Ukrajna-Japán 0-1
Ausztria-Olaszország 2-1

Világbajnokság (kezdés magyar idő szerint)

Április 14., 19:00 Magyarország-Románia 5-0
Április 15., 19:00 Magyarország-Olaszország
Április 17., 19:00 Magyarország-Ukrajna
Április 18., 15:30 Magyarország-Japán
Április 20., 15:30 Magyarország-Ausztria

A keret

1 Gönczi Lajos G DHK 2000
25 Horváth Dominik  G If. Ocskay Gábor JA 2001
   
8 Falus Ádám D Zürich Lions Novitz (SUI) 2001
3 Farkas Botond D Vasas 2001
12 Horváth Milán D If. Ocskay Gábor JA 2001
4 Ortenszky Tamás D Biel-Bienne (SUI) 2002
6 Pokornyi Dávid D UTE 2000
23 Seregély Máté D OHA (CAN) 2000
7 Szécsi Patrik D KMH 2000
   
9 Almási Márk F If. Ocskay Gábor JA 2000
16 Ambrus Gergő F If. Ocskay Gábor JA 2001
14 Dézsi Bence F If. Ocskay Gábor JA 2000
15 Horváth László F/D Győri Nemak-Dana ETO HC 2000
2 Keresztes Levente F MAC 2002
10 Kovács Alex F If. Ocskay Gábor JA 2000
22 Kovács Sebestyén F UTE 2000
11 Kozma Ferenc F DHK 2001
13 Papp Kristóf F Honeybaked (USA) 2001
21 Péter Donát F Augsburg (GER) 2000
17 Révész Marcell F Zürich Lions (SUI) 2000
5 Sárdi Máté F HK Dukla Trencín (SVK) 2001
24 Szűcs Ádám F Augsburg (GER) 2001
    Stáb    
  Glen Williamson Vezetőedző  
  Ondrejcik Rastislav Edző  
  Sille Tamás Edző  
  Tokaji Viktor Edző  
  Vas Márton Edző  
  Jukka Kontsas Kapus edző  
  Ágoston Olivér Fizioterapeuta  
  Berkes Brigitta Fizioterapeuta  
  Papp Péter Erőnléti edző  
  Tornyi Gábor Felszerelés Menedzser  
  Végh Benedek   Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV