U18: Egy lépéssel közelebb a bravúrhoz – Magyarország-Franciaország 3-1

2017.01.11. 21:58 |

A magyar női U18-as válogatott megszerezte első győzelmét a hazai rendezésű I/A csoportos világbajnokságon Franciaország ellen. A hazai gárda a mostani mérkőzésen tudott először gólt szerezni.

Egy kiélezett, szoros, 0-0-val végződő első harmad után a második játékrészben vezetést szereztek a franciák. A mérkőzés közben kezdett eldurvulni, míg az első húsz percben mindössze négy, a másodikban tizenegy a harmadikban pedig tizenkét kiállítás volt összesen.

A harmadik harmadban aztán végre a magyar lányok is megtalálták a góllövő botot, és nem is akárhogy: alig egy perccel Odnoga Lotti egyenlítő találata után Horváth Dominika révén már 2-1-re vezetett Magyarország az 52. percben. A franciák érthető okokból egyre idegesebben és durvábban játszottak, ami nem használt a teljesítményüknek. A 15 éves Váradi Orsolya az 58. percben szólóban indult meg, és egy az egy ellen hatalmas gólt lőtt Anais Aurard kapusnak.

3-1-re győzött Magyarország, a mérkőzés legjobbja magyar részről pedig Odnoga Lotti lett, akihez a mérkőzés legsportszerűbb jelenete is fűződik: a meccs végén ő vigasztalta a francia 12-es számú játékost, Chloé Aurard-t, aki kollégiumi szobatársa. A magyar támadó Chloé Aurarddal és ikertestvérével, Anais Aurarddal együtt a vermonti jégkorong akadémia növendéke, és bár a szobán a csatár Chloéval osztoznak, a legjobb barátnőjének a kapus Anaist tartja.

Ezzel a tizenöt U16-os játékost felvonultató magyar válogatott egy lépéssel közelebb került a mezőnyben bravúrosnak számító bennmaradáshoz, amely nagy valószínűséggel a magyar és a francia gárda között fog eldőlni.

/Fotók: Fodor János/

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV