Magyarország−Mannheim 1-0
Svasznek Bence szövetségi edző döntése alapján ezúttal Monostori Tamás kezdett a kapuban. Az első harmadban mindkét csapat masszívan játszott, a magyarok remekül védekeztek, ennek köszönhetően nem is kaptak gólt, ellenben a másik oldalon képtelen voltak túljárni a vetélytárs kapusának eszén.
A második harmadban is a védekezés dominált, illetve a kapusok kulcsfontosságú védéseket mutattak be. Egyébként az előzetes terveknek megfelelően a meccs felénél Monostorit Pesti József váltotta a kapuban.
Az első és aztán egyetlen gólra a harmadik harmad közepéig kellett várni: Schlekmann Márknak sikerült betalálnia a Mannheim kapujába. A magyar válogatott a folytatásban továbbra is remekül védekezett, s az 1-0-ra megnyert mérkőzés után elmondhatta: zsinórban tizenegy harmadot játszott le kapott gól nélkül. Monostori és Pesti kettősse pedig shutouttal hozta le a döntőt.
Svasznek Bence, az U16-os válogatott szövetségi edzője: Nagyon jól szervezett tornán vettünk részt, amely egy minden igényt kielégítő létesítményben zajlott. Első alkalommal szerepeltünk a Billa-kupán, cseh és német korosztályos top klubcsapatokkal játszottunk, mi a válogatottal érkeztünk, s szerencsére a magyar hoki van már olyan szinten, hogy domináljon egy ilyen tornán. Nagyon boldogok vagyunk, mert a srácok rengeteget fejlődtek az elmúlt héten, napról napra, meccsről meccsre jobbak voltak, megértették, mit akarunk látni tőlük a jégen és ezt végre is hajtották. Csak a legjobbakat mondhatjuk róluk.
A tornával kapcsolatos információk itt érhetőek el.
A Billa-kupán győztes U16-os válogatott kerete és a szakmai stáb:
| Név | Pozíció | Klub |
| Monostori Tamás | K | UTE |
| Ollári Zsombor | K | Bäcken HC (SWE) |
| Pesti József | K | IOGJA |
| Dobmayer Dominik | V | IOGJA |
| Fazakas Erik | V | DVTK |
| Jakabfy Sámuel | V | Győri ETO |
| Kóger Balázs László | V | IOGJA |
| Mayer Martin | V | MAC Budapest |
| Nemes Domonkos | V | UTE |
| Tornyai Mátyás | V | MAC Budapest |
| Csollák Márkó | Cs | MAC Budapest |
| Csölle Dániel Zoltán | Cs | Pesterzsébeti HC |
| Galajda Zsombor | Cs | DVTK |
| Hódi Krisztián | Cs | Pesterzsébeti HC |
| Horváth Pál | Cs | Győri ETO |
| Karda Norbert | Cs | Győri ETO |
| Keresztes Levente | Cs | MAC Budapest |
| Kovács Péter | Cs | Gepárd JE |
| László Márk | Cs | MAC Budapest |
| Molnár Bálint | Cs | MAC Budapest |
| Németh Kristóf | Cs | IOGJA |
| Schlekmann Márk | Cs | MAC Budapest |
| Stáb | ||
| Svasznek Bence | Vezetőedző | |
| Kiss Dávid | Segédedző | |
| Virág Csaba | Segédedző | |
| Máthé Csaba | Kapus edző | |
| Sarkadi Csaba | Fizikotarapeuta | |
| Speier Kálmán | Felszerelés menedzser | |
| Mercz Orsolya | Csapatvezető | |









