Tisztes helytállás és himnusz éneklés az olaszországi világkupán!

2017.06.22. 14:38 |

Az Inline Hockey Masters World Cup eseményén vett részt a 38 évesnél idősebbekből álló magyar válogatott Olaszországban. A 11. hely mellett, énekesként is helyt álltak az urak, ismét a játékosoktól hangzott el a himnusz egy válogatott rendezvényen.

A korosztályos csapat létrehozásának ötlete a székesfehérvári, de jelenleg Brightonban élő Kovács Györgyé volt. Az Alba Volán majd a Győri ETO korábbi játékosa a tavalyi évben még brit állampolgárként a szigetország válogatottját erősítette, ám nem kis energiákat mozgósítva kintről kezdte szervezni hazánk bemutatkozását.

A mieinknek összesen három edzése volt arra, hogy összecsiszolódjanak és megszokják a világkupán használt pályaborítást. A magyar csapat nem titkoltan tapasztalatszerzés céljából érkezett. A mieink két vereséget követően éppen a címvédő Csehország ellen kezdték felvenni a ritmust, és bár 9-3-ra kikaptak, a második félidőben elért 3-3-as eredményre sokan felkapták a fejüket. A csoportkörben nem termett több babér az Orgovány István által irányított alakulatnak. Érdekesség, hogy egy technikai malőr miatt, a britek elleni utolsó csoport meccsen, a kanadai túrához hasonlóan ismét elhangzott a magyar himnusz a játékosok előadásában.

Zsinórban öt vereség után a rájátszásban első találkozója reményre adhatott okot. Végül 5-1-re kikaptak az urak Szlovákiától, de a mutatott játék és a fegyelmezett taktika már egy érettebb csapatképet mutatott. Az utolsó összecsapásra sikerült igazán a formaidőzítés, egy 2-1-es győzelemmel sikerült visszavágni az ausztráloknak a csoportkörben elszenvedett vereségért. Az utolsó meccs győzelme azt jelentette, hogy újoncként a 11. helyen végzett a magyar csapat.

Csehország megvédte címét, az Egyesült Államokat és Svájcot megelőzve.

Kovács György csapatkapitány értékelése a torna tapasztalatairól:

“A kiutazás előtt tudtuk, hogy a három edzés, amin a csapat együtt tudott gyakorolni nagyon kevés lesz.  Az itthon számításba vehető 1979 előtt született játékosok közül kevesen vannak, akik jelenleg is aktívak és inline tapasztalattal is bírnak. Lencsés Tamás a felnőtt keret alkapitányaként, míg Sándor Szilárd csatárként a pozsonyi VB-re készülve kényszerült lemondani a szereplést, így mindössze 9 fővel utaztunk ki.

Nem könnyítette a helyzetet, hogy az ellenfelek között számos több százszoros válogatott, aktív Extra Ligás és KHL, EBEL múlttal rendelkező jégkorongos kapott helyet, akik nem hobbiból űzik ezt a sportot. Míg a konkurencia nagy része egész évben Inline hokit játszik különböző rangos bajnokságban, addig itthon mindössze a néhány mérkőzéses Magyar Kupa küzdelmeire lehet nevezni. Még a leggyengébbnek rangsorolt Nagy-Britannia és Ausztrália alakulata is több hónapos kiválasztási és felkészülési szakasz után lépett pályára ellenünk. A legnagyobb tanulság mindenképpen az, hogy szükséges a három sor és a két kapus a világkupa színvonalához!”

A magyar csapat tagjai:

Dr Palla Roland (kapus), Kovács György, Láng Csaba, Láng Zoltán, Orgovány István, Wéhli Márk, Egyed Máté, Sándor Szabolcs, Rozgonyi Gábor

A magyar csapat eredményei:

Magyarország-Svájc                                     0-13

Olaszország-Magyarország                         12-1

Csehország-Magyarország                          9-3

Magyarország-Ausztrália                             1-4

Magyarország-Nagy-Britannia                   10-1

Magyarország-Szlovákia                              1-5

Magyarország-Ausztrália                             2-1

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV