Mi rendezzük 2018-ban a felnőtt Divízió 1/A világbajnokságot !

2017.05.19. 09:24 |
A magyar pályázat nyerte el a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) kongresszusán a 2018-as Divízió 1/A világbajnokság rendezési jogát. Az április 22. és 28. között tartandó rendezvényt a Papp László Budapest Sportarénában rendezzük meg.
Előzetesen tudni lehetett, hogy jók az esélyeink, a szintén pályázó lengyelek 2015-ben és 2016-ban is rendezők voltak.  A lengyelek visszaléptek, így mi maradtunk az egyetlen pályázó ország. Utoljára 2013-ban adhattunk otthont felnőtt világbajnokságnak, akkor heroikus küzdelemben bronzérmesek lettünk, a feljutást Kazahsztán és Olaszország válogatottja vívta ki. 

Az MJSZ részéről a kongresszuson részt vevő Egri Gergely sportigazgató kommentálta a döntést:

Nagyon örülünk, hogy megnyertük a rendezés jogát, öt év után adunk otthont ismét felnőtt világbajnokságnak. Ebben az öt évben sokat fejlődött a sportág, lezajlott egy generációváltás, a megfiatalított felnőtt csapaté a feladat, hogy a legtöbbet hozza ki magából és a legjobban szerepeljen ebben a kőkemény mezőnyben. Reméljük, teltházas lesz minden meccsünk és a világ legjobb szurkolótábora ezúttal is fanatikusan fogja buzdítani a csapatot. A szövetség részéről mi mindent meg fogunk tenni a szurkolók és a csapatok kényelméért, és reméljük, ismét a legjobb házigazdái lehetünk a világelitbe pályázó nemzeteknek.

A sikeres pályázatot követően Bartalis István a felnőtt válogatott csapatkapitánya is kifejezte örömét:

Örömmel hallottam, hogy megnyertük a rendezés jogát, és ismét hazai pályán mutathatjuk meg, hogy mit tudunk. Mindig nagyon jó érzés az Arénában telt ház előtt játszani, és elég régen volt itthon világbajnokság. Sok idő van még addig, esélylatolgatásokba korai belemenni, de remélem, nagyon sok néző lesz, mi pedig a legjobbunkat tudjuk nyújtani, és ki tudjuk szolgálni a szurkolóinkat.

A torna résztvevői lesznek a magyar csapat mellett a feljutó Nagy-Britannia, kijevi ellenfeleink Lengyelország és Kazahsztán, valamint az A csoportból frissen kiesett Olaszország és Szlovénia. A világbajnokság pontos menetrendje később derül ki.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV