Megkezdődött a Visegrád Kupa, HK Poprad-Fehérvár AV19 4-3

2017.08.16. 18:14 |

Több hónapos tervezgetés után végre elstartolt a kupa, melynek első mérkőzése a megelőlegezett bizalomnak megfelelően indult. A Fehérvár az EBEL-es csapatával érkezett és a Poprád is legjobb együttesével lépett jégre. Az első mérkőzés színvonalára nem lehetett panasz, a hazai csapat egy szoros mérkőzésen 4-3-ra nyert.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a magyar válogatott alapembere Kóger Dániel az első perc végén meg is szerezte a vezetést a magyar csapatnak, Latandresse passzát csak az üres kapuba kellett belőnie. Szinte azonnal egyenlített a hazai csapat, Svitana lőtt fonákkal a léc alá. Egy perc után 1-1 volt az állás, aligha számított bárki ilyen kezdésre. A 6. percben már vezetett a Poprád, emberelőnyben Jezek távoli lövése talált utat a helyzetből nem sokat látó Rajna lábai között. Két perccel később emberelőnyben egyenlített a Fehérvár, ismét Latandresse készített elő, amit ezúttal is Kóger fejezett be. (2-2) Az első harmaddal elégedettek lehettek a kilátogató nézők, gólgazdag és izgalmas mérkőzés zajlott.

A második harmadban is rengeteg kiállítást kaptak a felek, mégis egyenlő létszám mellett szerzett vezetést a Poprád a 28. percben, Michaelis Vandas volt a gólszerző. A 34. percben ismét emberelőnyben játszott a hazai alakulat és ezúttal König talált be, ez volt a harmadik gól, ahol Rajna elől takarták a kilátást (4-2). Kétgólos poprádi előnnyel mehettek a felek a záró játékrészre.

A harmadik harmad elképesztő iramot hozott és rengeteg helyzetet mindkét oldalon. A Fehérvár fiatal sora villant meg a 48. percben, Reisz készítette le a korongot, Kocsis Ferenc pedig 4-3-ra módosította az eredményt. Óriási küzdelem indult meg mindkét oldalon a győzelemért, de az eredmény nem változott, az első Visegrád Kupa meccset a HK Poprád nyerte.

A két edző az alábbi módon értékelte a mérkőzést a Fehérvár AV19 weboldalán:
Mestermérleg, Benoit Laporte:  "Ez volt idén az első igazi mérkőzésünk nagyobb pályán, hiszen Fehérváron a kisebb jégen edzünk. Egy remekül korcsolyázó ellenféllel mérkőztünk meg. Pozitívum, hogy azt láttuk a játékosokon, a csapaton, hogy igazán dolgozni akarnak. Nagyon jól támadtunk le, és az emberelőnyös játékunk is jól működött. Emellett az emberhátrányos játékot is gyakorolhattuk, hiszen sok volt a kiállítás, de ez igaz mindkét oldalra. Látjuk, hogy még sok munka vár ránk, de az alapok nagyon jók, amire lehet építeni. Tudjuk, hogy jó társaság jött itt össze, olyan játékosok, akik fejlődni akarnak. Sok egyénileg képzett játékosunk van. Most időre van szükségünk. Edzhetsz, amennyit akarsz, de csak akkor fejlődsz, ha jó csapatok ellen játszhatsz mérkőzéseket. A Visegrád Kupa lehetőséget nyújt arra, hogy jó csapatokkal mérjük össze az erőnket. Ha minden mérkőzésen előre tudunk lépni, készen fogunk állni a szeptember 8-i rajtra. Bizakodva várjuk a következő hat mérkőzést."

Mestermérleg, Marcel Ozimák: "A Fehérvár egy jó és minőségi csapat, de úgy érzem, jobban játszottunk a mérkőzésen, többet birtokoltuk a korongot. 4-2-re vezettünk, a végén pedig egy gólra feljött az ellenfelünk. Örülök, hogy sikerült megnyernünk a találkozót."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV